2019-ben írta a boon.hu. (Lent olvasható) 10-ből 8 kiszáradt. Itt írtunk róla, de a Városházát nem érdekelte a történet.
A faültetésen a Népkerti Asztaltársaságot alkotó vállalkozók, közintézményi vezetők, magánszemélyek mellett Pfliegler Péter, Miskolc alpolgármestere, a DVTK jégkorongcsapatának és a DVTK-FUX női röplabdacsapatának képviselői, valamint a május 25-én rendezendő „Fuss a Népkertért” szervezői is jelen voltak.
Pfliegler Péter méltatta a Népkerti Asztaltársaság kezdeményezését.
– A miskolciak túlnyomó többsége el tudja azt ismerni, hogy az elmúlt években Miskolc városa jelentősen fejlődött. Ez a fejlődést generálta egyrészről a városháza, de elképzelhetetlen lenne egy települést úgy fejleszteni, hogy azt az itt élők, az itt vállalkozók ne támogatnák, ne segítenék, és ezeknek a vállalkozóknak a civil szervezetei, szerveződései jó ügyek mellé ne állnának. Köszönjük szépen az asztaltársaságnak, hogy segítenek nekünk abban, hogy a Népkert szebb, rendezettebb, élhetőbb és biztonságosabb legyen – mondta az alpolgármester.
Foglalkoznak a várossal
Dr. Barkóczi István fontosnak nevezte azt, hogy a városban egyre több vállalkozó gondolja úgy, hogy szeretnék segíteni a várost.
– Nagyon sokan azt gondoljuk, hogy Miskolcnak nekünk adni is kell, hisz itt élünk. Ennek hagyománya van, csak talán néhány tíz évig elfelejtettük azt, hogy a polgároknak a városával foglalkozni kell. Ki kell alakulni a városi polgárságban egy olyan rétegnek, aki igazának magáénak érzi a várost, akik azt tudják mondani: „mi itt éltünk, mi jól élünk és jól szeretnénk élni, boldogok szeretnénk lenni ebben a városban. Abban bízom, hogy ez a kör egyre nagyobb lesz – hangsúlyozta.
A vállalkozó hozzátette, nem ez volt az utolsó faültetésük, hiszen akár a zöldfelület pótlásával, akár a futópálya kiépítésével, de a még csak terveken létező fejlesztésekkel is az a céljuk, hogy a Népkert egy olyan parkká váljon amit a helyiek és a turisták is szívesen látogatnak.
Valójában a parkoló bővítés, amiben utolérhetetlenek, és ezt időnkén t ilyen kamu projektekkel igyekeznek palástolni. A lakájsajtó megjelenik, tudósít a „nemes” kezdeményezésről, majd soha többet nem hallunk tőlük a pusztulásról.
Miskolcnak ilyen „polgárok” jutottak.
A City hotel előtt is gyorsan foghíjas lett a fasor. 🙁
https://goo.gl/maps/pkYqcXE29gEq72638
gátiság
Vicc ez a város. A megyeszékhelyek listájának végén kullog.
A vállalkozó elvtárs mindig csontig nyal az aktuális városvezetésnek, cserébe elkommunizálhatja magának, amit akar, a mifos meg még szentté is avatja.