Egyelőre nem adott választ a kormányhivatal Bazin Leventének, a Velünk a Város önkormányzati képviselőjének kérdésére, mellyel azt szerette volna megtudni, Miskolcon hány ember vesztette életét a koronavírusos megbetegedések miatt a járvány eddigi három hulláma során. A politikus csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, a hivatal ehelyett időt kért, és úgy reagált: a törvény által megadott 45 napon belül fog reagálni a megkeresésre.

– Ne szólj szám, nem fáj fejem. Ez a közismert mondás jutott eszembe erről az eljárásról. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatalnak, úgy tűnik, hasznosabb hallgatni, mint az embereket valós adatokkal tájékoztatni. Ezzel egyébként követik a Fidesz-kormányt, akik a nyilvánosságot igyekeznek elzárni minél több információtól, hogy ne legyen tudomásunk a járvány valós pusztításáról – jelentette ki Bazin Levente.

Az önkormányzati képviselő úgy fogalmazott: biztos benne, hogy amíg a jelenlegi kormány van hatalmon, mindent el fognak követni, hogy az emberek ne láthassanak tisztán, az ehhez hasonló kényes kérdésekben.

Nevetséges eljárás

– Az Alakszai Zoltán vezette hivatal arra hivatkozva utasította el a válaszadást, hogy kollégái a pandémiával kapcsolatos feladatokkal vannak elfoglalva, ezért az azzal kapcsolatban feltett kérésemnek nem tudnak eleget tenni. Azt természetesen el tudom fogadni, hogy ezzel is foglalkozniuk kell, azt azonban nem, hogy a járvány elcsendesülésével ne jutna idejük egy számadatot kiemelni a nyilvántartásból.

minap.hu