Kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság hat miskolci férfival szemben. A rendőrök a gyanúsítottakat 2021. június 10-én és 11-én, Miskolc város területén fogták el, melyek során közel kétszáz gramm különböző kábítószergyanús anyagot, valamint ezek porciózáshoz, csomagolásához, illetve a méréséhez használt eszközöket is lefoglaltak. A szervezett akciót a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztályának munkatársai, valamint helyi rendőrkapitányság nyomozói hajtották végre.
A rendőrök a férfiakat gyanúsítottként hallgatták ki, a három kábítószer-kereskedőt őrizetbe vették, akiket a bíróság letartóztatott. Az üggyel kapcsolatosan további nyomozási cselekmények várhatóak.
Marháim! Királyasztal, volt KISZ kiképző tábor üres! Menekül szállásnak alkalmassá kell tenni!