Tegnap tárgyalta az MSZP Országos Etikai és Fegyelmi Ügyek Tanácsa a volt miskolci alpolgármester Mokrai Mihály ügyét, aki eddig az ellenzéki pártokat összefogó Velünk a város elnevezésű frakción belül működő MSZP-képviselőcsoportban politizált a közgyűlésben, de nemrég pártja miskolci elnökségi ülésén bejelentette, hogy a testület két DK-s képviselőjével új képviselőcsoportot alapított. Mokrai Mihály szerint az MSZP a legutolsó tisztújításon „letért a törvényes és etikus útról”, ő a pártban „a demokrácia szagát sem érzi”, ő maga viszont úgy látja magát, hogy „marad baloldali, tisztességes és demokrata”.
Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Mokesz csak a pénz szagát szeretné érezni.
Mokesz nem hazudtolja meg magát.
A halál f.szán túl, ahova küldött köztudott, hogy a demokrácia a tőke ágyasa,
és működik kémia. Nem kell parfüm, nem kell púder.
Jobb mint a hivatástudatos ingyenélők a MÖSZöP-ben.
Basszus! Most mi lesz? Soros visszaveszi Orbántól? ????
„Soros: Orbán megvásárolta az MSZP vezetőit, és a kis pártokban is vannak kémei
Herczeg Márk
POLITIKA
2018 január 25., csütörtök 21:32
A davosi Világgazdasági Fórumon tartott beszédet Soros György, és a 87 éves amerikai-magyar üzletember sok témát érintett: beszélt többek között Észak-Koreáról, a klímaváltozásról, Donald Trump várható bukásáról, illetve arról, hogy a Facebook és a Google túl nagyra nőtt.
A legérdekesebb mégis az volt, amit a magyarországi belpolitikai helyzetről mondott. Ezen a felvételen 55:30-tól látható ez a rész:”
Azt a paszta! A VV tele van coming out-oló dékással,
oszt Dobrevpárti alpolgármestere meg nincs a városnak?
Gyurcsánytól Gyurcsányig
Nem kis teljesítmény
Szobrot Tóth Bercinek! ????
„Lévait ki sem tudták zárni, mert már kilépett a pártból
Juhászné Lévai Katalin, aki Hajdú-Bihar megye 2. számú egyéni választókerületében lett volna jelölt, és az MSZP alapító tagja, arról beszélt, hogy a vele szemben felhozott vádak szerint Facebook-oldalán például többet posztolt DK-s eseményekről, Dobrev Kláráról, mint az MSZP-ről. Őt is megkereste az ATV, és egészen szürreális dolgokról számolt be. Az etikai tanács ülésének kezdetekor egy siófoki autóbusz-pályaudvar várójában ült, s amikor a hangosbemondó megszólalt, meg kellett szakítani az ülést. A politikus a meghallgatás végén jelentette be, hogy már kilépett a pártból, amiről a tanács nem is tudott, így ekkor derült ki, hogy valójában nem is tudják hivatalosan kizárni….
Molnár Gyula után három másik politikus távozott, és tucatnyinál több megyei szervezet tervezi a szakítást.
Három politikusát is kizárta soraiból az MSZP – írja saját információira hivatkozva a 168 Óra online kiadása. A lap Szakács László, Juhászné Lévai Katalin és Mokrai Mihály távozásáról tud. Az MSZP sajtóreferense nem kívánta megerősíteni vagy cáfolni az Indexnek az információkat, azt javasolta, írjunk e-mailt, ezért elküldtük a kérdéseinket arról, valóban kizárták-e a politikusokat, és ha igen, miért. Az érintettek közösségi oldalaikon egyelőre nem posztoltak az ügyben, de időközben ketten is megerősítették más csatornán keresztül a kizárást.”
Kezd az egész ellenzék komédiába torkollni ? Ősszel előválasztás. Az is komédiába fullad majd ? Nem lehet, hogy a nagy „összefogósdiban” esetleg az ellenzékben is Orbán ügynökei vannak ? Csak kérdés ! Nem hiába erősít Orbán október 23 ra békemenettel. Érzi a negyedik kétharmad győzelmi „szimatát” ? Lehet nagyon érdekes Ősz elé nézünk. Ősszel lehet hála már nem a vírus lesz újra „terítéken” hanem Orbán „erőfitogtatása és az ellenzék „izmozása” nagy show műsor lesz. Szerintem izgalmas Ősz elé nézünk. Lehet döntetlen lesz „mint a fociban” vagy patthelyzet mint a sakkban ? De akkor utána mi lesz másnap ? Másnaposság ? 😉
Miskolci rikkancs; ” Csak tessék, tessék! Összesült a szivárvány! Csak a DK román színek látszanak; kék-sárga- bugyantvörös. ???
Ha ezek után valaki azt állítja, hogy az ellenzéki pártok nincsenek keresztbe-kasul átszőve Fidesz ügynökökkel, nos az szerintem politikailag vak.
Miért mert a házastársi vita hevében Gyurcsány tulajdonképpen Dobrev ellen kampányol? Így is, úgy is az Apró-klán győz.
Csak így tovább Kunhalmi-Tóth páros.
Blama.
„Letartóztatják a napilap ügyeletes szerkesztőjét. Azt mondja bent a Sztálin út 60-ban:
– Nem értem, elvtársak, mit vétettem?
– Kuss…! – hangzik a gyöngéd válasz.
– De elvtársak, én régi kommunista vagyok, szívből építem a népi demokráciát, rendszeresen írunk Rákosi elvtársról… Tegnap is hírt adtunk bölcs vezérünk sertéstelepi látogatásáról.
– Na látja, ez az! Nézze meg a fényképet!
– Igen, én adtam le.
– Olvassa el a képaláírást!
– Rákosi elvtárs a disznók között. Balról a második Rákosi elvtárs…”
Szerintem ez tok jo.
MI VAN HA PARANCSRA TESZI?
„ITTHON
2021-06-21 21:20:00
Molnár Gyula drámai interjúban gyakorlatilag hazugsággal vádolta meg Tóth Bertalant
Akart a fene DK-s lenni – így értékelte az elmúlt hetek fejleményeit Molnár Gyula volt MSZP-elnök, akinek párttagságát felfüggesztette pártja vezetése, mivel Karácsony Gergely, Tóth Bertalan és Gyurcsány Ferenc megállapodása értelmében 2022-ben a DK frakciójába kell beülnie.” /atv/
Az ellenzéki összefogásban lényegtelen szereplő a kétfarkúra mért MSZP, egyre súlytalanabb, hatodrangú szereplő.
A „szocik” egy ideje a parlamenti küszöb alatt vannak, nem érnek el 5%-ot sem, nem kell velük foglalkozni, nem kellene velük foglalkozni már régen.
Nincsenek benne az öt leginkább támogatott pártban az országban. Engedjétek már el őket, kvára rég nem érdekelnek már senkit.
Miskolcon annyian maradtak a pártban kb. hogy egy nagyobb autóba be tudnak ülni egyszerre 😀
A gumigerincű moki nem véletlenül menekülne a süllyedő hajóról. Mindegy hová, csak visszakaparhassa magát a hatalomba.
Itt a demokrácia szele: ?????
„A jelentős ellenzéki győzelem után megalakul a Jobbik-DK egységkormány Jakab P. és Dobrev K. társminiszterelnökök vezetésével. Nagyszámú új minisztérium alakul és érdekes lesz a kormány összetétele. Csomagoljuk csak ki a dolgok várható alakulását.
Ez csak természetes.
Gyurcsányné beáll Bíró mögé.”
MI VAN HA PARANCSRA TESZI?
Még a végén a Bazin gyereket átparancsolják a DK-ba. ???
„ITTHON
2021-06-21 21:20:00
Molnár Gyula drámai interjúban gyakorlatilag hazugsággal vádolta meg Tóth Bertalant
Akart a fene DK-s lenni – így értékelte az elmúlt hetek fejleményeit Molnár Gyula volt MSZP-elnök, akinek párttagságát felfüggesztette pártja vezetése, mivel Karácsony Gergely, Tóth Bertalan és Gyurcsány Ferenc megállapodása értelmében 2022-ben a DK frakciójába kell beülnie.” /atv/
Érdekes helyzet, mi lesz ,- ha a kom….ik szétszélednek, és uram bocsá megszűnik a megyei vagy városi szervezet( ha igaz, hogy számos szervezet feloszlik), a sok ( 30-50) városi vezetői székre ráültetett hithű elvtárssal. ..?!
És az adóssággal mi lesz…???? az is megszűnik…
Ááá! Az SZDSZ adóssága is megvan, csak sz@rnak rá illegalitásban. ????
Remélem Varga L, Simon G ,Gurt nem veszi át a DK!
Varga L 15 éve semmit nem csinált , tévedtem a parlamenti fizetését felvette
Nem komoly ez. Tóth Berci kirakta, mint Frédi a Dinót (a Flintstones sorozatban.)
majd visszajön a DK-s ablakon. Ennyi.