Eddig a férfiak szexuális fantáziájára építettek, most rájöttek, az is fontos, hogy mit akarnak a nők

A JÖVŐ ÜGYEI

Hogy túléljük a hőséget, a városoknak át kell alakulniuk – Az elmúlt napok is megmutatták, hogy milyen elviselhetetlen a hőség a városokban. Komoly fejlesztések nélkül viszont a helyzet csak rosszabb lesz. Tervek már Budapesten is vannak, a megvalósítás még várat magára.

„Előfordul, hogy ha megfogjuk a halat, az kifolyik az ujjaink között” – Önkéntesek segítségével sikerült megtisztítani a döglött halakkal teli Velencei-tavat, de a probléma orvoslásához kormányzati beavatkozásra van szükség.

A végletesen elavult oktatási módszerek és a motiváció hiánya miatt nem beszélnek a magyarok idegen nyelveket – A magyarok több mint fele egyetlen idegen nyelvet sem beszél, ezzel az EU-ban az utolsó előtti helyen állunk. Ami még szomorúbb, a fiatalok 38 százaléka nem is akar nyelveket tanulni. A helyzeten csak egy nyelvoktatási, sőt átfogó oktatási reform segíthetne, de mivel annak csak tízéves távlatban lenne eredménye, a politikának nem érdeke a változás.

Ingyen megválik az állam a kimentett devizahitelesek lakásaitól – Amit nem sikerült pénzért eladni, az a Máltai Szeretetszolgálathoz és a reformátusokhoz kerül. Alakulhatott volna másképp, de akár jó is kisülhet ebből.

FUTBALLPOLITIKA

Egy határozott lépés előre – Öt év után ismét kijutottunk az Eb-re, és szereplésünkkel hosszú évtizedek után visszakerültünk az európai foci vérkeringésébe, a középmezőnybe. De nem minden jó hír, különösen a foci körüli közegben vannak gondok.

Orbán ott ütötte meg magát, ahol a legjobban fáj – Mitől kellett volna félnie bárkinek Orbán Viktoron kívül? Ő viszont nem mert elmenni Münchenbe, így lemaradt a meccsről, amire évtizedek óta készült.

POSZTCOVID

Figyelemzavarokkal, alvásproblémákkal és motiválatlansággal küzdenek a magyar gyerekek a járvány hozadékaként – A magyar szülők több mint fele állítja, hogy gyerekének mentális egészségén nyomot hagyott a járvány, ami leginkább az alacsony jövedelmű és az egyszülős családokban élő gyerekeket sújtotta, derül ki az UNICEF Magyarország májusi reprezentatív felméréséből, amelynek eredményeit kedden mutatták be.

A koronavírus miatt hagyták ott a vendéglátást, már soha többé nem mennének vissza – Nagyon hiányzik a munkaerő az éttermekből, bárokból, de sok magyar vendéglátós a járvány ideje alatt arra jutott, egyszerűen jobb az élete, mióta kényszerűségből más munkát választott.

HIGH FASHION

Eddig a férfiak szexuális fantáziájára építettek, most rájöttek, az is fontos, hogy mit akarnak a nők – Kirúgták az angyalokat, nincs többé bugyishow, a Victoria’s Secret 2021-ben jutott el odáig, hogy érdemes foglalkozni a valódi célközönséggel is.

Az influenszer, aki téged is rávesz a Fideszre – A párt beszélő feje, aki magasan emelkedik ki a többiek közül. Másik iskola. Más nevelés. Más anyag. Más csont. Más fej. Más agy. Textúra. Mélységek. Stratégia.