Skip to content

Debrecen szárnyal, leszakadhat Miskolc

Debrecen szárnyal, leszakadhat Miskolc

Hatalmasra nőtt a költségvetések különbsége Magyarország keleti részének két legnagyobb városa között. Debrecen büdzséje országos szinten is kiemelkedő, emellett az utóbbi időben sorra jelentették be az érkező gigaberuházásokat és fejlesztéseket, ami újabb bevételeket jelent a településnek. Miskolc anyagi forrásai töredéke a cívisvárosénak, úgy tűnik nem dúskálnak a befektetőkben sem, valamint más jellegű problémák is sújtják a várost.

Debrecen és Miskolc Kelet-Magyarország két legnagyobb városa. Debrecenben körülbelül 200 ezer lakosával egyúttal Magyarország második legnagyobb települése Budapest után. Miskolcon kicsivel több mint 150 ezer ember él, amivel lakosságszámra Szeged mögött országosan a negyedik helyen áll.

A két település lakosságszáma arányaiban sokkal kevésbé eltérő, mint a 2021-es költségvetésük. Amíg Debrecen országosan is kiemelkedő, 162,5 milliárd forintból gazdálkodik idén (egy lakosra levetítve körülbelül 800 ezer forintból), addig Miskolc büdzséje drasztikusan kevés, összesen 38,6 milliárd forint (körülbelül 250 ezer forint/lakos). A megyeszékhelyek országos átlaga a kettő között van: idén 550 ezer forint körüli összeget kapunk, ha a költségvetéseik összegét elosztjuk a lakosságszámaik összegével.

Többet bukhattak, mint nyertek

Az alacsony költségvetés ellenére Miskolcon több turisztikai beruházás is megvalósult a közelmúltban: fejlesztették például a Diósgyőri várat, felújították a Lillafüredi függőkertet és a Selyemréti fürdőt, továbbá a napokban nyílt meg az újjáépült miskolctapolcai strand, amit Ellipsum névre kereszteltek.

Érkeztek ipari befektetés is: a kínai Chervon autó 17,5 milliárd forintból épít gyártócsarnokot, közel 150 új munkahelyet létesítve a borsodi megyeszékhelyen. Az elektromos autókhoz lítiumionos akkumulátorokat gyártó japán GS Yuasa pedig körülbelül 9 milliárd forintból valósítja meg Miskolcon első európai gyárát. Emellett például a szingapúri Patec autóipari cég is fejleszti a településen üzemét: 1,7 milliárd forintos fejlesztés vonzataként, 71 új munkahelyet teremt a borsodi megyeszékhelyen.

Miskolc belvárosa.
Miskolc belvárosa.
Kép: MTI

Ezen befektetések ellenére a legnagyobb projekteket elbukta a város: a BMW végül Debrecent választotta a miskolciak helyett (iparági pletykák szerint a nemzetközi repülőtér jelenléte döntő érv volt a hajdúságiak mellett), amivel egy több mint 320 milliárd forint értékű gyárépítő-beruházás lehetősége szállt el.

Egy másik fájó pont a Lufthansa Technik kihátrálása a városból. A vállalat már 2019-ben bejelentette érkezését Miskolcra. Mintegy 43 milliárd forintból kívánták megépíteni a repülőgép-hajtóművek alkatrészeit szervizelő üzemüket a városban, pár éven belül mintegy 400 magasan képzett szakembernek biztosítva munkát. Az alkalmazottak felvétele is elkezdődött, amikor a cég a koronavírus-járvány repülőgépipart érintő negatív hatásaira hivatkozva előbb felfüggesztette, majd törölte a projektet.

A cívisváros politikai vezetése pártszínekben a rendszerváltás óta csupán egyszer változott: 1998-ban az SZDSZ-es Hevessy Józsefet a Fidesz színeiben induló Kósa Lajos váltotta a polgármesteri székben, akit a szintén Fidesz-delegált, és ma is regnáló Papp László követett pozíciójában 2014-ben.

Miskolcon már színesebb az összkép. A rendszerváltás óta hat vezetője volt a városnak, köztük három fideszes. Jelenleg a független, de ellenzéki támogatást élvező Veres Pál a borsodi megyeszékhely feje, aki az azóta megboldogult, kormánypárti Kriza Ákost váltotta a vezetői székben.

Igen rosszul érintették Miskolcot a Covid-járvány miatt hozott kormányzati intézkedések is. Magas bevételkieséssel számol a város idei költségvetése 2020-hoz képest.

„Csak az ingyenes parkolás bevezetése miatt havonta 80-85 millió forint esett ki a város kasszájából, de hatalmas összeget vesztettünk a gépjárműadó helyben maradó részének elvonása, valamint az iparűzési adóból származó bevételek csökkenése miatt is. Miskolc összesen tízmilliárdos összeget veszített” – nyilatkozta Veres Pál, Miskolc polgármestere az ATV-nek. A városvezető azonban a közelmúltban arról is beszélt, hogy ezen kiesések kompenzációjaként összesen 1,35 milliárdot ítélt meg számukra a kormány.

Emellett a helyi sajtó hírei arról szólnak, hogy a közösségi közlekedés előző évi, 490 milliós támogatását sem kapja meg Miskolc, a gépjárműadó elvonása 450 millió forintos mínusz az önkormányzatnak, az iparűzési adó megfelezése pedig 1 milliárd 832 milliós kiesést jelent, miközben a pandémia miatt egyébként is csökkent ez a bevétel. A megyeszékhely idei költségvetésén igen szűkösre sikeredett: összesen 38,6 milliárd forintból gazdálkodhat a város.

Emellett egyéb problémákkal is szembe kell néznie a városnak. Miskolc ipari park kialakítására alkalmas területei szinte elfogytak, a meglévők pedig lassan megtelnek. Ezt a problémát a környékbeli falvak kihasználatlan gazdasági területei bevonásával kívánja orvosolni a város vezetése. A Miskolc Hejőcsaba városrészében található cementgyár újraindítása miatt is áll a bál a városban.https://www.napi.hu/magyar-gazdasag/debrecen-miskolc-gazdasag-penzugy.731230.html

Fotó: Kiss János lesz a Fidesz jelöltje



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



65 Comments

  1. Névtelen
    2021.06.28. 12:44

    Ezt választotta a sok okos „mer a zorbánviktor monnyon le” felkészültségű meghülyített miskolci szavazópolgár.

    6
    5
    • Névtelen
      2021.06.28. 21:06

      Debrecen , Szeged dolgozik. Miskolcon mindig is sok volt az öntökömlövő

      „6. lecke
      Egy kismadár délre repült, amikor beköszöntött a tél. Annyira hideg volt, hogy repülés közben a madár megdermedt, és a földre zuhant egy mezőn. Ahogy ott feküdt, arra jött egy tehén és rápottyantott némi ürüléket. A dermedt madár ott feküdt a meleg ürülékben, és kezdett felmelegedni tőle. Csak feküdt a melegben és olyan boldog volt, hogy énekelni kezdett. Arra jött egy macska, aki meghallotta a madáréneket. Követte a hangot és eljutott a madárhoz, aki a tehéntrágyában feküdt. A macska azonnal kiásta a madarat és megette.

      A történet tanulságai:
      1. Nem mindenki az ellenséged, aki szarik rád.
      2. Nem mindenki a barátod, aki kiránt a szarból.
      3. És ha nyakig ülsz a szarban, akkor a legjobb, ha befogod a szád!”

  2. Névtelen
    2021.06.28. 12:55

    Zsugorijani egy rendes válogatott mezt nem vagy képes megvásárolni, hogy személyes tettekkel is támogassad a magyar focit?

    4
    2
    • Névtelen
      2021.06.28. 21:19

      Te beszélsz?
      Eddig csak lakótelepek ablakaiba varázsoltatok jégvirágokat
      a gyerekek csizmáiba meg kauciót.

  3. Névtelen
    2021.06.28. 14:22

    Nem is oly rég, Veres Pál Miskolc polgármestere azt nyilatkozta, hogy elfogadja Debrecen régióközponttá történő fejlesztését, Miskolcnak elég a lepattanó.Hm.

    4
    1
    • Névtelen
      2021.06.28. 16:28

      Nem ezt mondta.

      6
      3
      • Névtelen
        2021.06.28. 20:02

        de ezt teszi

        4
        1
        • Névtelen
          2021.06.28. 21:40

          Ja bocs.Én meg már azt hittem egy pillanatra.,hogy nem szándékosan hazudtál.

          • Névtelen
            2021.06.29. 08:10

            „Polgármesterként hogyan tudja majd eltolni magától a DK-t és az MSZP-t?

            Nincs mit eltolnom, ugyanis pártoktól független voltam és az is maradok. Úgy egyeztem meg az engem támogatókkal, hogy a kampányban, aztán a város fejlesztésében is kizárólag a város érdeke számít, a pártoké nem.

            Melyik párt találta ki önt, a civil iskolaigazgatót polgármesterjelöltnek?

            Egyik sem”

  4. Névtelen
    2021.06.28. 15:29

    Most ebben mi a meglepő!?
    A „kedves”baloldali szavazók komolyan azt gondolták,hogy paliékkal jön a kánaán!?
    Mondjuk az ellenzék szavazóbázisa nem éppen a legélesebb kés a fiókban

    9
    3
    • Névtelen
      2021.06.28. 16:29

      Na várj már.Szóval akkor 9 év román fidesz uralom alatt nem lett itt kánaán?Mert eddig ezt toltátok elvtárs.

      8
      2
      • Névtelen
        2021.06.28. 19:06

        Biztos vannak ismerőseid,akiket megkérdezhetsz,hogy melyik időszak volt jobb!?
        A Kriza vagy a palibáb!?
        Nem hiszem,hogy találsz olyat,aki az utóbbira esküszik!

        8
        3
        • Névtelen
          2021.06.28. 19:19

          Az ismerőseim közül 10 ből 9 tudja, hogy a fidesz ellopott 7 mrdot a várostól és nem sírják vissza a román szekus hordát. A maradék 1-nek meg elmondom én magam.

          7
          3
          • Névtelen
            2021.06.28. 21:10

            beérettek a VV időszakos kiadványok rágalmak

            akko’ meg virágozzatok.

            nem oly rég még az 53 milliárdos hiányról gajdoltatok

            1
            2
          • Névtelen
            2021.06.28. 21:26

            Arra még rádobtatok 7 mrdot románpatkanyok.

            4
            1
          • Névtelen
            2021.06.28. 21:27

            10-ből 10 meg tudja, hogy visszajöttek a mínusz 36 milliárdos elvtársak

          • Névtelen
            2021.06.28. 21:47

            Pereljetek.Az kingának is bejött…:).

          • Névtelen
            2021.06.29. 08:08

            Perelni? Minek? Kinga kevesebb prémcsit kapott és kevesebb hiányt hagyott hátra , mint a zseniális elődje.

            Egyébként Kinga utódjának mi áll a szerződésében?

            Na, ugye!

          • Névtelen
            2021.06.29. 08:21

            Kunhalmi fojamodvány ????

            Miskolc város fejlődésének szükséges és elégséges feltétele az elegendő eftásak visszajötte

      • Névtelen
        2021.06.28. 21:34

        csak nem a román uralom alatt fejezték be a félba-szarba itten hagyott cuclib beruházásokat és kezdtek bele újabbnál újabbakba?

        mesélj róla;

        X-303/3577/2012. sz. határozat
        Tárgy:MIK Zrt. által kibocsátott Kötvények fizetési kötelezettségének teljesítéséhez új forrás rendelése, a MIK Zrt.-vel kötött megbízási szerződés módosításának jóváhagyása, a kötvények futamidejének 2022-ig történő prolongációjához kapcsolódó döntések meghozatala
        l./ Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése II-41/70.422-2005 sz. határozatával 2005-ben
        12.5 millió CHF, majd II-42/95.329/2006. sz. és V-158/95.780/2006. sz. határozatokkal
        további 10 millió CHF, összesen 22.5 millió CHF névértékben városfejlesztési feladatok
        finanszírozását biztosító kötvények MIK Zrt. általi kibocsátásáról döntött. A kötvények
        visszafizetéséhez az I. kötvény esetében a II/41/70,422/2005. sz. határozat 1.5 pontja
        alapján az FPP rendszerben keletkező többletbevételeit rendelte forrásként. A II. kötvény
        esetében a visszafizetéshez rendelt forrás a II-42/95.329/2006. sz. határozat 1.2 pontja
        illetve és ezzel azonosan a V-158/95.780/2006. sz. határozat 1. és 2. pontja alapján a MIK
        Zrt. kezelésében lévő önkormányzati bérlakásokból létrehozott és a MIK Zrt.
        rendelkezésére bocsátott 5707 db-os lakásportfólióból történő értékesítési bevétel. A II.
        kötvényhez kapcsolódó határozatok végrehajtása érdekében szükséges, a MIK Zrt.-vel
        kötött megbízási szerződés módosítására azonban nem került sor. Miskolc Megyei Jogú
        Város Közgyűlése egyetért azzal, hogy a korábbi és fentebb részletezett II. kötvény
        kibocsátásával kapcsolatos határozatai alapján sor kerüljön a MIK Zrt.-vel kötött
        megbízási szerződés módosítására. „

    • Névtelen
      2021.06.28. 17:16

      Hiába beszélsz nekik elvtársam. Amelyik pártban nincs egy Németh szili, vagy egy semjén zsolti, vagy egy tállai bandi aki szinte beszippantja a szavazatokat, az nem tudja ésszel felérni a mi nagy céljainkat sem.

      • Névtelen
        2021.06.28. 20:19

        Miskolc56
        „A lincselés általános elítélése mellett szükséges rámutatni a miskolci népítélet néhány alapvető jellegzetességére. Szemben például a budapesti Köztársaság téren történtekkel – ahol ugyancsak ostrom előzte meg az elfogott védők felkoncolását –, Miskolcon egyetlen sorozott államvédelmi katonának sem esett bántódása. A honvédség segítségével biztonságba helyezték őket a Bocskai laktanyában. Jóllehet elképzelhetetlen, hogy a nekibőszült, bosszúszomjas tömeg népítélete igazságos legyen, Miskolcon mégis azt tapasztaljuk, hogy a tömeg „megválogatta” áldozatait. Erre mutat, hogy amikor a bántalmazott Petrik István rendőr hadnagyról a nála megtalált igazolvány alapján úgy vélték, hogy egyszerű gépkocsivezető, ütlegelését abbahagyták, és Petrik ha sebesülten is, de el tudott menekülni. A Gáti Gyula alezredesen kívül meggyilkolt két rendőrtisztről (Ráduly József százados és Strelecz János hadnagy) utóbb nyilvánvalóvá vált, hogy a rendőrök közé beépített titkos államvédelmi alkalmazottak voltak. A Kádár-korban a tömeg fékevesztett brutalitását a Gáti Gyula alezredes mellé felakasztott „egyszerű gombügynök”, Freimann Lajos sorsával vélték bizonyítani. Rásó József levéltáros kutatása azt bizonyítja, hogy Freimann Lajos, amennyiben valóban így hívták, nem egyszerű kereskedő, hanem államvédelmi tiszt volt, amint ezt a boncolásakor nála megtalált ÁVH-s pecsét bizonyítja. Az ő kiléte további megválaszolandó kérdéseket vet fel, hiszen nem a miskolci államvédelem állományához tartozott, őt a boncoláskor egyetlen ÁVH-s vagy rendőrtiszt sem ismerte fel. Lehet, hogy csak kíváncsisága sodorta Gáti Gyula felakasztása után a tömegbe, de nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy október 26-án még működött az ÁVH, amelynek rutin jellegű feladata volt a tömegbe vegyülve információkat szerezni vagy dezorganizálni. A Rudas László utcai rendőrkapitányság előtti tüntetésen is ott volt vezetőinek utasítására, „szolgálati ügyben”, de természetesen civilben, Zeke Antal államvédelmi hadnagy, és más forrás is megerősíti, hogy az egyenruhás rendőrtiszteken kívül civilbe öltözött nyomozó is elkísérte a tömeget a Rudas László utcából a megyei főkapitányság elé. Egyelőre kérdéses az is, hogy Freimannt miért akasztották föl: azért, amit mondott, azért, amit mondtak rá, azért, mert menekülni próbált, vagy mert zsidó volt.”

        1
        1
  5. Névtelen
    2021.06.28. 16:26

    Nekem VV Törpilla a képviselőm, neked meg VV Hami törppojáca.

    Élvezzük a lakbéremelésüket!, meg demagógiájuk magas fokát

    „Miskolcról jöttem …. Hogyan jutottunk odáig”

    https://www.youtube.com/watch?v=rVNcX2zKIx0

  6. Névtelen
    2021.06.28. 17:02

    A Kassa Miskolc autópálya miatt Miskolc sokat fog erősödni. A szlovákok fél óra kiruccanással jóval olcsóbban fognak tudni vásárolni, mint otthon.

    • Névtelen
      2021.06.28. 22:27

      „5. lecke
      A pulyka és a ló beszélgetnek.
      – Bárcsak képes lennék arra, hogy felrepüljek annak a fának a tetejére – sóhajt a pulyka – de nincs annyi erőm!
      – Nos, miért nem csipegetsz egy keveset az ürülékemből? Tele van tápanyaggal. – mondja a ló.
      A pulyka megfogadja a tanácsot, és csipeget a ló ürülékéből. Erre elég ereje lesz ahhoz, hogy a fa legalsó ágára felrepüljön. Másnap megint csipeget az ürülékből, és eléri a második ágat. Néhány nappal később a pulyka büszkén felrepül a fa legmagasabb ágára is. Ekkor észreveszi őt egy vadász, aki fogja a puskáját, és lelövi.

      A történet tanulsága:
      A sok lószar felrepíthet a csúcsra, de ott tartani nem fog.”

      Miskolc nagyot fejlődött. Budapest után a legtöbb elvtárs ide érkezett vissza. ????

    • Névtelen
      2021.06.29. 12:41

      Ja, ja.

      Miskolc a fejlett lengyel, cseh, szlovák iparvidékek termékeinek felvevő piaca lesz.

  7. lokálpatrióta
    2021.06.28. 18:49

    Miskolc sajnos folyamatosan leszakad. Gratulálok annak a 35000 bátor embernek, aki a város visszafejlesztésére szavazott. Viszont „Szabad Város” vagyunk. A polgármester minden kormányellenes peticiót aláír, kitől várjuk a segítséget? A város lobbyereje 0.

    7
    2
    • Névtelen
      2021.06.28. 19:23

      Ne erőlködj kipcsikém. Láttuk mi ment itt 9 év alatt. Kriza lobbierő Ákos miért is adta vissza Kósának az intermodális csomópontra már egyszer jóváhagyott pénzt? Ennek köszönhetően most építetek egy y hidat a semmibe, aminek a kerülgetése havi szinten 10000 ket vesz ki a martintelepi családok zsebéből. A vörösmarty turbó körforgalmat elszenvedő király-vörösmarty utcaiaknak is add majd elő a kis monológodat. KIt néztek hülyének nerhuszárok?

      5
      3
      • Névtelen
        2021.06.28. 20:52

        Ne fáradj! Régen megmondta már Boncz Géza, aki nem volt egy fajkasházy, hogy:

        „Suszter maradjon kaptafánál, muszta meg a Musztafánál! „

        1
        3
        • Névtelen
          2021.06.28. 21:25

          Jól megcáfoltál krumplibogár.Mássz vissza a zsákba.

          • Névtelen
            2021.06.29. 10:13

            Nem tudok. A Ballik lezárta „Koncz Zsófia” szalagokkal a zsákok egy részét. A többi meg kell Jakab családjának a kockázott parizeres krumplistésztához

            2
            2
          • Névtelen
            2021.06.29. 10:26

            Húúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúú!

            „aminek a kerülgetése havi szinten 10000 ket vesz ki a martintelepi családok zsebéből”

            Háborús jóvátétel + országépítés padláslesöprés alatt.

            A martinkertvárosiak miért nem fordulnak a Gúr családhoz?
            Közlekedési szakértők.

            „Gúr Nándor exMSZP-s képviselő bt-jének belső ellenőri megbízása
            2020.09.11.
            A két hónappal ezelőtt a jegyzővel együtt konstatáltuk, a testületi ülésen szóvá is tettem, hogy a Zuglói Városgazdálkodási Zrt. 2020-ban egyetlen szerződését sem töltötte fel sem a saját, sem az önkormányzat honlapjára, holott ez törvényi kötelezettsége lenne.

            A mostanra feltöltött januári szerződések között (melyek a legkevésbé kereshető módon vannak feltöltve) egyből egy remek darabra bukkantam: külsős céget bíznak meg a Zuglói Városgazdálkodási Zrt- belső ellenőri munkáinak elvégzésével egy évre, havi 500.000 Ft + Áfa összegért.

            Nem is akárkinek a cégét, a borsodi kötődésű Gúr Nándornak és feleségének Bt-jét,

            Aki nem tudná: Gúr Nándor több cikluson át az MSZP parlamenti képviselője, sőt a párt alelnöke volt, évekig frakciótársa volt Horváth Csaba polgármesternek. A párt oldalán található életrajz szerint Gúr Nándor jelenleg is az MSZP nyugdíjastagozatának az elnöke, tehát aktív pártember.

            Tudni kell, az önkormányzat hivatalában két belső ellenőr is van alkalmazva, melyek éves terv szerint ellenőrzik az önkormányzat cégeit, sőt a ZVK Zrt-nek is (eddig) volt saját belső ellenőre. Mi több, tavaly -javaslatomra – átfogó ellenőrzést végeztettünk a kerület összes cégénél.”

          • Névtelen
            2021.06.29. 11:08

            Azért rühespatkány mert nem gúr ,hanem tősgyökeres alakszai meg csöbör alapkölepakolt.De told csak tovább a kazettát nerféreg,hozza szépen a szavazatokat majd 2022 ben.

        • Névtelen
          2021.06.29. 12:55

          Basszus! Elvtársaiddal az 50 év alatt 4-szer fogtatok hozzá az Y-hídnak.

          Végre valaki letette az alapkövét az elektromos autók számára, megteremtve lehetőségét a dízelek forgalomelterelésének.

          Jut eszembe! Mi van a GENEX-el

          „A Genex 2006-ban indított projektje 30 %-ban saját tőkéből, valamint MFB hitelből és állami támogatással valósult meg. Az Aggteleki Nemzeti Park környezetében álló gyár 70 ezer m2-es ipari területen fekszik, ahol korábban anhidrid (gipsz)bánya és őrlőüzem működött. A gyárat tehát barnamezős beruházás során alakítottak ki, így az évekig sorsára hagyott, környezetszennyező üzemet felszámolták. A GenexAir klímagyárban saját fejlesztésű vezérléssel, az EU-s szabványoknak megfelelő, A energiaosztályú légkondicionáló berendezéseket, folyadékhűtőket, saját fejlesztésű, az IT, szerver és telekommunikációs központokban használt ún. close controll klímagépeket, valamint alternatív energiafelhasználási megoldást biztosító – a gázfűtés kiváltására is alkalmas – (háztartási és ipari célú) geotermikus hőszivattyúkat gyártanak. A közeljövőben az új gyárban helyet kap egy európai mércével is egyedülálló tesztlabor, ezzel a hazai klímatechnikai iparágban a kutatás-fejlesztési tevékenység újra fellendül, amelynek alapkövét a Genex számos, saját fejlesztésen alapuló szabadalma jelenti.”

  8. névtelen
    2021.06.28. 20:22

    Az a rossz ebben, hogy Miskolcnak soha nem volt jó. Kriza idején sem volt, most sem. Kriza idején sem fejlődtünk, most sem.

  9. névtelen
    2021.06.28. 20:27

    Mi voltunk az egyetlen fidesz vezette város 9 évig, ahol semmi szükséges, igényes jó dolog nem történt. Az a szomorú, hogy most sem várható semmi. Lepusztult épültek, kosz, szemét. Szégyen milyen szemetes, igénytelen a város.

    • Névtelen
      2021.06.29. 12:31

      Mit is tehetett volna a fidesz, amikor a cuclib mindent felépített és időben átadott
      a Pólusvárosban.
      Pályázati pénzeket nyerni, önrészre hiteleket felvenni az a valami. Megépíteni; az semmi!

      A miskolci fidesz teljesen lebénult Simon 2012-es 77 magyar népmeséje után.
      Kerek az évforduló, nagy segítség volt.
      2012. június 29

      „Simon Gábor szocialista országgyűlési képviselő csütörtökön sajtótájékoztatóján azt mondta, hetvenhét ügyben – köztük a városi vagyonkezelőnél kifizetett prémiumok és az új villamosok beszerzése miatt – tesz feljelentést a miskolci MSZP, számításuk szerint ezekben az ügyekben csaknem három és fél milliárd forint kár érte a borsodi megyeszékhelyet. Azt is közölte, hogy nagyjából ötven esetben hűtlen kezelés miatt tesznek feljelentést, de okirat-hamisítás, hanyag kezelés és hatóság félrevezetése miatt is a nyomozó hatósághoz fordulnak.

      Kriza Ákos a Hír TV Rájátszás című műsorában erre reagálva azt mondta, “egy szó sem igaz abból”, amit az MSZP állít, minden vád “lebegtetett”, és nem tartalmaz konkrétumokat.”

      1
      1
  10. El Chapo
    2021.06.28. 21:04

    A cikkben benne van a válasz.

    Debrecennek a rendszerváltás óta csak egy ciklusban volt olyan polgármestere aki nem a Fidesz támogatásával irányította a várost.

    „A cívisváros politikai vezetése pártszínekben a rendszerváltás óta csupán egyszer változott: 1998-ban az SZDSZ-es Hevessy Józsefet a Fidesz színeiben induló Kósa Lajos váltotta a polgármesteri székben, akit a szintén Fidesz-delegált, és ma is regnáló Papp László követett pozíciójában 2014-ben.”

    Miközben a Lufthansa a járvány miatti keresletcsökkenésre hivatkozva „kihátrált” Miskolcról, azonközben Gyulára alkatrészgyártó üzemet épít az Airbus.
    „Azzal, hogy Gyulán épül az Airbus Helicopters Hungary alkatrészgyártó üzeme, Magyarország felkerül Európa légiipari térképére – mondta Lepsényi István, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) miniszteri biztosa csütörtökön a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.” 2021.05.06. Portfolio.hu

    Találd ki milyen politikai összetételű a Gyulai közgyűlés!

    „Csak az ingyenes parkolás bevezetése miatt havonta 80-85 millió forint esett ki a város kasszájából, de hatalmas összeget vesztettünk a gépjárműadó helyben maradó részének elvonása, valamint az iparűzési adóból származó bevételek csökkenése miatt is. Miskolc összesen tízmilliárdos összeget veszített” – nyilatkozta Veres Pál, Miskolc polgármestere az ATV-nek.
    Gondolom Debrecen rosszabbul járt, mivel lényegesen több gépjármű fut a városban és az iparűzési adóból származó bevétel is számottevően magasabb, valamint ott is ingyenes volt a parkolás, de ök nem siránkoztak, hanem dolgoznak, tovább növelve versenyelőnyüket,

    • Névtelen
      2021.06.28. 21:39

      Nyugi van! Margit megmondta;

      Margaret Thatcher: „Az a baj a szocialistákkal, hogy előbb-utóbb mindig kifogynak mások pénzéből”

      3
      1
      • Névtelen
        2021.06.29. 07:03

        Akkor miért most van rekordon az államadósság nyugibarom?orosz hitel kínai hitel euróhitel.

        • Névtelen
          2021.06.29. 08:05

          Akkor Ferinek miért nem adott a SZENT PIAC? Miért mondott le, mint mszp pártelnök, mint mszp miniszterelnök?

          Egyébként nem 1982-ben löktétek oda az országot az IMF-nek?

          1
          1
          • Névtelen
            2021.06.29. 08:55

            Ezerszer inkább az imfnek mint a komcsiknak.

          • Névtelen
            2021.06.29. 08:58

            Nyögdécselj már még egy sort a devizakitettségről kínai komcsisimogató!

          • Névtelen
            2021.06.29. 10:05

            „Ezerszer inkább az imfnek mint a komcsiknak.”

            Oké. Az IMF még mindenkit mélyebbre lökött

            „Magyarország hitelfelvételei az IMF-nél

            A hitel típusa A hitelfelvétel időpontja Összeg (ezer SDR)
            Készenléti hitel 2008 10 537 500
            Készenléti hitel 1996 264 180
            Készenléti hitel 1993 340 000
            Kiterjesztett hitelkeret 1991 1 114 000
            Készenléti hitel 1990 159 210
            Készenléti hitel 1988 265 350
            Készenléti hitel 1984 425 000
            Forrás: IMF ”
            miközben a hitelekkel párhuzamosan eladták az országot, ” fékek meg ellensúlyok mellett” !!! Ezek közül melyik hitelt vette fel Orbán Viktor?
            ??
            Ja, ő csak törlesztett a négy kormánya alatt.

            1
            1
          • Névtelen
            2021.06.29. 10:19

            „kínai komcsisimogató!”
            Érdekes, hogy a fejlett, haladó progresszív nyugat összes termékén a „Made in PRC” felírat díszeleg.
            Érdekes, hogy német-kínai, német-orosz áruforgalmat
            elősegítően nekünk kell letelepedési kötvényeket adni a kereskedőknek és családtagjaiknak.

          • Névtelen
            2021.06.29. 11:16

            Paksi orosz hitel 50 évre titkosítva,belgrad vasútvonal kínai hitel 50 évre titkosűtva,fundan egyetem hitel ezer évre titkosítva.Ezeket vette fel a kisgazdád.A tavaly év végén ugy mellékesen felvett eurohitelt nagyvonalusagból éppen csak megemlítem.

          • Névtelen
            2021.06.29. 13:16

            Ócska bolsi trükk… fogd rá ellenfeledre, amit te már elkövettél vagy el akarsz követni

            „Az EU vagy bármely privát pénzintézet adott volna 30 évre kölcsönt? Nem. max 15 évre. Erre a 15 évre a kamat 5% alatt maradt volna? Nem! Atomerőművet EU-s kivitelező képes lett volna a pályázaton elnyert áron és határidőn belül megépíteni? Nem (lásd Finn és cseh konkrét tényszerű példákat).
            A közutálatnak örvendő ruszkik képesek minderre? Igen. Amúgy a Roszatom jártas az atomerőművek építésében? Igen. Korszerű erőművet építenek? Igen. A ruszkik olcsón adják a hitelt? igen – amennyiben ők a kivitelezők is.
            Nem mellékesen melyiknek van több tapasztalata már meglévő orosz blokkok karbantartásában, a ruszkiknak vagy a franciáknak vagy az amcsiknak? Nos, ugye egyértelműen a ruszkiknak.
            Szóval fuss még három kört, aztán fújd ki magad, aztán felfrissült vérkeringéssel próbálj meg gondolkodni is.”

            hogyan lehet a gázfüggőséget üzemanyagcella függőséggel diverzifikálni? Miért tapsikolnak a nagy Nyugat-Európa beszállítói.

          • Névtelen
            2021.06.29. 13:20

            Tudjuk! Minden orosz és kínai hitel felvétel aláírásánál ott voltál.
            Börtönbe a gondolatbűnözőkkel! ????

    • Névtelen
      2021.06.28. 21:43

      Milyen városvezetése volt Egernek?

      „Szerző: MTI – 2017.03.02.

      A RUAG Aerostructures cég új egri repülőgépalkatrész-gyárában az Airbus és a Bombardier gépeihez készítik majd a géptörzsek középső részét, a szárnyvégeket, és a repülőgépek burkolatát – mondta Alexander Toussaint, a RUAG Aerostructures divízióvezetője szerdán Egerben, az üzem megnyitóján.

      A svájci cég közel kétmilliárd forintos beruházással létesítette a gyárat, amelyben kezdetben 60-an dolgoznak, az év végére azonban 180-ra növekszik a létszám.

      A divízióvezető az egri helyszínválasztás okai közé sorolta, hogy közel van a RUAG másik üzeme, a siroki Ammotec, de fontosnak nevezte a vonzó gazdasági környezetet és a fejlett infrastruktúrát, valamint a magyar kormány támogatását is. Elmondása szerint az első fokozatú géprészek sikeres folyamatminősítése lehetővé tette, hogy az új egri telephely megkezdje a sorozatgyártást az Airbus számára, a Bombardier részéről az első felében tervezik a minősítést.”

    • Névtelen
      2021.06.28. 21:45

      Ne kalimpálj narancshéj,senki se kajálja be a szöveged.Nem mintha te irtad.volna,ahhoz is sötétek vagytok.

    • Névtelen
      2021.06.28. 21:50

      Debrecennek van „import cementek gyára” , Miskolc meg meddő vitázik.
      Semmi gond! Csak a napi x gépkocsi vitából nincs városi bevétel.

      „A telephely kiszolgáló kapacitása 420 ezer tonna/év. A DTG Cement Kft. a piacon kb. éves szinten 550-600 ezer tonna cementet értékesít.

      A DTG Cement Kft. másik tulajdonosa, a DTG Cement Kft. 50 %-át tulajdonában tudó CTR Holding Assets GmbH. A CTR Holding Assets GmbH korábban a cementgyártásban volt érdekelt, Szlovákiában a tornai cementgyárat működtette. A korábbi szakembergárda egy része a CTR csoportba tartozó Zeocem a,s. cégben van foglalkoztatva, mely egy volt cementgyár. A Zeocem, a.s. cementgyártás lehetősége fenntartása mellett jelenleg zeolit alapú termékek előállításával foglakozik. A zeolit a múltban adalékanyagként – granulált kohósalak helyett – került felhasználásra a cementgyártásban.
      2015-től a DTG Cement Kft a cementiparban adalékanyagként szolgáló granulált kohósalak vásárlásában, értékesítésben és logisztikájában is érdekelt. A kohósalak beszerzése és értékesítése hosszútávú szerződésekkel van biztosítva.”

      • Névtelen
        2021.06.29. 06:59

        Ezredszer a cementdebil szellemi fogyatékosok kedvéért: NINCS DEBRECENBEN CEMENTGYÁR

        • Névtelen
          2021.06.29. 07:59

          Csak az import cementek gyára, de az nagyon

          Képzeld az iparkergetési adó befizetésének nem feltétele a kemence megléte. Egyébként miért ne lehetett volna ugyanez Miskolcon?

          Európában számos cementelőállítónak nincs klinkerégető kemencéje.

          https://dtgcement.hu/termekek/

          • Névtelen
            2021.06.29. 08:57

            És nyomja tovább a hülyéje:Csomagolóüzem. Pont.

          • Névtelen
            2021.06.29. 11:47

            Miskolcon még az sem
            Miskolcon még mészgyár sem
            Miskolc még leszakadni sem tud

            „sok a napi teherautó szám”
            ??
            „Debrecenből a szállópor érzékeny
            elektronikai cégek havonta költöznek el”
            ?????

          • Névtelen
            2021.06.29. 13:06

            Nem itt kell szomorkodni cementvizét.Kevés pénzt nyomtatok csöbi kamualapítványába. Az lehetett a baj….:):):)

  11. Névtelen
    2021.06.28. 21:16

    Pólusvárosi két bites kimenetek:
    vörös város , vörös kormány Miskolc tehetség híján.
    vörös város , narancs kormány Miskolc tehetség híján.
    narancs város , narancs kormány Miskolc tehetség híján.
    narancs város , vörös kormány Miskolc tehetség híján.

  12. Névtelen
    2021.06.28. 22:03

    Már rég összekapcsolták a debreceni orvosokat a miskolciakkal, mivel együtt kezdtek 1958-ban Omega beállítással a miskolci elmeosztállyal Debreceni-Varsányi névvel a debreceni biblia szereplőinek kitermelésének és Debrecen környéki falvak helyetti áldozáshoz, együtt a Zsuzsa vonattal. Az összes református szerepét végrehajtották, Vörös Oroszlánosokéval együtt, Illésékkel külön. Darabokra hullott a debreceni Biblia, míg áthozták a környező országokból az elmeosztályokat és a Rákóczi teret emberré válva. 2001-ben a kivégző Nyírő Gyula kórházban kérdezte tőlem egy Vera nevű cigánynő Debrecen környékéről, hogy ő ki nálam. Nem értettem, nem tudtam, hogy ezek név szerint is ki vannak választva, mint a Katalinok, Annák az egész világon. Veronika bérma keresztnevem lett volna, azóta minden Verát nemesítetettek emberré, akár a Ferenceket, Jánosokat, Gáborokat, meg még több hosszabbítását a szülőknek. Mert nem volt mindegy, milyen nevet adnak a szerepek miatt az utódaiknak. Kósával elölről kezdték a Kósa könyv alapján a falvak már népviseletbe öltözött tagjainak ünnepét, tort ültek, az egész országgal így ahogyan vannak, akár a nyíregyházi központ. Mindegryik itt van berendezve. Debreceni névvel Varga vasfüggönnyel többször kezdték elölről a reformátusok helyetti nagy közös áldozást. 1992. óta emelték a világon az összes állattal fajtalankodót, természetellenest eszméletlen állapotom alatt Miskolc-Kiliánban, feketemágiával minden részemben, meg a lakásban. Itt folytatták két nap pihenő után kínzással egybekötve 1998-as Földanya kivégzés kezdetével, az értelmiség legyőzők, megrokkantak helyetti iszonyattal a feketemágus média tagok részéről, amiket be is mutattak a médiájukban, akár 2005-ben. Minden város és országnevű berendezve van, Szegedivel kezdtek a hatvanas évek elején. Ez a felfoghatatlan a világ összes egykori ember áldozói helyetti sors végrehajtása volt, azzal, hogy ők nem tehetnek róla, hogy nem tökéletesek deformációikkal, csonkításaikkal, elme és más betegségeikkel együtt. Elküldtem a debreceni biblia fénymásolatát a darabora hulló biblia szerepeivel az ombudmannak egy hatlamas dobozban minden általam összeszedett bizonyítékkal, amin nevettek a postán is már húsz éve, de semmi sem történt. Még a halál angyalát is az én szereplésemmel hajtották végre. De minden ország történelmét első tag megjelenése óta elölről kezdték, mint Romániáét bátyám megszületése óta. Egész Szerbián végig mentek, amik ide tartoznak a miskolci elmeosztályhoz, mint szereplők. Hát ezért hallgat minden ország és végig nézte 1997. óta a temetői torünnepét Magyarország és az emberiség legyőzőinek.

  13. névtelen
    2021.06.28. 23:47

    Bár csak 5 éves voltam 56-ban, mégis mindenre jobban emlékszem, mint arra, hogy tegnap mit csináltam.
    Gátit teherautó után kötötték, és úgy húzták végig a fél városan, a „gombügynök” pedig azt mondta: lesz még ezért nektek magyarok. Ezután lincselték meg.
    Arra is emlékszem, hogy az orosz tankok rohangáltak a főutcán, mivel a Győri kapban laktunk.

  14. Névtelen
    2021.06.29. 00:13

    Ezt a várost 30 éve balfaszok és/vagy harácsolók vezetik. Kriza nem túl tehetséges, öntelt harácsolókkal vette magát körül. A bukás borítékolható volt és szükségszerű.
    Veresnek a Fidesz színeiben kellett volna indulnia vagy annak támogatásával. E helyett egy olyan összetákolt hajóra szállt fel, amit elleptek a túlélésért küzdő balfasz patkányok. Kb ez volt az egyetlen és utolsó esélyük a közpénzcsapra rácsatlakozni.
    A várost víziók és elképzelések nélküli, tehetségtelen idióták vezetik továbbra is

    • Névtelen
      2021.07.17. 22:05

      Azóta is szívják a közpénzcsapot… És ezért síránkoznak naponta, hogy nem ad pízt a kormány!

  15. Névtelen
    2021.06.29. 10:09

    Mi az, hogy „leszakadhat” Miskolc?

    feltételes módban

    Anyám borogass! majd helyre löki a dolgokat Márti néni fiacskája:

    “Több százan hallgatták Veres Pált és jelöltjeit a Szinva teraszon..
    2019. aug. 24. — Azt válaszoltam, Márti néni, én erővel nem tudom visszahozni őket, de azon leszek, a fiatal korosztályt, akik elmentek, visszacsábítsuk a …”

    • Névtelen
      2021.06.29. 11:51

      a zselatin fesztiválba.

  16. Névtelen
    2021.06.29. 12:03

    az meg minek? A cement maga ellenőrzi , átkeveri magát, egyéb komponensekért kiállt és vonul a DTG márkás zsákokba, előállítódik és adja el magát a piacon.

    Ja. velük vitatkozzál

    „SZILIKÁTTUDOMÁNY
    A különőrlés előnyei kompozitcementek előállításánál
    Opoczky Ludmilla – Gável Viktória
    CEMKUT Kft.”

    • Névtelen
      2021.06.29. 12:59

      Ukrán-cement átcsomagolóüzem.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük