A koronavírus miatt hozott korlátozó intézkedések enyhítése következtében május 25-étől ismét fizetőssé vált a parkolás az egész országban. A rendkívüli helyzet miatt azonban az önkormányzat a tavaly váltott bérletekre türelmi időt rendelt el és a megnövekedett ügyfélforgalom miatt ideiglenesen két helyszínen, hosszabb nyitva tartással várták a miskolciakat.
Petruskó Norbert, a polgármesteri hivatal szóvivője a Miskolc Televízió Híradójának kiemelte, ez a türelmi idő több más településhez képest Miskolcon hosszabb volt, a városvezetés így igyekezett kompenzálni azokat az autósokat, akik éves parkolóbérletet váltottak még azelőtt, hogy a kormányzat eltörölte volna a parkolási díjfizetési kötelezettséget, ezzel meglehetősen nehéz helyzetbe hozva az önkormányzatokat.
Akkor most van türelmi zóna, vagy nincs ?
Mit kompenzáltatok ? 2020-ban áprilistól-júliusig, illetve november-decemberben volt ingyenes a parkolás, ami pont 6 hónap volt. 2021-ben januártól június végéig, az is 6 hónap. 2021-ben már csak féléves bérletet kellett venni. Összefoglalva tehát 2020-ban teljes évi díjat, 2021-ben féléves díjat szedtek be, amikor az ingyenes parkolás 1 évig tartott. Mivel a belvárosban lakom ezért egy teljes évig szoptam, mert parkolóhelyet alig lehetett találni.
Kérdezem tehát a Petruskó nevezetű szóvivőt mégegyszer, hogy mit is kompenzáltak ? Én szponzorálom a fizetését, akkor elvárom, hogy ha már számolni nem tud, akkor legalább az ügyfeleket ne nézzék már madárnak !
Ne hisztizz, kb. lófaszt fizettél, ahhoz képest, hogy értékes belvárosi ingatlanoknak mennyi a piaci bérleti díja. Ideje lenne már durván emelni a parkolási díjakat