Egy 53 éves férfi veszítette életét az M30-as autópálya Budapest felé tartó oldalán, Hejőszalonta külterületén
…hétfő hajnalban – tájékoztatta szerkesztőségünket a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.

A baleset még fél 5 előtt történt az M3-as autópálya 9350-es méterszelvényében, Hejőszalonta külterületén.

Az elsődleges adatok szerint egy személygépkocsi 53 éves kisvárdai sofőrje eddig tisztázatlan körülmények között hátulról utolérte, majd nekiütközött egy teherautónak.

A baleset következtében az autó vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az életét már nem lehetett megmenteni.

A rendőrség a helyszínelés, és a műszaki mentés idejére az M30-as autópálya balesettel terhelt szakaszát lezárta, a forgalmat pedig a 35-ös számú főútre terelte. 9 órakor még nem kaptunk arról információt, hogy befejezték volna a helyszínelést. Mindenesetre arra kérik a járművezetőket, hogy fokozott óvatosággal közlekedjenek.