A Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyében összesen több mint 130 üzletet üzemeltető, 1800 főnek munkát adó Unió Coop Zrt. vezérigazgatója kapta ebben az évben a Szövetkezeti Érdemrendet, az Országos Szövetkezeti Tanács elismerését Kósa Lajos, a szervezet elnöke és dr. Zs. Szőke Zoltán, az ÁFEOSZ-Coop Szövetség elnöke adta át a nemzetközi szövetkezeti világnap rendezvényén július 1-jén a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban.
Tóth László 1980-tól kezdett dolgozni az Unió Áfésznél, amelyet 1992-től elnökként vezetett egészen 2001-ig. A miskolci születésű szakember a közösség életében is aktív szerepet vállal, ennek részeként a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara alelnökeként 2020 óta már a negyedik ciklusban vezeti a testület kereskedelmi tagozatát.
Mindenhol ott vannak
Tóth László a kitüntetés átvétele után arról beszélt, hogy az elismerés arra az időszakra emlékezteti, amikor 1980-ban elkezdte a munkát az akkor még szövetkezetként működő Unió Áfésznél. Mint fogalmazott: „Egy ember csak egyféle tud lenni, attól, hogy ma már részvénytársaságként működik a cég, én ugyanazokat az elveket vallom. Amikor átalakultunk, ígéretet tettünk arra a volt szövetkezeti tagoknak, hogy megtartjuk üzleteinket, és ma is elmondható, hogy minden településen ott vagyunk, ahol korábban áfészként működtünk” – fogalmazott a díjazott.
(A borítóképen: Kósa Lajos, Tóth László és Zs. Szőke Zoltán)
Legnagyobb lXXXXXXXXXXXXXX a coop.