Az első néhány nap tapasztalatairól kérdeztük a terület önkormányzati képviselőjét, Badány Lajost, illetve helyi lakosokat. Többen nevük elhallgatását kérték, de üdvözölték a döntést. Elmondták azt is, hogy legszívesebben egyszerűen betiltanák ezt a fajta tevékenységet, vagy még kintebb, a várostól kilométerekre jelölnék ki a zónát, de már azzal is elégedettek, hogy a selyemréti lakóövezetben nem kell nap mint nap látnia gyermekeiknek az örömlányokat. A Tiszaitól nem messze élő Tóth László azt is kiemelte, hogy az itt élőket többször is megkérdezték, és csak így hoztak döntést a városvezetők.

– Én kifejezetten örülök, hogy jóval kintebb került a türelmi zóna – mondta, felidézve a korábbi állapotokat is. – Rendkívül zavaró volt a hétköznapokban, hogy örömlányok és futtatóik sétálgattak a környékbeli utcákban. Előfordult, hogy használt óvszert dobtak a postaládámba, találtam az udvaromon drogos fecskendőt, a futtatók beszólogattak, számtalanszor életveszélyesen megfenyegettek. Nem kívánom senkinek ezt az időszakot. Arról nem is beszélve, hogy a bő 100 négyzetméteres, összkomfortos házam máshol a városban dupla annyit érne. Üdvözlöm tehát a döntést.

A zóna lakott területtől egészen távol helyezkedik el, az átmenő személygépkocsi-forgalom sem jellemző. – A selyemréti lakótelepen élők egy emberként támogatták a kezdeményezést, ezzel végre megoldást kínálva az őket sújtó, több évtizedes problémára – mutatott rá Badány Lajos. Az alpolgármester hozzátette: a prostitúció betiltásával kapcsolatban számos tévhit él.

boon.hu