Erős programot ígér a Cinefest a világnak
Hagyományaihoz híven a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál idén is igyekszik bemutatni a magyar közönségnek a világ filmművészetének legfrissebb, legkülönlegesebb és legszínvonalasabb alkotásait. Sok nagyjáték-, kisjáték-, dokumentum- és animációs filmet itt láthat először a magyar közönség – ígéri közleményében az idén szeptember 10-e és 18-a közöttre beharangozott programsorozat sajtófőnöke, Kubik Elvira.
Hozzáteszi: a fesztivál ezért is rendkívül népszerű találkozási helyszíne nemcsak a filmszerető közönségnek, hanem a filmes szakmának is. A filmes alkotók, szakemberek nemcsak egymással találkoznak Miskolcon, hanem közvetlenül beszélgethetnek a közönséggel is, és kedvükre válogathatnak a sokszínű szakmai programok, vetítések, workshopok között.
Az idei játékfilmes versenyprogramot már két különleges alkotás is erősíti.
Blerta Basholli rendező Hive című filmje koszovói alkotás, amely a 2021-es Sundance fesztiválon – a rendezvény történetében először – „mindent vitt”: elnyerte a legjobb film, a legjobb rendező és a közönség díját is. A Hive egy családanya életét mutatja be a koszovói Velika Kruša faluban. Ez a település szenvedte el a legnagyobb mészárlást a szerb megszállás alatt, sok férfit elhurcoltak és kivégeztek. A megmaradtak pedig nem nézik jó szemmel a megözvegyült Fahrije erőfeszítéseit, aki nő létére dolgozik és pénzt keres: a falu többi asszonyát összefogva ajvárt készít, amit a városi szupermarketnek ad el. A kezdeményezés sikeres vállalkozássá növi ki magát – a film igaz történet alapján készült.
Jasmila Zbanic rendező már az első filmjével, a 2006-os Szerelmem, Szarajevóval megmutatta, hogy elképesztő érzékenységgel tud mesélni a boszniai háború traumáiról. A CineFesten magyarországi premierként vetített Quo vadis, Aida? című alkotását 2021-ben Oscarra nevezték a legjobb külföldi film kategóriában. Nemzetközi koprodukcióban, nagy költségvetéssel készítette el a srebrenicai mészárlást bemutató megrázó filmjét. A címszereplő hőse a műnek, Aida tolmács az ENSZ-bázison, és ő az, aki a sok, nála erősebb akarat ellenére meg akarja menteni a családját a város eleste után. A fikciós cselekményszál mellett a rendező sok fájó tényt is megmutat az alkotásban. A főbűnösök mi vagyunk: az érdektelenek, a tudatlanok, a tétlenek.
Idén is több jelentős magyar filmnek lesz a 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon a premierje – állítja a közlemény, egyelőre nem részletezve a továbbiakat.
(A borítóképen: Jasmila Zbanic Quo vadis, Aida? című alkotását is tervezi bemutatni a miskolci filmfesztivál)
Míg nem zárják le a világpolitikai történelmi korokat, melyeket ezer éve ismételnek magyarországi könyvberendezők szerte a világon, nem nézek meg egyetlen filmet sem. Magyar filmeket egyébként sem tudtam, mert kiábrándítóak, számomra nem nyújtottak soha semmiféle emberi tanulságot. Ezért csak a zenés külföldi filmeket néztem meg. Hazugságot nem nézek, mert minden szereplő népnek más igazsága van, én meg valóban megtapasztaltam az eredeti történelmét a világpolitikának egyetlen nagy közös áldozásukban.