Epstein és az összes pedofil számára Magyarország maga a paradicsom. A törvények szerint itt 12 éves kislányokkal 18 évesek nyugodtan játszadozhatnak. 14 évessel meg már bárki, még András hercegnek sem kellene magyarázkodnia, hogy 17 évessel szexelt. Ha pedig valakinek ez nem elég erkölcsös, semmi baj, feleségül veheti a 16 éves gyereklányt, mégha az unokatestvére is. Szóval a gyermekházasság sem tilos ebben az országban. 4000 kamaszlány lesz évente anya, minden 20. gyereknek az anyja is gyerek. E tinédzsereknek a fele nem mondja meg, ki az apa, nyilván a szerelem elvakította őket. 70 közülük még 14 éves sincs. Gyermekmegrontás miatt egyetlen ügyben sem emeltek vádat senki ellen.

ÉVI 4000 KAMASZLÁNY SZÜLÉSE ELLEN MIÉRT NEM LÉPNEK FEL AZ AKTIVISTÁK?

A Kaleta-ügy ráirányította a közvélemény figyelmét a gyerekpornográfiára – nagyon helyesen. De még ez sem volt elég ahhoz, hogy egy másik, nyíltan zajló abúzus is bekerüljön a közbeszédbe. Ez pedig a gyereklányok szülése és az emögött meghúzódó bántalmazás.

Nem erőszak az, ha 13–15 éves lányok terhesek lesznek és gyermeket szülnek?

A pedofília és a nemi erőszak áldozatait terápiával gyógyítják, hogy valahogy túltegyék magukat az őket ért megpróbáltatáson. A gyerekszülésen átesett kislányok nem kapnak terápiát, de úgysem segítene rajtuk, mivel az ő egész életük vakvágányra kerül a korai gyerekáldással. Persze nemcsak az övék, a gyereküké is. Mégis, ezek a kisiklott sorsok nem szoktak nagy visszhangot kiváltani. Még a legelkötelezettebb aktivisták is csak a távoli népek barbár szokásai, a gyermeklányok nemi szervének megcsonkítása és a gyerekházasságok ellen harcolnak. Helyesen. De a közelünkben élő szerencsétlenek életét tönkretevő pedofil, barbár szokások és törvények senkit nem zavarnak.

Pedig az Alaptörvény elvileg védelmezi a gyermekek jogait:

„Minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz.”

”A szülőknek joguk van megválasztani a gyermeküknek adandó nevelést.”

 „A szülők kötelesek kiskorú gyermekükről gondoskodni. E kötelezettség magában foglalja gyermekük taníttatását.”

Úgy tűnik, a kormány szerint a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődésbe belefér alig serdült gyerekek szexuális játékszerként való használata, vagy kicsit idősebbek szülése. A legutolsó KSH adatok szerint évente 4000 18 évesnél fiatalabb gyereklány szülte meg gyerekét (a legfiatalabbak tizenkét évesek voltak). Minden 20. gyereknek az anyja is gyerek. De nem ez a legmegdöbbentőbb. Hanem az, hogy a számuk öt év alatt 25 %-kal nőtt! Ez tehát nem egy régi világ maradványa, ami eltűnőben van a fejlődéssel. Nem, ez a barbárság éppen erőre kap.

Azt pedig, hogy felük, 2000 kislány nem nevezi meg az apát, még inkább alátámasztja azt a vélekedést, hogy ezek az esetek bizony súlyos szexuális abúzus eredményei.

És még itt sincs vége a borzalomnak. 400 olyan fiatal kislány volt, aki 18 éves kora előtt már a harmadik gyerekét hozta világra. Az ő testük egyszerűen szexuális játékszer.

A GYEREKEK 90%-ÁT A SAJÁT KÖRNYEZETÜKBEN BÁNTALMAZZÁK

Akkor sem sokkal jobb a helyzet, ha tudják, ki az apa. Ugyanis ezek a babák gyakran nem tinédzserek együttlétéből születtek, hanem felnőtt férfiak bántalmaztak gyereklányokat. Az esetek negyedében az apa ugyanis 25 évesnél idősebb volt! Micsoda lángoló szerelem lehetett a 15 éves kislányok és a 30 éves férfiak közt! Gyurkó Szilvia, az UNICEF korábbi jogi igazgatója azt mondta egy nagyinterjúban, hogy a gyerekek elleni szexuális visszaélések elkövetőinek 90%-a nem ismeretlen pedofil, hanem rokon vagy ismerős.

Ennyi elrontott élet miért nem veri ki a biztosítékot? Miért nem tüntet senki ezek ellen? Azért, mert a bántalmazott gyereklányok nagy része olyan helyen és úgy él, ahol ezek az abúzusok rejtve maradhatnak. Ha pedig mégis megszületik a baba, a hivatalosságok megrántják a vállukat, hogy hát náluk ez a szokás. Pedig

melyik kamaszlánynak az a leghőbb vágya 15 évesen, hogy anya legyen?

A Korfa elemzése szerint sokan közülük Borsodban és Szabolcsban élnek, jó esetben megvan a 8 osztályuk. A gyerekszülés után már nem járnak iskolába, de nem is dolgoznak, és később sem fogják egyiket sem, soha. Mindennapi tapasztalat, hogy a gyereklány anyák szegregált romatelepeken élnek, ahol a fiatal nők hármas diszkrimináció áldozatai: cigányok, nők és fiatalok, fölöttük mindenki uralkodik, az ő szerepük a tűrés.

MIÉRT NEM TALÁLJÁK MEG A GYEREKPROSTITÚCIÓT SZERVEZŐ EMBERCSEMPÉSZEKET SEM?

Babarczy Eszter mesélte egyszer egy nyilvános interjúban, hogy telepi roma kislányokat látott vendégül. Este lefekvés előtt megkérdezte, mik szeretnének lenni. Kétféle választ kapott. Sok gyerekem lesz vagy prostituált leszek. Ezeket a felnőtt női mintákat ismerték. Nem véletlen, hogy Magyarország az egyik legnagyobb kibocsájtója a Bécsben, Svájcban vagy Bremenhavenben dolgozó gyerekprostituáltaknak. Akik természetesen nem jókedvükben vannak külföldi bordélyokban, így ekkor már az emberkereskedelem tényállása is felmerül. Ez már Magyarországon is illegális, ezért statisztika sincs róla. A látencia egyébként is akkora, hogy a számok úgysem mondanának semmit.

Természetesen nem minden szülőszobára kerülő kamaszlány vagy fiatalkorú prostituált roma. Sokan igen. Ők egész életükben ki vannak szolgáltatva annak az archaikus macsó hagyománynak, amelyik használja a testüket. És életstratégiát épít arra, hogy gyerekek gyerekeket szüljenek. „Minek dolgozzak, ha a f@szomból megélek” – válaszolta egy nyírségi fiatal férfi a naiv miniszteri kérdésre, hogy mi a foglalkozása. Felejthetetlen példája annak a perverz családtámogatási rendszernek, ami a kamaszlányokat akkor jutalmazza, ha gyereket szülnek, nem akkor, ha iskolába járnak.

ÍGY KELL KITELJESÍTENI A NŐI PRINCÍPIUMOT:

CSAK LE KELL VINNI A TANKÖTELEZETTSÉG KORHATÁRÁT, EGYBŐL 25%-KAL NŐ A GYEREKEK GYEREKSZÜLÉSE

A magyar kormány pedig ahelyett, hogy a saját Alaptörvényében lefektetett elveknek megfelelően védené a legkiszolgáltatottabb gyereklányokat, még kerítőként részt is vesz ebben a szomorú történetben. Ugyanis a kamaszlányok szülési kedve azt követően kezdett meredeken emelkedni, miután 18 évről 16-ra szállították le a tankötelezettséget. Ha már úgyis otthon vannak a lányok, csináljanak valami hasznosat. Szüljenek gyerekfejjel gyereket. Valószínűleg a tinédzserek terhessége nem szándékolt következménye ennek a rettenetes oktatási stratégiának. De világosan mutatja a kormányzati inkompetenciát. Azt, hogy önkényes törvényeikkel még a saját céljaikat sem képesek elérni.

Orbán Viktor kimondott szándéka a középosztályi nők gyerekszülési kedvének a bátorítása volt. Ezt nem sikerült elérnie. Annál inkább azt, hogy az alacsonyan képzett, szegény borsodi és szabolcsi kamaszlányok még több gyereket szüljenek. Az orbáni világképben a nők gyerekszülő gépek, ezt Fidesz-nyelven női princípiumnak nevezik. Egyetlen magyar társadalmi csoport sem azonosul ezzel a világképpel olyan mértékben, mint a szegregált cigánytelepek közösségei. A szolgálólány disztópiája létező valóság.

TARTSON A GYEREKKOR 18 ÉVES KORIG, MINDENKINEK!

Az új világban minden gyereknek joga lesz a gyerekkorhoz, ami 18 éves korig tart. Ezért 18 éves korukig a gyerekeknek egy dolguk lesz, iskolába járni. A pedofília minden formája tilos lesz, 12 évesekkel szexelni éppúgy, mint 16 évesekkel házasodni, őket szülőszobára küldeni vagy prostitúcióra kényszeríteni. Ez nemcsak a most vakvágányra került életű kislányok érdeke, hanem mindannyiunkké. Annak is támogatnia kell ezt, akit az emberiességi szempontok és a jogegyenlőség elve vezérel. És annak is, aki pusztán gazdasági megfontolásból nem a segélyre szorulók, hanem az önmagukat eltartani akarók arányát szeretné növelni. Ebben az ügyben a pedofilokat leszámítva nem sok ellenérdekű fél lehet.https://ujvilag2022.blog.hu/2020/07/17/ahol_a_gyereklanyok_szulnek_ott_nincs_pedofilia?fbclid=IwAR0UjxShe_JFU9Ymd6x_6k8JPrxVBqaiTfCYjjVtuzLokG0QCEdhTECeYB8

10 komment