A Fidesz második embere nagyot ment az elmúlt napokban. Például közölte, hogy ő az Európai Unió felbomlására számít. Egy mostani népszavazáson nem is szavazna a belépésre. Már anno, 18 éve is “nehéz szívvel” támogatta.
Továbbá a melegellenes törvényt az egyik legfontosabbnak nevezte az elmúlt 12 éveben. Felmondta az obligát szélsőjobboldali toposzokat a “zöld őrületről”, meg hogy vannak valamiféle háttérhatalmak, és a liberálisok=nácik, de továbbegyenlő kommunisták.
A legérdekesebb, illetve -sokatmondóbb azonban az az interjúrészlet, amiben azt állítja, az ellenzékiek nemcsak kommunisták, de egyúttal le is terroristázta őket. A kormányhírügynökség beszámolója szerint a kormányrádió hagyományosan a szélsőjobboldal számára fenntartott vasárnap reggeli műsorában a magyar Országgyűlés elnöke(!) úgy vélte:
a Tanácsköztársaság térhet vissza, majd kifejtette, hogy a rendszerváltás idején ugyan elmaradt a retorzió azokkal szemben, akik a kommunista „diktatúrát addig a nemzet ellen fenntartották”, de téves lenne azt gondolni, hogy ez mindig így lesz, nem fogja eltűrni a magyarok többsége “egy terrorista kisebbség randalírozását ebben az országban”.
Szerinte az ellenzék retorikája és politikája is “szintet lépett” azzal, hogy “gyakorlatilag nyílt zendülést hirdettek meg az alkotmányos renddel szemben”. Kövér László a 20. századi történelem és azon belül is a Tanácsköztársaság történetének tanulmányozását ajánlotta az ellenzéki képviselőknek, majd kijelentette: “a 133 nap után jött a 134.”.
Ugyanakkor a házmester-házelnök figyelmét arra a tényre volna érdemes felhívni, hogy az 1919. március 21. – augusztus 1. között, 133 napig létező Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaságot még nem azonnal a Horthy-rendszer követte, arra csak a román megszállás után került sor.
A 134. napon a Tanácsköztársaságot eggyel megelőző rendszer, az 1918. november 16-án proklamált Magyar Népköztársaság rekonstrukciója következett, a mérsékelt baloldali, – korabeli szóhasználattal: jobboldali – szociáldemokrata, a kommunistákkal való együttműködést és a Tanácsköztársaságot kezdettől elutasító Peidl Gyula kormányalakításával.
A Peidl-kormány azonban csak 5 napig regnált, az augusztus 6-án Budapestre bevonuló román hadsereg segítségével a jobboldali (“nemzeti-keresztény”) katonatisztek és politikusok megbuktatták, tagjait le is tartóztatták.
Utána következett a fehérterror, a Népszava újságíróinak meggyilkolása, zsidók kifosztása és felakasztása, az orgoványi erdőben történt nyakig beásás, és csak ezután, az ellenzék kiirtását vagy megfélemlítését követően mert Horthy bevonulni a “vörös rongyokban öltözött fővárosba”.
Az elmúlt évek után már nincs is meglepődni azon, hogy Kövér azt közölte, ez a sors vár a mostani ellenzékre is.
Az 1919-20-as fehérterror mértékét amúgy a Fidesz első verőlegénye, Bayer már évekkel ezelőtt kevesellte:
Sajnos nem sikerült mindet beásni nyakig az orgoványi erdőben…
Ti. hogy azért létezhet még mindig ellenzék Magyarországon, mert anno nem irtották ki őket elég alaposan.
Kövér viszont most ígérte meg, hogy a jövőben nem követnek el majd ilyen hibát, mert legfeljebb hiányos történelmi ismeretei okán említette a 134. napot, valójában alkalmasint a kb. 140. utánit akarta: aligha egy mérsékelt baloldali kormány felállítására, sokkal inkább az 1919 őszi terrorra utalt, amit a nacionalisták-konzervatívok egy idegen megszálló hadsereg jóváhagyásával és támogatásával kiviteleztek.
Emlékezetes, hogy Kövér már 20 évvel ezelőtt, a 2002-es választás kampányában öngyilkosságra buzdította az ellenzékieket – politikusokat és szavazókat, baloldaliakat és liberálisokat (vagy csak mérsékelteket) egyaránt. Hírhedt “köteles” beszédében azt mondta, hogy aki nem bízik a jobboldalban és Orbán-kormányban az
menjen le a pincébe (más alkalmakkor: fel a padlásra), keressen egy gerendát, meg egy kötelet, és akassza fel magát. Fotó : Archív
Nehéz szabadulni a gondolattól, hogy Kövér ezúttal azt közölte, hogy aki nem fogadta meg a javaslatát, azzal majd megteszik ezt ők maguk.
Igazán nagy kár, hogy már nem számíthatnak egy megszálló román hadsereg segítségére.https://b1.hvgblog.hu/2021/07/12/kover-feherterrorral-fenyegette-meg-az-ellenzekieket/
Szarházi! Ugyanúgy fogsz járni, mint a képen látható többi se@@nyaló. Bukásra vagy ítélve.
Hagyd.Érzi a bajszos komcsi a véget és még próbálja nagyotmondással átmenteni magát a köztársasági elnöki székbe. Erről szól az élete a csótánynak. Nem csoda hogy a saját apja se áll vele szóba.
ócska bolsi blöff,
Juszt Lacika-Kende Petike
Helyreigazítás feljelentés megvolt bajszospatXXXXXXXXXXXXXXXXXX
Egy Jusztért vagy egy Kendéért? ????
Ezt apukával meg a nagybácsival kellene megbeszélni Lacinak a családi ebédnêl.Ja ,hogy oda meg nem engedik oda.:):):):)Aki nem tud késsel enni mint a komcsi házmester azt nem is szabad :):):):):)
Tudjuk! van már cián tabletta beszállító?
tudod, rendes fasisztának, az jár magasabb rendű EU-s jogon.
” Kuncze Gábor a Klubrádió műsorában azt mondta: „(…) nagyon sok embert ismerek, akik összehasonlíthatatlanul jobban élnek, mint tíz-tizenöt évvel ezelőtt, és olyan mély letargiában vannak ettől a rettenetes országtól meg helyzettől, hogy legszívesebben az ember tényleg ciántablettát osztogatna nekik, hogy jussanak már túl a problémájukon. Ami természetesen nem megoldás”.
A politikus közleményében az írta, hogy „Vannak félremagyarázható mondatok. Tegnapi mondatom nem csak rossz volt, hanem félremagyarázható is. Elnézést kérek mindazoktól, akik az utólagos félremagyarázás kapcsán találkoztak ezzel a mondattal és felháborodtak”.”
Ezt írta a bolsevik_egy? ???? akkor igaz
Sőt vörös terror sem volt. Minden a fehér terrorral kezdődött.
Szamuely hulláját sem lökdösték ide-ida, hogy magyar földben nem nyugodhat
Debreczeni sem írta meg , hogy Kövér nem akar akasztani, mi?
„Mi csináltuk meg a „köteles akciót” is. Semmi kétség: ami elhangzik, az képileg erőteljes, sőt durva, de nem agresszív, és nem fenyegető. Kövér nem akar akasztani. De amit mond, az – egy kis rossz szándékkal – ellene fordítható. Még kiforgatni se nagyon kell, csak kihasználni a benne rejlő lehetőségeket (…) És összerakjuk. Fölhozatjuk még aznap reggel az egy szem kazettát, ami van, lejátsszuk a sajtónak. Szili Kati félig oldalra hajtott fejjel, sírós hangon mondja el, hogy ez milyen borzasztó. Nagyszombaton Lendvai Ildikó még a Fidesznek kézbesít mindenfajta leveleket, és elindítjuk azt az SMS-kampányt, amelynek a vége a köteles tüntetés.”
Tudom Lackó, hogy fáj neked samuely hiszen családi ágon odavagytok érte, de ezt az érzésedet nem itt kell kiadni magadból.
Mi köze hozzá?
A Vörös Hadseregben fehér tisztek, fehér katonák harcoltak. Csak a neve volt
vörös. Ott térdepeltetek Stronfeld előtt, hogy vállalja el.
(” 1927. október 10-én hunyt el Stromfeld Aurél ezredes, az Osztrák–Magyar Monarchia vezérkari tisztje, a 133 napig fennálló tanácsköztársaság Vörös Hadseregének vezérkari főnöke, az 1919. évi – sikeres – felvidéki hadjárat tervezője és kivitelezője. Bár Stromfeld vezetésével a kommunista haderő sikeresen szállt szembe a betörő ellenséggel, a Clemenceau-jegyzék elfogadása nyomán a tehetséges katona eredményei megsemmisültek, Kun Béláék bukása után pedig karrierje is derékba tört”)
A hátországi vérengző Szamuelyt holttestét még az apja is megtagadta.
” A vörös osztagok (a Lenin-fiúk csak egy volt ezek közül, de Csernyékkel együtt a leghírhedtebb) tevékenysége miatt – az új rend vélt vagy valós ellenségeivel szemben alkalmazott szervezett erőszak tekintetében – a Forradalmi Kormányzótanács megosztott volt. A szociáldemokrata politikusok nagy részében ezek az intézkedések kezdettől fogva félelmet ébresztettek és még Kun Béla is attól tartott, hogy kicsúszik a kezéből az irányítás. Végül április végén – főleg a szociáldemokraták hatására – minden „politikai terrorcsapat vagy más elnevezés alatt működő külön csapat” lefegyverzése mellett döntöttek:
„ A törvények és rendeletek ellenére végrehajtott ítéletek és elsősorban azok a minősíthetetlen gyilkosságok, amelyeket egyesek, vagy a kormánytól nem engedélyezett, sem a hadsereghez, sem a Vörös őrséghez nem tartozó szabadcsapatok vagy önkényeskedők követtek el: bűnös cselekmények voltak elsősorban a forradalom törvényei ellen, ezek a forradalom tisztaságát mocskolták be, ezekért a forradalom és forradalmárok felelősséget nem vállalnak. ”
– Böhm Vilmos, a tanácskormány hadügyi népbiztosa
Böhm ellen, fenti nyilatkozta miatt merényletet tervezett.”
Hosszan mentegeted lacit.Te a személyes debiltestőrkéje vagy komvsi lacinak ,vagy a a krumplipürézabálók csoportjából estél be ide?
Nem kell őt mentegetni. Megtette Gyurcsány.
„De amit mond, az – egy kis rossz szándékkal – ellene fordítható. Még kiforgatni se nagyon kell, csak kihasználni a benne rejlő lehetőségeket (…)”
Nem értem, hogy a nagy közös áldozásához az országnak megmaradása és emberré nemesedése, penitenciás tisztulása és feltámadása érdekében miért kellett az összes történelmi kor világmindenségének szereplőjét egyszerre begyűjteni és kitermelni, mindazt amit ezer éve ismételnek, s mellette hétszeresen emelni a nemi csapásait a Rákóczi térnek, az egész világ vonultatásával, tisztítva a világ ura népeit. Már akkor gond volt, amikor a pokol angyalai rock az óra körül nagy közös áldozással kezdtek ördögi felvonulásokkal, tisztítva a hippiket, beattesek, punkokat, Főnix feketemágus utcanépét azzal, hogy ők a szerepük után nem mennek vissza a másik világba a Kell, hogy várj Neoton szám óta. Most azt tesznek távol-kelet összes pusztítója helyetti Ízisz áldozásukkal nap és holdjesként hozzátéve őket a kurváikhoz, hogy szaporodjanak, megtámadva az embereket fogtalanítva őket, meggyalázva őket, ismételve minden tettüket, nemi csapásaik helyetti gyalázattal, minden rossz tulajdonság, deformációjuk és betegségeik miatti érzékenyítésnek nevezett kivégzésével Mülleréknek, amik a vasbabilont is kitermelték, amit akarnak. Itt van a világ összes szereplője, a másik világból. Megtisztították őket, de én személy szerint különbséget teszek aközött, aki ártott nekem, meg aki segíteni akart. Halálnépeket tisztították, mint a tatárokat és románia összes halálnépét azzal Nagy Anna Vörös Oroszlános szerepét végrehajtva bibliai begyűjtéssel, ég serege leszállításával, hogy feltámadásra várakoznak. Ember legyen a talpán, aki ezt le tudja rendezni igazságosan, meg én kimentésemmel a megyéből, összerakásommal úgy, hogy ne tudjak semmiről, ami történt, mert nem bírná a szívem. Nyugodtan politizáltak, akár most, rendszerváltást szerveznek igazság helyett, Torgyánnal feálltak a BI Aranyketrec népei, G. Maczó Ágnes az ébredő vallásokkal nyugodtan ment magyar jelmezben beszédeket mondani, innen látszik, hogy nem először hajtották végre a világmindenség apokalipszisét a világtörténelem összes korának és idejének szereplőivel. Négyszer.
Hazugságok tömkellegével manipuláló írás/írások! A gátlástalanságukkal a magyar családoknak „… el lehet innen menni …” irányt mutatóknak csápoló szájkaratékák átverő szörfözése a nemgondolkodók világtrendjén. Ostobaságaikat olvasgatva egyre inkább tisztelem az életigenlőket megvédő Kövér Lászlót, és elborzadok, hogy mit kell kiállnia. Ezt Ő nem érdemli meg. Kár, hogy a versengő személyek nem a saját értékeikkel kívánnak Fölé emelkedni!
A miskolci talpas muhar-nak ( Jakab) begyiben van Kövér László. Ennyi.
Mikor a fidesz van ellenzékben vagy féltik, hogy elvesztik a hatalmat akkor mindig „puskaporos” a levegő forradalmi hangulatban vannak ők olyankor . 2002-2010 között mikor az mszp-szdsz volt kormányon Orbán akkor is folyamatosan uszított,fellázította, felhergelte a népet és utcára hívta utcai harcosait a huligánokat, csőcseléket és 2006-ban tévészékház ostroma részbeni polgárháborút robbantottak ki. 2010 – 2022 között érdekes módon mikor a fidesz van békesség van. Miért is mert most ők kormányoznak övék a pénz és hatalom most nyugodtak. 2022-ben Karácsony vagy Jakab fog győzni és lám már kezdik hergelni a fideszesek egymást, hogy fehér terror, polgárháború jön stb…Sértődöttségükben a fideszesek mikor ellenzékben vannak hergelnek, feszültségig lásd 2002-2010 most 2022 től ha a fidesz ismét ellenzékben lesz majd jön megint hídfoglalások mint 2002-ben ??, Vagy fehérterror? Fideszesek itt a lázítók, hergelők amikor ellenzékben vannak akkor vagy ha féltik, hogy elveszlik a hatalom akkor hergelnek mikor kormányon vannak békesség van. Fidesz itt a nagy felforgató. Fidesz 16 évig volt összesen kormányon 4 kétharmaddal. 1.1998-2002, 2. 2010 től 2022 ig meddig akarnak maradni de most komolyan 2100 -ig? Ennyire hataloméhség, hogy lehet ? Ráadásul hatalmon hergelnek, uszítanak, gyűlölködnek lásd : Soros plakátok Stop Soros, Stop Európa, Állítsuk meg Brüsszelt. 2015- 2019 ig. Most 2021 előkerültek ismét Soros plakátok „ha dühíti Brüsszel töltse ki a konzultációt” mindig valami vagy valakik ellen szabadság harcolnak vagy gyűlölködnek konszolidációt ígértek, lazítást, puhítást erre most bekeményítenek olyannyira erősen szinte forradalmi hangulatban vannak és megint „viszket tenyerük” fideszeseknek amíg itt a fidesz van soha nem lesz itt konszolidáció elég volt nincs több kétharmad. Sőt az elmúlt 12 évért jóvátétel kell és trónfosztás. Milyen tanács-köztársaságot vizionál Kövér elvtárs? Meg örül ha felbomlana az unió ? És még ő fenyeget fehérterrorral? Fidesz itt aki nagyon is polgárháborút akar ha veszítenek. Emlékszünk még 2002-ben is mikor veszítettek rögtön jöttek blokádok, hídfoglalások, 2006 tévé székház ostroma. Mikor ellenzékben van a fidesz polgárháború közeli állapotok vannak, zavargásokkal, felfordulással mikor kormányon van akkor nyugszanak meg. Mert most uralják a pénzt és hatalmat befolyásuk alatt tartva hát így könnyű békésnek maradni. 2022-ben fehérterror az ellenzéki kormányra ezzel jön Kövér elvtárs ??? Uszítani meg gyűlölködni embereket egymás ellen hergelni ehhez ért a fidesz kormány amikor nincsenek hatalmon vagy amikor féltik a hatalom elvesztését. Már csak ezért is SOHA DE SOHA TÖBBÉ FIDESZ. NEM ÉS NEM A FIDESZRE ! Fidesz itt aki hergel és uszít HATALOMFÉLTÉSBŐL. Féltik elveszlik a hatalmuk. Mert hát kik ha nem ők mindig igaz? Dölyfösség és gőg megtestesítői. A kisebbségnek 1 % oligarcháknak is csak a gazdagodásuk és jólétük miatt tetszik ami miatt felkapaszkodtak Orbán hátára ott védelmet keresve „mert tejel nekik fidesz csöcsike” de hozzá fognak szokni, hogy nem lesz ez így mindig. Mert látni rajtuk nem , hogy 12 év nem elég a fidesz kormánynak de 100 év se lenne nekik elég. Mert kik ha nem ők. 2022-től a szűk kisebbségi 1 % gazdag oligarchák helyett 2022-től a nép az emberek a többség a 99 % akarata jön jóvátétellel, trónfosztással, és békességgel ahol uszítás helyett szeretet lesz gyűlölet helyett szolidaritás és VÉGE lesz Fidesz rendszernek de örökre.
Tisztelem az életigenlőket megvédő Kövér Lászlót ? Csontig benyaltál neki sikerült jár a krumpli és hagyma de ettől még veszíteni fog a fidesz mert a népakarat a 99 % többségnek mindentől erősebb lesz az akarata és szándéka, hogy elzavarja a fideszt de örökre, hogy soha ne jöjjenek vissza a hatalomba.
Oké! Mi van másnap?
Lukasenka (Belorusz) + Kövér „elvtárs” + Orbán (Magyar) = Szabadságharcos jellemükkel forradalmi & polgárháborús hevületben tartása a saját híveinek (utcai harcosainak) az állandó szabadságharcos kedvel mindig harcolni valakivel vagy valamivel vagy az Európai unióval vagy ideológiák és eszmék egymással szemben állításával. Ezzel társadalmi csoportokat fordítanak egymás ellen sokan emiatt ebből ki akarnak szállni és elhagyni készülnek az országot sokan már úton is vannak mennek a szolidárisabb, megértőbb nyugatra nagyon sokan. Nem megérteni akarják az Európai uniót a fidesz kormány hanem irányítani. Köszönjük fidesz 12 év ebből elég volt (2010 – 2022) és többet nem kérünk belőle. Sőt elutasítjuk a rendszert és jóvátételt kérnek, követelnek sokan mert sokan áldozatnak érzik magukat mert lenézték őket, elnyomva a kirekesztés, megkülönböztetés miatt mint kiközösítve érzi magát sok ember a szenvedés miatt jóvátétel iránti igény. 2010-2022 fidesz (a meg nem értés időszaka) 2022 az új kormányban a megértés időszaka következik és elfogadás, jóvátétellel a 2010-2022 időszak között sokan hittük konszolidálódik a fidesz egy konszolidációs időszak eljövetelével de sajnos csak jobban és jobban keményítettek be a gyűlölettel, uszítással. Uniót ránk haragítottak, társadalmi csoportokat akik nem úgy gondolkodnak mint a fidesz azt nem fogadják el meg nem értés eluralkodott és saját akaratuk másra ráeröltetése. Ez így nem fog menni mert ezt a többség 99 % emberek elutasítják.
Balliktól nincs ocsmányabb párt. Egyetértek.
Nem érdekel mint mondott Csurka.
2022 után is köpök rád.
Ballik az melyik párt krumplicsótány?
Terrorista kisebbség randalírozását nem tűri majd el Kövér elvtárs ? Ki is randalírozott 2006-ban a tévé székház előtt? Én úgy tudom a felhergelt fidesz csőcselék. Nem pedig az ellenzékiek. Terroristának nevezi az ellenzéket és ezzel együtt nyugodtan mondhatjuk az ellenzéki érzelmű embereket? Na most telt be a pohár ! Valamint nem sikerült mindent beásni az orgoványi erdőben? Mit akarnak elásni Kövér elvtárs ? A becsületüket biztosan elásta a Fidesz már ! Fidezstől nincs ocsmányabb párt mi a többség 99 % is köpünk a fideszre mert ez az aljas lenézés, elnyomás amit a fidesz művel rosszabb már mint Lukasenka Belorussziája. Mi lesz másnap ? NEM A FIDESZ ez lesz !!! Egy szebb jövő !!!
Bajszos Szar! „Annó kötelet emlegettél, lassan próbálgathatod!