Nem sok kellett ahhoz, hogy botrányba fulladjon az a lakossági fórum, amit kedden kora estére az egykori Otthon étterem mögötti parkolóba hívott össze Varga Andrea, Miskolc alpolgármestere és Bartha György önkormányzati képviselő. Ahogyan arról korábban beszámoltunk, az esemény célja az volt, hogy tájékoztatást adjanak a helyieknek a városrészbe tervezett egészségház augusztusban kezdődő beruházásáról.
Amint az ismert, a létesítményt még az előző városvezetés kezdte el tervezni, a lakossággal azonban nem egyeztettek. Mint kiderült nem ártott volna, a kilián-déliek ugyanis a régi rendelő felújításának jobban örültek volna. A helyiek összefogtak, munkacsoportot alakítottak, céljuk a beruházás megakadályozása és a zöldterület, a fák megóvása. A szerveződés többször is tiltakozott az építkezés ellen, ez folytatódott kedden, a meglehetősen feszült hangulatú lakossági fórumon is.
– Első lépésként szerettük volna megtudni, hogy mik a tervek, mit szeretne építeni a város, hova szeretné, hiszen nem voltunk tájékoztatva erről. Nem voltunk bevonva a döntéshozatalba és ez az első lépés, hogy megtudjuk az információkat – mondta el lapunknak Vascsák Roland, a munkacsoport egyik alapítója.
Heves indulatok
Ahogyan korábban a városrész önkormányzati képviselője elmondta, a lakossági fórumnak éppen ez, vagyis a tájékoztatás lett volna a célja. A helyszínen Bartha György és Varga Andrea alpolgármester mellett Czifrusz Natália főkertész és a kivitelező képviselője is megkíséreltek szóhoz jutni. Nem volt egyszerű, a beruházást ellenzők közül néhányan ugyanis be-bekiabálva, sőt néha magukból kikelve, üvöltve fojtották beléjük a szót.
Volt, aki azt sérelmezte, hogy minden megszólalót végig kellett hallgatnia, és csak aztán szólalhatott volna fel és olyan is, aki meghallgatni sem volt hajlandó a politikusokat és a szakembereket, csak azt kiabálta, hogy nem kell az új létesítmény és az építkezéssel járó kosz, por sem. Többen aggódtak a zöldfelület és a parkolóhelyek számának esetleges csökkenésétől is.
Aztán voltak olyanok is, akik a hangoskodókat próbálták csitítani, mert ők végighallgatták volna a megszólalni próbálkozó hivatalos személyeket. Többnyire sikerrel is jártak. Ezért aztán a főkertész például el tudta mondani többek között azt is, hogy a kivágandó fákkal kapcsolatban folyamatosan egyeztetnek a kivitelezővel. Egészen pontosan arról, hogy az épületet úgy „mozgassák” a rendelkezésre álló területen, hogy a lehető legkevesebb fát kelljen kivágni. És természetesen azokat is pótolják, amelyek a beruházás áldozatául esnek.
Módosított tervek
Bartha György ehhez hozzátette, az eredeti, a korábbi városvezetés által elfogadott tervekhez képest sok minden változott, megmenekült például a közeli játszótér, aminek a helyén a régi terveken parkoló szerepelt, és a mellette lévő szervizút egy feleslegessé váló része a beruházást követően megszűnne, helyén zöldfelületet alakítanának ki.
A képviselő többször is elismételte: ezt a fejlesztést megörökölte a jelenlegi városvezetés, és bár az egészségházra szerinte szükség van, annak nem ezen a helyen kellett volna felépülnie. A jelenlegi vezetésnek viszont nem volt már lehetősége módosítani a terveken.
„Ezt a lakossági fórumot nem 2021. júliusában, hanem úgy öt éve, 2016-ban kellett volna megszervezni, és akkor már a tervek is a lakossági igényeket figyelembe véve készülhettek volna el. Az előző vezetés viszont sem az érintett önkormányzati képviselőket, sem pedig a lakosságot nem kérdezte meg” – mondta Bartha, aki hozzátette azt is: a jelenlegi vezetés kikérte a lakók véleményét és a szavazó lappal együtt egy tájékoztatót is eljutattak a lakossághoz, melyben a beruházás előnyeit és hátrányait is felsorolták.
minap.hu
Bartha klasszikus válaszai: nincs pénz a kormány bünteti az ellenzéki városokat, ezt megörököltük, de mi mindent megteszünk, hogy egyetértés legyen, egyébként is mindenki fidess csicska. Csak kérdezem a főkoordinátortól lassan 2éve vezetnek, a villamos-és buszközlekedést is a kormány cseszte el? A közel 40,0 mrd-os költségvetésvetésből nem sikerül rendezni a miskolci közlekedést. Pardon ez már a második év, tehát közel 80,0 mrd-ról van szó. Nem kellene önként lemondani, mielőtt elzavarnak benneteket?
A közlekedèsi vállalatnál egyèbkènt is teljes a bizonytalanság.Úgy hírlik a dolgozók havi óraszámát kèszülnek csökkenteni,ami annyit jelent,hogy keresetben visszalèpnek a több,mint tíz èvvel ezelőtti szintre!
Mindezt úgy,hogy a cèget 5 igazgató vezeti,tele számtalan,semmittevő látszat alkalmazottal,akik vezető beosztásban vannak!Nagyon úgy fest,hogy csak a kampányban èrdekelte a kèpviselőket a sorsuk!
Bartha egy demagógia-őstermelő. Nem ma kezdte.
Tanulatlan megélhetési
„Aranyborjú
Ebben Osztap újabb cselre készül. Kinyomozza, hogy egy senki kis könyvelő milliárdokat sikkasztott. Mivel nála vannak a bizonyítékok, egymillió rubelt kér cserébe. Ezért a pénzért még a sivatagba is elmegy.
Az Aranyborjú magyarul először A szovjetmilliomos címmel jelent meg (1944).
2006-ban 8 részes filmsorozat készült belőle Oroszországban. Osztap Bendert Oleg Menysikov játszotta. Magyarországon 2008-ban bemutatta a Duna TV.
Az ‘Aranyborjú’ történetét Gyurkó László 1974-ben, az akkori magyarországi viszonyokra átalakítva megírta. Ebből a regényből Darvas Iván főszereplésével tévésorozat készült.”
Mi büntetjük magunkat ezzel az alkalmatlannal. Mivel különb Seresnénél? Azt meg Pali őrizgeti, maga se tudja minek. Mindegy itt, hogy melyik balfék élősködik rajtunk, csak kárt okoznak.
Ki van már nézve új szekus vagy megint tösgyökeres zolit indítanátok?
Ezeknél a szarkupacoknál még tősgyökeres xxxxxxxxxis jobb lenne, még akkor is, ha román ügynök. Ezek még a románoknál is rosszabbak.
Minden mocskot rákennek az Alakszaira mert azt mondta róla Veres Pál, hogy ígéretes, tehetséges.
A vasgyárban nincs elég üres épület???
Többe kerül a leves, mint a hús.
A hülye lakosság a járatritkítást is lenyelte.
Ezt is lefogják.
A magánnyugdíjak ellopását is lenyeltük. Baszódjatok meg.
„A Horn-kormány a Világbank „ösztönzésére” vezette be az önkéntes alapú magán-nyugdíjpénztári rendszert. A lakosság befizetései mellé a kormány havi 30.000.000.000 forinttal (!!!) „támogatta” ezeket a pénztárakat. Honnan volt havi harminc milliárd erre?! Hát, hitelből!!! Honnan jött a hitel?! Magánbankoktól busás kamatra! Ezek a bankok és a magán nyugdíjbiztosítók pedig hálából komoly összegekkel „támogatták” a bevezetést szorgalmazó kormánytagok külföldön vezetett bankszámláit. A havi 30 milliárd és a hozzáadott évi 40 milliárd kamat évente 400.000.000.000 forintba került az adófizetőknek! Vagyis, ezek a magánkasszák, évi 400 milliárd államadósságot termeltek! A tizenhárom éves működésük alatt, cca. 5.000 milliárdot nyúltak le az államkasszából! Ugye milyen remek üzlet maszekként az államot fejni?! Ez az óriási hiány hatalmas lukakat ütött a költségvetésen. Mindezt a Veres Jani szorgalmasan meghamisítgatta az uniós költségvetési jelentésekben, Gy. Ferenc kérésére. „Trükkök százai, amiről nyilvánvalóan nektek nem kell tudni, segítette, hogy ezt túléljük.” (Gy.F. Öszödi beszédéből) A szoclib kormányok a kedvenc bankjaikat és biztosítóikat hozták helyzetbe, a magyar emberek kárára! Ugye milyen nagy a hasonlóság a devizahitelesek és a magán nyugdíj pénztárosok tönkretétele között?! Mindig a bankok és a biztosítók a kedvezményezettjei az aljas árulásoknak! De mit is várhattunk el ilyen bankárkormányoktól?!
– És most jól figyeljünk! Az államtól cca. 5.000 milliárd átvándorolt, a MANYUP-ba. Viszont 2010-ben, a rendszer felszámolásánál mindössze csak 2.400 milliárd forintnyi vagyon került vissza! Hová lettek a 10-12 évnyi befizetések, és az államtól kapott összegek nagy része?! Eltűnt a tőzsdéken és egyéb útvesztőkben! ….És ezek után azt merészeli mondani akármelyik ellenzéki, hogy a Fidesz lopta el a nyugdíját több millió befizetőnek?! Persze, hogy merészeli, mert velejéig aljas, hazug gazember mind! Hiszen most azt is merészelik, hogy tüntetésre hívják az embereket. Tüntetni azok ellen, akik rendet tettek és tesznek. Hány ócska cirkuszt művelnek még az utcákon, hergelve a népet, hogy megdöntsék a kormányt?! „
Mert szerinted a kiflitolvaj kurva a horn kormány tagja volt?
nehogy kioktass már Bakács Tibor elvtárs a téliszalámiddal?
A pénztár előtt és után abba kiflibe harapok bele amelyikbe akarok. Neked pénztárosnak kuss van, fizetek.
A feltüzelt és agymosott lakosság inkább csókolom kezét Varga Andreának, hogy a szellemi proletár orjongéseiket meghallgata. Elég az F. Nagy Zsuzsákból, Kunhalmi Zoltánokból, meg Jakab Zsoltolból az egyes számú fejlődést akadályozó alcivilekből. Jakab koma is csak az ócska bálásruhak szintjét idéző termelői piacának a forgalmát félti.
A Városházának pedig el kell látnia a feladatát, nem pedig a házmesterek siramiaval kell foglalkoznia. Nehogy már a farok csóválja a kutyát! Elég volt a hülyék által feltüzelt néhány Dél kiliani erszónából
Minek? Elég ha te felszopod
Hja, „aki szelet vet, vihart arat”
Nekem VV Törpilla a képviselőm, neked meg VV Hami törppojáca.
Élvezzük a lakbéremelésüket!, meg demagógiájuk magas fokát
„Miskolcról jöttem …. Hogyan jutottunk odáig”
https://www.youtube.com/watch?v=rVNcX2zKIx0
Bartha egy alk
xxxxxxxxxxxx fxxxxxxxx
Még szép, hogy leüvöltötték őket. Az impotens idióták annyit tudnak, hogy végigverik a lakosság ellenében a szekus elkúrt projektjét? Szélesnyelv elvtárs meg a mifosban ekézi a lakosokat? Ennyire vonalas „sajtó” még az ötvenes években sem volt. Révai elvtárs beájul.
A sámánt most valami tanácsadónak tartja a bukott matektanár? Ő ztrenírozta ezeket a szélhámosokat arra, hogy hogy kell arcul köpni a lakosságot?
Nincs ezzel semmi baj Gyurcika. Most. Aztán majd három és fél év múlva ne ríjál, mint a fürdőskurva, ha megint kiesik a csöcs a szádból. Majd választás előtt kampányoljál vele, hogy hogy basztad szét Kiliánt. Fehér ember nem felejt.
Az a lényeg, hogy nyócáltalánossal megvan a milliós fizetés még vagy 3 évig. Néha 1-1 kamu gyűlést ennyiért már el lehet viselni…
Hubi 🙂
Ez a közönség rövidesen azért fog ordítozni, hogy a jelenlegi rendelő lépcsőjén nem tud felmenni. Az erdő pedig látótávolságra van.
Gyuri krumpliültetvénye meg a zsebedben nyelves köcsög
A melós, aki „el akarta ütni” Jakab Pétert
Miskolci díszpolgárságot Kovács Gyulának, aki egy fonyódligeti építkezésen került szóváltásba a Jobbik elnökével.
https://www.youtube.com/watch?v=s6VM2BrY4SM
Annak a „betanított” munkásnak?
Igen. Majd ad az éhező Jakabnak
„Jakab Pétert havonta megillető tiszteletdíj és juttatások
(a március 1-jén irányadó képviselői alap tiszteletdíjjal (1 210 800 Ft) számolva)
Tétel Jogszabályi alap (Országgyűlési törvény) Összeg (havonta)
Tiszteletdíj A frakcióvezető a képviselői alap tiszteletdíj kétszeresének megfelelő összegű tiszteletdíjra jogosult 2 421 600 forint
Személygépkocsi-használat A frakció működési kerete terhére annak vezetője személyi, illetve hivatali célra személygépkocsi-használatára jogosult. Nem ismert.
Budapesti hivatali lakás használata A frakcióvezető – kérelmére – budapesti hivatali lakás használatára jogosult, ha ő vagy a vele közös háztartásban élő közeli hozzátartozója Budapesten vagy közvetlen vonzáskörzetében nem rendelkezik ingatlannal. A képviselői alap tiszteletdíj 35 százalékát költheti erre a célra. 423 780 forint
Irodakeret Az országos listán megválasztott képviselő az általa megválasztott településen irodai elhelyezésének biztosítására havonta legfeljebb az alap tiszteletdíj 70 százalékának megfelelő összeget költhet. 847 560 forint
Képviselői alkalmazotti keret A képviselő tevékenységét az Országgyűlés Hivatala által finanszírozott személyek segítik. Ezért a képviselő havonta az alap tiszteletdíj kétszeresének megfelelő összegű alkalmazotti keretre jogosult. 2 421 600 forint
Mobiltelefon-szolgáltatás igénybevétele A képviselő jogosult havonta legfeljebb az alap tiszteletdíj 5%-ának megfelelő összeg erejéig mobiltelefon-szolgáltatás igénybevételére, amelyhez az Országgyűlés Hivatala biztosít megfelelő készüléket. 60 540 forint
Összesen 6 175 080 forint
Add össze és tényleg annyi.”
nem is a „betanított” ballik pártelnöknek.
Mindig azt a kérdést kell feltenni, hogy kinek használ? Ki jár vele jól? Azt tudjuk, hogy nem a lakosság. De akkor ki? Ezt elárulták az embereknek, vagy titok?
Milyen Városházára szavaztál? A áthághatóra vagy az átláthatóra? ???
Annak a tulokfejű Kaleta-Borkai-Szájer erkölcsű ordibáló majom fideszesnek emlékeztetőül a legutóbbi választási eredmény:
1: Bartha Gyuri 2314 szavazat
2: Novák Józsefné (Fidesz) 1217 szavazat.
A yachton kellett volna üvöltöznöd, meg az eresz alatt, vagy az 540ezer Forintos bírság kiszabásánál, ha egy élhetőbb világra van igényed!
Hát igen, ennyi szenilis hülye van a Kiliánban. De a tehetségtelenséget az azóta elvégzett semmittevés bizonyítja. Egyetlen javaslatáról nem tudni, amely a város előmenetelét szolgálta volna. Ugyanez igaz a többi VV tagra, ennyire képzetlen, hozzá nem értő ember soha nem „irányította” a várost. Szopkó titkos iskolai végzettségéről már ne is beszéljünk.
Költözz Csenyétére!
Csak utánad……..se.
Na ettől egyikük sem lett okosabb, mit lehetett várni, mit nyilatkoznak a Kiliánban?
A Kiliánba nem akar új orvosi rendelőt a lakosság mégis megépítik, ahelyett, hogy a régit felújítanák. ( a tervet félre kellene tenni és a választók igényei szerint cselekedni). Tapolcára szeretné a lakosság, hogy a 60-as években épült orvosi rendelőt legalább felújítanák és csak ígérgetések vannak.A rendelők olyan állapotban vannak, hogy ennyire lepukkant még a legkisebb falvakban sincs. Szakadt PVC burkolat, koszos falak, nem záródó ablakok, stb. A z újságban persze arról írtak, hogy szinte minden rendelő fel lett újítva.
A 2-es buszjáratot törölték, helyette a 20 jár ki a Bosch-tól az egyetemet is érintve. Nagy járatritkításokkal (óránként 2 esetleg 3) a busz zsúfolásig tele, van és járatok maradnak ki és akár 50 percet is várni kell a tűző napon. A buszon a klíma nem működik. Van még ennél lejjebb. Ilyen körülményekkel várjuk a turistákat?
Maradt még, amit jobban el lehet baszni? Egy fél év múlva kiderül.
A feltüzelt és agymosott lakosság inkább csókolom kezét Varga Andreának, hogy a szellemi proletár orjongéseiket meghallgata. Elég az F. Nagy Zsuzsákból, Kunhalmi Zoltánokból, meg Jakab Zsoltolból az egyes számú fejlődést akadályozó alcivilekből. Jakab koma is csak az ócska bálásruhak szintjét idéző termelői piacának a forgalmát félti.
A Városházának pedig el kell látnia a feladatát, nem pedig a házmesterek siramiaval kell foglalkoznia. Nehogy már a farok csóválja a kutyát! Elég volt a hülyék által feltüzelt néhány Dél kiliani aluliskolázott (hülye) ordibálásából. Mindig is vannak ilyenek, akinek semmi sem jó.
Nézzetek már rá ezekre a fejekre a fotón! Hát ezek lennének a művelt, olvasott, a közéletben járatos kiművelt emberfők? Ugyan már. És ezek pofáznak a semmiről.
bezzeg a VV fejek
Bartha elvtársra gondolsz?
Az otthonétterem telke, valamikor apámé volt! Aprópénzért kisajátították! Rablott holmin áldás nincs! Az Otthon is beszart, a vihar azóta is tart!
A Dél-Kilián a város egyik legélhetőbb lakótelepe, ami az 1960-as években épült. Tudomásul kellene venni minden ott élőnek az alábbi problémákat (én is itt lakom!).
1. Az akkor elültetett fák azóta túlnőttek a házakon (folyamatosan fiatalítani kellett volna! A kipusztult fenyőfákat mind ki kellene vágni, helyére csemetéket ültetni!
2. Elkezdődött egy teljes generáció váltás. Szinte naponta költöznek ide fiatalok, családok kis gyerekekkel. Igény van az újra, a modernre! És ezt az idősebb lakóknak is (tisztelet a kivételnek) el kellene fogadni. Régen – gondolom – lépcsőházanként volt kb. két autó. A lakótelepre költöző fiatalok háztartásában min. egy gépkocsi van. Napi probléma a parkolás. Lehet,hogy ez is némi zöldterület beáldozásával oldható meg.
3. Itt az elmúlt 40 évben egyetlen-egy említésre méltó beruházás, fejlesztés nem történt! Megállt az élet! Elől a „szolgáltatóház”- nak csúfolt szocreál förmedvényt, a kiskoszos Coop-os bolttal együtt mindenestől a földig kellene rombolni! Ez a környék is megérdemelne minimum egy „Spar” jellegű üzletet!
4. Vele szemben a virágos bódé sem a Kilián gyöngyszeme! A mellette álló félig összedőlt bodegáról (amire tavaly egy fa dőlt) ne is beszéljek!
Képviselő Úr! Azt hiszem van feladat!
Ami az új orvosi rendelőt illeti… végre történik valami itt is!
Úgy látom, a securitate nemcsak a fideszbe épült be, hanem Bukarestből hazudozza magát kiliáninak.
Ennyire fáj elvtársaid aljassága, hogy leqrvázol egy hölgyet?
„Leüvöltötték Bartha Gyurit meg Varga Andit”
Mit üvöltöttek? hogy kettejüknek „Nincs ingyen ebéd!”