Évente 50-80 milliárd forint bevételkiesést okoz a munkaerőhiány, illetve a munkaerő minősége a zöldség-gyümölcs ágazatnak, miközben a szektor termelési értéke 300 milliárd forint mondta a vg.hu-nak Apáti Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet elnöke.
Az ágazatban 140 ezren dolgoznak főállásúként, a szezonmunkásokkal együtt 200-250 ezer embernek ad munkát. Az azonban problémát jelent, hogy képzett munkaerő helyett 80-90 százalékban betanított munkásokkal kell dolgozniuk, illetve az is, hogy az alkalmazottak zöme 50 év feletti.
A cikk szerint míg egy napszámos az északkeleti országrészben napi 8-10 ezer forint körül keres, addig az ország középső és nyugati részében már napi 10-12 ezer forint alatt nem megy senki a földekre, de a 15 ezer forint körüli napszám sem egyedi, és mindez a nem szakképzett fizikai munkaerőre vonatkozik. A külföldi dolgozók ebben az ágazatban nem jelenthetnének megoldást, mert ők nyugatabbra mennek mezőgazdasági munkásnak a jóval magasabb bérek miatt.
A munkaerőhiány miatt területi visszaesést tapasztaltak a kézimunka-igényes ágazatokban, vagyis ma már kisebb területen termesztik az adott gyümölcsöt vagy zöldséget, mint korábban – olvasható a cikkben.
Bezár a Miskolc Nagyváthy utcai Tesco, 17.- én van utoljára nyitva . Nem hosszabbîtotta meg a bérleti szerződést a tulajdonos. Ki és mi lesz helyette????
nahát! ez érdekes. mi lesz helyette?
Mert a fizikai munkások az edzőteremben vannak, a biotermesztést felszámolták, mikor bejöttek a városokba, értelmiségekké válva.
Bármennyi pénzért nehéz olyan embert találni, aki kibír 8 óra fizikai munkát.
He Tesó nincs egy világítós cigid? 😀 Dikk mán de van cimbi 😉