A miskolci születésű humorista elárulta, miért „fél” attól, hogy Orbán Viktor „kiszáll a játékból”.
A miskolci születésű stand upos a Magyar Hangnak adott interjút, amelyben többek között Farkasházy Tivadar és Fábry Sándor vicceiről beszélget, de szóba került a magyar kormány is. „Látjuk, hogy olyan embereknek adja az állam és a kormányzat a pénzt, akik nem értenek hozzá, és ezt nem lehet máshogy nevezni – ez bizony lopás” – fogalmazott.
És félek, hogy amikor majd a gazda, azaz Orbán Viktor egyszer csak kiszáll ebből a játékból, akkor senki nem fogja visszakérni tőlük ezt a pénzt”
– tette hozzá.
Hangsúlyozta azt is: humoristaként nem lehet „píszí”, hanem mindig azt kell megmutatnia, hogy „a királynak nincsen ruhája”.
Nos, ebben lehet némi igazság kedves Péter… de … akkor ti, a most éppen nem népi- hanem liberálisan demokratikusok vagytok a Galaxis fekete lyukai … habár a valódiak nem tudnak annyira sötétek lenni, mint ti … úgy „EGYÜTT”… szóval még ebben is a tiétek a „felsőbbrendűség”! :DDDDDDDDDD
Hja! Piszkosul vonzó az álbaloldali feketelyuk. 30 g gyorsulással száguld benne a demagógia.
Ezt pont te írod, aki előre gyártott agitprop szöveget másolgat ide fidesz megrendelésre? Jó vastag a bőr a képeden, b+!
„Ezt pont te írod, aki előre gyártott agitprop.” Rettenetesek, mit vársz tőlük. Nem értem, ezek nem látnak, hallanak, nem érzik, hogy menni pénzből élnek? A beszédhibásuk csilliárdozik, ezek meg 1-2 ezer Ft-ért, amit majd 3 év múlva megkapnak – mint a túlórázók – bérbe irkálnak. Na ez a félelmük sötét bugyra.
a kétharmad is a Holdról esett le.
Nem.Az a választási törvény módosításokkal, meg az 1,2 millió román ukrán bérszavazótól jött.
Háromszor.
2018 ban a választás előtt is ugyanilyen magabiztosak voltatok.
Aztán a kétharmad után 3 napig bírtátok a hallgatást.
Megígéred hogy ha nem lesz kétharmad akkor felkötöd magad a többi nerpatkánnyal együtt?
Pride – résztvevő: Jó lenne, ha Orbán xxxfingana!
https://www.youtube.com/watch?v=xh_VAP-EpF4&t=54s
árad a szeretet
Minek kellene a negyedikkétharmad????
Volt posztkádárizmus, lesz posztorbánizmus.
Nyugi van! Engem 56-os kisembert már Kunhalmi Ágica véd és folytatja küzdelmünket. ???? Van bőr a képén, mi?
„A szocialista politikus szerint nem véletlen, hogy az idős emberek a mai állapotokat látva már a Rákosi-rendszert emlegetik de az MSZP folytatja az ’56-osok küzdelmét, kiáll a kisember, a bérből, fizetésből és nyugdíjból élők érdekei mellett, következetesen képviseli a vidéki kistermelők és tízezreknek biztos megélhetést nyújtó vállalkozások érdekeit.
….mivel a kormány felélte a korábban maga által kialakított ’56-os eszme utolsó erkölcsi alapjait is. De tévednek, ha azt hiszik, tartósan elnyomhatnak minket. Erre pártja nevében figyelmeztette Orbán Viktort és a fideszeseket Kunhalmi Ágnes, az MSZP fővárosi elnöke.”
Fajkashazy viccekről mesélt.
Hát ez egy vicc!
Tudjuk!
„2010 májusáig mindenki gazdag volt, s volt jól fizető munkája, „nagy volt a jólét” S 2010 júniusában kitört a nyomor, a szegénység, meg minden!”
„Otthon a szomszéd emleget kötelet,
Klubrádiót hallgat, téma a Kövér:
„a csarnok nyirkos kövéről szedett
Metró újság hozzá a nyomaték.
Az asszony szidja fideszes gyerekét
s a szomszédné a gangon kiabál,
hogy Orbántól sosem kapja vissza már
az ellopott milliárdokat.
Tél lesz, ragyog a fagy s az agyhalál.
Testvér, segítsd az agymosottakat.
…
Küzdtünk híven a Gyurcsányferiért
nem tűnhetünk el, nyomnunk kell tovább.
külföldre várnak a földek, a még
magyarnak mondott régi klinikák.
A mozgalom vár, munka és plakát,
hisz értünk van a kizsákmányolás,
szegfű villan, röppen három madár
s lakáson, gyáron kattan a lakat.
Éljen Draskovics, a reformtanács!
Testvér, segítsd az agymosottakat. “
Beakadt a lemez, sz@rosnyelvű?
Az eszetlen, semmiről röhögcsélő baromság, mint humor? Röhejes erőlködés, mint Fábri majom vonalkódos gatyája! Tömjék a pofájába!
A felszabadulásról
(Hacsek és Sajó értelmezése)
Hacsek ül a Kávéházban. Sajó (jön): Jó napot Hacsek Úr! De jó kedve van!
Hacsek:— Azt olvasom az újságban, hogy készülünk a felszabadulás ünnepére!
Sajó:— Ennek örül annyira?
Hacsek:—Magának nem lenne ünnep a felszabadulás?
Sajó:— Mi minden évben megünnepeljük a felszabadulást!
Hacsek:— Jó, jó megünnepeljük, aztán minden marad a régiben.
Sajó: — Mért, maga mikor akar felszabadulni? Egyszer már felszabadultunk 1945.-ben.
Hacsek: —Egy ideig én is elhittem. Sajó: — Meddig?
Hacsek:—Tizenegy évig.: S: és azóta nem hiszi? H: Legalább is kétségeim vannak!
Sajó: Mi történt 45-ben? H: az oroszok, kiverték a németeket, tehát felszabadultunk!
Sajó: Mi már felszabadultunk 1686-ban is! H: Akkor mi történt?
Sajó: Hát a németek, kiverték a törököt!
Hacsek: De itt maradtak a németek!
Sajó: Mért 45 –be nem maradt itt senki!? A csipás keselyű gatyája is vonalkódos lett ettől!
Valamikor 1987.
Javaslom neked baginacsát, mint nemzetthy humort! Jókat lehet rajtuk röhögni, ahogy megpróbálnak viccesek lenni!
Mindent örökítsetek meg, szedjétek össze a filmeket, szedjétek össze a tanúkat, mert egyszer eljön majd a nap, amikor feláll valami rohadék, és azt mondja, hogy mindez meg sem történt.” – Eisenhower tábornok.
Javaslom neked baginacsát, mint nemzetthy humort! Jókat lehet rajtuk röhögni, ahogy megpróbálnak viccesek lenni!
„Javaslom neked baginacsát.” Szegények nem szégyenlik magukat.
Igazad van. Jelenlegi ellenzékünk nagyobb kabaré. Olyan elegáns volt Petike, amikor elfogadta Nyakó elvtárs segítségét. Ahogy ott hasalt Bősz elvtársnő, a tompora szinte beégett a retinámba. Varjú elvtárs ellátásakor is bőgtem az IN-KAL-os haverommal együtt.
Ha röhögni akarsz ahhoz elég fajtársaidat meghallgatni.Hogyasszongya:
„Szijjártó: Csak azért támadják 54 oldalon a melegellenes törvényt, mert nem írhatják le, mi az igazi bajuk vele”
Kósa Lajos: „Aki nem akarja a gyermekeinket megvédeni, az ártó szándékú, gonosz ember”
És ez csak az utóbbi 24 óra.Minden nap egy újabb lehetőség, hogy túllicitáljátok az előző napi debilt.:..:):):):))
2018 ban a választás előtt is ugyanilyen magabiztosak voltatok.
Aztán a kétharmad után 3 napig bírtátok a hallgatást.
Kocsis máté apja bejelent még egymillió ukránt ea családi házukba aztán lesz négyötöd is.Hazaárulóknak semmi sem drága.
A humoristák teszik a dolgukat, hogy magyar szokás szerint sírva vigadjunk. Elszámoltatás? Az biztos, hogy nem lesz. A bizonyítékok még csak-csak meglennének, de az akarat az nem lesz meg. Amúgy ami az országban megy az elmúlt 10 évben, ahhoz 30 évnyi bizonyítási és ítélkezési idő kellene kb, de még akkor is csak kb. a felét lehetne feltárni. Magára fog itt maradni megint a nép, igazság az meg ott van fenn. „Száz dicsőség néked odafenn!” ÉS nekünk ha már pénz nem is, de legalább egy kis igazság itt lenn? Szegény magyarok.
Elszámoltatás ?
Ezt hallgattam 2008-2009-ben is.
És mi történt ?
Semmi.
Ez Magyarország és BANÁNKÖZTÁRSASÁG :
Nem is örülsz Kunhalmi hófehér karjainak?
Nem is örülsz, hogy Dobrevnek nem fog remegni a keze?
Nem is örülsz, hogy Anyád beelőzött a Pride-on?
„Eörsi István: Anyám
(Mikor a Párt tagjelöltje lett)
Már ajtót nyitva láttam rajta,
hogy jó hírt hozott, mert pirult,
s ötvenötéves ráncos arca
egyszerre lágyan elsimult.
Nemrég ő várt az iskolából
ily izgatottan engemet,
ma én lestem ki mosolyából,
hogy jól, hogy nagyon jól felelt.
Mert szép jövőnket úgy szerette,
a Párt karjába vette őt,
hogy kemény harcban visszanyerje
az elszalasztott sok időt.
Lassan homályosult a lámpa,
szeme úgy szórta sugarát,
>> most rajtad a sor << – szólt anyám, s a
szívem felitta jó szavát.
Én nagyon boldog vagyok. Áldlak,
te ifjakat termő világ!
Örülök megifjult anyámnak,
hogy így lehagyta nagyfiát.."
„Ezt hallgattam 2008-2009-ben is.” Nem kell őket meghallgatni, politikus egyre megy. Amúgy az elszámoltatást annyira nem is hangoztatják csak a különböző emberi jogokat. Amiben egyébként igazuk van, csak mibe telik jogokat megadni. Ja és mennyivel veszélyesebb lenne egy elszámoltatási ügybe belenyúlni. Biztos, hogy nem lesz semmiféle elszámoltatás az nem létezik. Amúgy is nem elvéve lesz a hatalom, hanem átadva. Az átadás pedig nem más, mint egy alkufolyamat vége.