A megalapozott gyanú szerint dr. A.A. I. rendű gyanúsított egy Szabolcs megyei településen látott el háziorvosi tevékenységet, így jogosult volt a koronavírus elleni védőoltás beadására és a védettségi igazolvány kiállításához szükséges adatok jogszabály szerinti rögzítésére. Ezen jogosultságát kihasználva, K.D. II. rendű gyanúsított megállapodott vele abban, hogy közvetítőként olyan személyeket fog szállítani hozzá, akik szeretnének védettségi igazolványhoz hozzájutni, de ténylegesen nem kívánják beadatni maguknak az ehhez szükséges védőoltást.
A gyanúsítottak megállapodtak abban is, hogy a kiközvetített személyektől fejenként 50 ezer forintot fognak kérni azért, hogy I. rendű gyanúsított az adataikat, mint beoltott személyek adatait a központi rendszerbe rögzítse, és így védettségi igazolványra jogosultakká váljanak anélkül, hogy ténylegesen megkapták volna a védőoltást. A kiközvetítettek által fizetett pénzen a gyanúsítottak megosztoztak. A fenti módszerrel 2021. májusában két személy jutott védettségi igazolványhoz jogosulatlanul. K.D. II. rendű gyanúsítottat felbujtóként hallgatta ki a nyomozó hatóság.
Tekintettel arra, hogy kiemelt tárgyi súlyú bűncselekmények elkövetésével gyanúsítja a nyomozó hatóság a két férfit, a bíróság döntése szerint megalapozottan feltehető, hogy szabadlábra helyezésük esetén a nyomozó hatóság elől elszöknének, elrejtőznének, vagy megállapodásuknak megfelelően tovább folytatnák tevékenységüket és ezzel újabb bűncselekményeket követnének el. A fentiekre figyelemmel a bíróság elrendelte letartóztatásukat.
A végzés nem végleges, az ügyész tudomásul vette, de a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be vele szemben. A végleges döntést a Nyíregyházi Törvényszék fogja meghozni – tájékoztatott dr. Resán Dalma, a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője.
Az ilyen ügyeknél az okostelefon legyen kikapcsolt állapotában a fiók alján. Kommunikálni pedig papír alapon kell, amit utána meg kell semmisíteni. Akkor nem bukik le, hacsak valaki nem köp.
Régen az oltásért kellett fizetni, most meg azért, hogy ne oltsanak
Nagyon helyes,hogy kattant a bilincs.
Pályafutását folytathatja a rabkórházban.
Banki mérleg hamisítás és 30 milliárd kár okozásáért nem adott letöltendőt a remek bíró.
Majd egy piti csaló orvost becsuknak.
Minél suttyóbb egy diktatúra, annál inkább szívóskodik az orvosokkal. A legmenőbb Pol Pot volt, ő kiirtotta mindet.
Az oltást megtagadó olimpikontól visszakérik a felkészülésére ráfordított pénzt?