Mintegy 300 millió forintos kiemelt támogatást kap évente, 2021-26. között a DVTK SE – jelentette be Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára hétfőn Diósgyőrben.
Részletezte: ezzel tudják támogatni az utánpótlás-nevelési programokat, az élsportot, a létesítményfejlesztést vagy akár az eszközfejlesztéseket is, a felhasználási lehetőségeket direkt tágan határozták meg. Versenyeztetés, edzőtáboroztatás, szakemberek képzése és támogatása, bérjellegű kiadások és minden olyan kiadás is bele tartozik, amely segíti a fiatalokat és az élsportolókat. Hogy a támogatást megkaphassa a klub, nem volt elég a sportolói létszám, kellettek az eddigi eredmények és a tradíciók is – tette hozzá az államtitkár.
– Példaértékű munkát láthatunk a DVTK-nál. Ez a munka meghozta az eddigi sikereteket, a mostani támogatás pedig hozzájárul ahhoz, hogy hosszútávon is garantált legyen az eredményesség, és hogy még tovább fejlődjön a klub.
Sántha Gergely, a DVTK elnöke szerint a klub a következő öt évben sokkal kiszámíthatóbb körülmények közt tud dolgozni és építkezni, köszönhetően a támogatásnak.
– Ebben az öt évben valóban egy komoly építkezés indulhat meg az egyesületnél. Az észak-magyarországi régió egyéni sportolóit fogjuk össze, beleértve az utánpótlás-, az amatőr- és a versenysportolókat is. Az ő versenyeztetésük sokkal kiszámíthatóbb lesz a következő években, illetve azon dolgozunk, hogy az infrastrukturális körülmények is javuljanak.
Elhangzott az is, hogy ez egy plusz támogatás, nem a jelenlegi önkormányzati és egyéb támogatások kiváltását szolgálja, hanem az egyéni sportolók további fejlődését. A klub tehát továbbra is számít az eddigi támogatóira.
Kiss János miniszterelnöki biztos is egy biztató jövőt lát maga előtt, „az aranykor visszatérését”, amikor nagyon sok szakosztályban nagyon sokan sportoltak és nagyon sok sikert hoztak Miskolcnak.
Csöbör Katalin országgyűlési képviselő, a DVTK társadalmi elnöke pedig örömét fejezte ki, hogy a diósgyőri klub is bekerült azon 17 vidéki sportszervezet közé, akik fejlesztési támogatást kaptak. Sőt a legnagyobb mértékű támogatásban részesül.
– Egy 111 éves egyesületről beszélünk, ami rengeteg szakosztállyal, óriási utánpótlás-rendszerrel és hosszútávú sportfejlesztési stratégiával rendelkezik, sőt a tulajdonosi kör ma már a kassai futballcsapat és annak rövidesen megépülő stadionjának működtetésében is részt vállal.
A klub egyébként alig néhány hónapja részesült 2,3 milliárd forintos kormányzati támogatásban, az összeget infrastrukturális és működési célra fordíthatja a látványcsapat sportágak vonatkozásában.
Az éppen hogy fedezi a stadion rezsi költségét.
Adjátok vissza! Nem kell az alamizsna a patás ördögtől. Majd ad karigeri.
Lölő nem ad vissza pénzt.Tudhatnád kipcsi.
Lölö és Leisztinger majd megbeszéli. A DVTK-ban nem minden a Lölöé.
Még.
Lölö korán reggel 7-kor kel és 11-re már van is egy kastélya.
Nem tudnátok vesztességessé tenni?
A HVG írt róla, 2017 decemberében hogy Fletó az egyik legrosszabb vezető.
„És ezt egy amerikai kutatás mondta ki, nem is Orbán Viktor.
Az egyik leghíresebb, gazdasági fejlődést kutató közgazdász, William Easterly és szerzőtársa, Steven Pennings nemrég jelentették meg új kutatásuk első verzióját, amely azzal foglalkozik, hogy az országok vezetőinek döntései mennyire járultak hozzá a GDP-növekedéshez – szemlézi az Index.
A kutatásban használt három adatbázisból kettőben Gyurcsány Ferenc bekerült a világ legrosszabb vezetői közé, mivel kormányzása alatt átlagosan nagyjából 1-1,5 százalékkal rontotta a gazdasági növekedést évente. Az egyik listán a 18., a másikon a 21. legrosszabb vezető.”
Aztán négy év alatt orbán beelőzött a rekord benziánárraal rekord euró árfolyammal,meg a rekord államadóssággal .Nemzethy kormány.
Kap. De minek?
Ennyiből még az öntözőrendszer működtetése jön ki. Mentségükre legyen mondva, hogy vigyorognak mint a lyukóvölgyi cigányok krumpliosztás után
Már 2004-esxxxxxxxxxxx kiszúrtam, hogy xxxxxxxxxxxxxxxxxxSzabó Tünde xxxxxxxxxxxxx xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
Nagyot fordult a világ!
Amit a nagymamám mondott volna a szőrösbőrét pénzért mutogató b kategóriás úszó, nagy magyar anyáról, azt kiiXelnék.
Ő pedig itt vigyorog szégyentelenül, nagyon keresztény államtitkárként.
Nem üldözhet mindenkit konferencián NATO diplomata
Akár még jót röhögni is lehetne a Bödőcs klipjén, de sajnos inkább a sírás kerülget. Sok mindent elmond, de mennyit nem. Hová megy a mi magyar világunk, hogy egy önmagát normálisan kifejezni képtelen, primitív egyén lealázza a tudományos fokozattal rendelkezőket, a magasan iskolázott embereket, a jó szakmákkal bíró mestereket a szorgalmasan dolgozó beosztott munkásemberek millióit. Azokat az embereket akik tudva kötelességüket naponta végzik – mint egy mókuskerékben – a dolgukat és az Ő akaratuktól működik még ez az ország. Ezen emberek tisztességének köszönhető, hogy a parlamentbe még van miért beülni és ásítozni, mobilt nyomkodni. Ez az alak meg naponta nyíltan, szégyenérzet nélkül alázza a tisztességes magyar férfiakat, akik erőn felett megtesznek mindent, hogy családjuknak a legszükségesebbeket biztosítani tudják.
Aki még nem látta, itt az alábbi link
https://www.youtube.com/watch?v=W6Efnxiu32s