Kötelező oltás: A MASZSZ érdekegyeztetést követel
A Magyar Szakszervezeti Szövetséget meglepte az MKIK elnökének a felvetése
Azonnali érdekegyeztetést, a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF), valamint az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) összehívását kezdeményezi a Magyar Szakszervezeti Szövetség, hogy mielőbb megtárgyalják, mi indokolja Parragh Lászlónak, az MKIK elnökének a kezdeményezését, miszerint jogszabályi szinten tegyék kötelezővé egyes munkakörökben a dolgozók beoltását. Az esetleges törvényi szabályozással kapcsolatban sok a kérdés, amiket mindenképpen országos érdekegyeztetés szintjén kell tisztázni – szögezi le Kordás László elnök.
Az nem kérdés, hogy a munkavállalók, így a szakszervezetek is – mint minden magyar ember – érdeke, a működő gazdaság, ezért legyen minél több beoltott ember, minél több munkahely, biztonságos megélhetési forrás. A MASZSZ ezért elkötelezett híve annak, hogy megakadályozzunk egy újabb, esetleges drámai leállást – írja közleményében a szövetség. A gazdaság ismételt lebénulása ugyanis újabb munkanélküliségi hullámot indítana el, amit dolgozók tömegei már nem tudnának elviselni – szögezte le Kordás László. A MASZSZ elnöke ezért hangsúlyozza: mindent meg kell tenni a gazdaság működésének fenntartásáért, azonban megjegyzi, szerencsére ezt nagyon sok munkavállaló is komolyan így gondolja, hiszen beadatta az oltást.
Azt azonban nem érti az elnök, hogy miért éppen Parragh László kezdeményezi a jogszabályt, amely szabad kezet adna a munkáltatóknak az oltások kötelezővé tételére. Ebből ugyanis az is következik, hogy aki nem hajlandó beoltatni magát a „főnök” utasítására, azt a jogszabályra hivatkozva egyszerűen ki lehessen rúgni a munkahelyéről. Kordás azért sem érti a szabályozás felvetését, mert szerinte ezen a téren eddig nem is volt probléma – ezt Parragh július 20-ai nyilatkozatában is elismeri -, hiszen a helyi szakszervezetek segítségével szinte minden munkahelyen meg tudott egyezni a munkáltatói és a munkavállalói oldal az oltások beadatásáról. A legtöbb helyen ezt plusz juttatásokkal oldották meg: aki vállalta az oltást, az például szabadnapot kapott, de egyéb megoldások is működnek. Kordás ezért felveti: vajon nem éppen ezeket a pluszokat akarja-e az MKIK elnöke megspórolni a munkáltatóknak? Márpedig úgy tűnik, ez lehet a cél – latolgat a MASZSZ elnöke. A nem létező probléma, miért kell jogszabályt alkotni?
Rengeteg kérdést kell tisztázni azon túl is, hogy egyáltalán szükség van-e jogszabályra – véli Kordás. Egyebek között nagyon fontos meghatározni, hogy milyen szempontok alapján döntheti el a munkáltató, milyen munkakörökre lesz kötelező az esetleges jogszabály alkalmazása. Mivel a szakszervezetek nem érzékeltek ezen a téren problémákat, Kordás úgy véli, egy esetleg mégis megszülető jogszabálynak mindenképpen a helyi kollektív megállapodásokat kell segítenie – szögezte le.
A MASZSZ elnöke szerint már a felvetés is szokatlan az MKIK elnökétől , ám ha már így alakult, akkor a részleteket országos érdekegyeztető fórumon kell egyeztetni . A MASZSZ elnöke ezért a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) valamint a az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) sürgős összehívását kezdeményezi.
Mert rá lett kiosztva a feladat. Ennyi.
Amit kötelezővé akarnak tenni az mindig rossz kihangzású mert gyanús. Kötelező oltások? Aki nem a hatalom szerint cselekszik és nem oltaná be magát ki lehetne rúgni? George Orwell világa bontakozik ki a szemünk előtt az irányított, befolyásolt, dolgok. Sokan nem akarják maguk beoltani mert lehet hallani oltások mellékhatását. Akkor aki nem oltakozik kirúgják? Hát akkor itt tömeges elbocsátás lehet ami tömeges munkanélküliséget hoz ha kötelezővé akarják tenni az oltást mert sokan nem akarják beoltani magukat. Nagyon NEM SZERETEM világ elé nézünk ? Kötelezővé semmit nem szabad lenne tenni mert az ellen sokaknak ellenérzése van és nem tetszést válthat ki.
Nyugi! Parragh is együtt bukik a gazdájával!
Nincs az már olyan messze!