Hol kötnek ki végül az Európa által gyárott fegyverek? Az EU tagállamok védelmi ipara miként van hatással a világ konfliktusaira? Ezt vizsgáljuk az Unreported Europe-ban, és megnézzük, miként tiltakoznak a fegyverkivitel ellen.

2021 májusában az izraeli-palesztin konfliktus ismét fellángolt. 12 izraeli és több mint 250 palesztin halt meg 11 nap alatt. Izrael 1500 csapást hajtott végre földön, vízen, levegőben. A palesztinok nagyjából négyezer rakétát lőttek ki.

„Ha közelről megnézzük, Európa ujjlenyomata a világ szinte bármelyik konfliktusán ott van” – mondja Ludo Hekman, a Lighthouse Reports újságírója.

Jemenben már hetedik éve tart a háború, az éhínség katasztrofális méreteket öltött. Az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Spanyolország és Kanada nyíltan ad el fegyvereket a szaúdiak által vezetett koalíciónak.

„Európaiként sokkoló látni, hogy egyes országok képtelenek rálelni a békére. De ki az, aki ellátja őket fegyverrel? Mi” – véli Francesco Vignarca, a Rete Pace e Disarmo aktivistája.

„Az izraeli-palesztin konfliktus és a jemeni háború csak két példa a több tucat jelenleg is aktív fegyveres viszályra. Európa vajon szítja ezeket a konfliktusokat? És ha igen, melyeket? Ennek járunk utána” – mondja tudósítónk, Monica Pinna.

Olaszország az EU negyedik legnagyobb fegyverexportőre. De mit ad el, és kinek? A legfontosabb olasz exportőrök nem álltak szóba velünk, úgyhogy a hadsereg ellen kampányoló aktivistákhoz fordultunk.Az egykori Aermacchi repülőgépgyártó felé tartunk. Most már Leonardo néven fut, ez egy gyár és egy repülőtér a katonai légi járművek előállítására és tesztelésére.

Ez a környék Észak-Olaszországban a légvédelmi eszközök gyártásának központja. Itt, Venegonóban előfordulhat az is, hogy bár azt hisszük, vasúti átjárónál állunk meg, egy katonai repülőgép fog felszállni előttünk. Ezt lefilmezni szigorúan tilos. Mi egy M346-ost láttunk, egy kisebb gépet, amit pilóták oktatására használnak.

„Sajnos az M346-ost felfedeztük az egyik legrégebbi, de egyben leggyakrabban megújuló konfliktusban, az izraeli-palesztin háborúban. Már a kezdetektől fogva tiltakoztunk. Nem csak azért, mert ezeket használhatták a Gázát bombázó pilóták kiképzésére, hanem azért is, mert fel is lehet fegyverezni a gépeket” – mondja Francesco Vignarca aktivista. „Éveken át azt mondták nekünk, hogy ez nem igaz, de bizonyítékaink vannak. Nem kétséges többé, hogy ez tényleg az FA, azaz a harci verzió, ami egy vadászbombázó. Tehát, nem csak az a gond, hogy mi, Olaszország kiképzőgépekkel láttuk el az izraeli légierőt, hogy aztán a palesztinok ellen tudjanak támadásokat indítani, hanem az is, hogy magukat a gépeket is használták támadásokra.”

A Leonardo Olaszország legfontosabb fegyvergyártója, világszinten pedig a 12. legnagyobbnak számít. Legfőbb részvényese az olasz kormány, amely a cég 30 százalékát birtokolja. Be szerettük volna mutatni az ő nézőpontjukat is, de a vállalat elutasította a felkérésünket. Az olasz légi, védelmi és biztonsági cégek szövetségének vezetője egyetlen interjúkérésünkre sem reagált.

„Az elmúlt években Olaszország a fegyverrendszereinek több mint ötven százalékát a legfeszültebb térségekbe, a közel-keleti és észak-afrikai országokba exportálta. Páncélozott járműveket, repülőket, hajókat, helikoptereket. Évente több mint 3 milliárd euró értékben exportáltunk harcászati eszközöket. A licencértékek pedig mindig 5 milliárd euró felett voltak.”

Íme az olasz exportcikkek hatása. Ez a dokumentumfilm azt mutatja be, mi maradt egy észak-jemeni körzetből, amit 2016-ban lebombázott a szaúdiak által vezetett koalíció.

„Ez a fiam, Hosni. Ez itt Hosni fia. Hat családtagomat vesztettem el. Hatot.”

Egy jemeni civil szervezet helyi munkatársa átfésülte a területet, és megtalálta néhány bomba maradványait. A rajtuk látható számokból kiderült, hogy a bombák alkatrészeit az olasz RWM gyártotta, a német Rheinmetall leányvállalata.

A Közel-Keleten és Észak-Afrikában Egyiptom és Katar után Szaúd-Arábia volt Olaszország legfontosabb vásárlója. A szaúdi királyság a világ legnagyobb fegyverimportőre. Miután beléptek a jemeni háborúba, a fegyverimportjuk mértéke 61 százalékkal emelkedett.

A térségbe nem csak olasz fegyverek érkeznek. Jemenben jól dokumentált az európai fegyverek jelenléte, a Lighthouse reports oknyomozó újságírói projekt több videót is bemutatott a témában.

Olaszország mellett Belgium, Németország, Franciaország és Spanyolország is exportáltak fegyvereket Szaúd-Arábiába. A békepárti aktivisták nyomására aztán Németország, Belgium és Olaszország megszüntette vagy korlátozta a szállítmányokat. Az EU legnagyobb és a világ harmadik legnagyobb fegyverexportőre, Franciaország azonban nem.

Az Amnesty International azt állítja, bizonyítéka van arra, hogy Franciaország többféle katonai felszerelést is eladott a szaúdi vezetésű koalíciónak, a tüzérségi fegyverektől a lőszereken át a harci járművekig.

Az európai országok nem értékesíthetnek fegyvereket akármilyen partnernek. Nemzetközi szerződések alapján ha a fogadó ország emberi jogi jogsértéseket követ el, akkor elvileg nem lehet neki fegyvereket eladni.

Az amerikai fegyverkereskedelmi egyezmény és a közös európai álláspont is szigorúan szabályozza a fegyverexportokat, azonos alapelvek mentén.

Egy ország semmilyen fegyverexportot nem hagyhat jóvá, ha tudomása van róla, hogy az eszközöket népirtásra, emberiesség elleni bűncselekmények elkövetésére vagy a genfi konvenció súlyos megsértésére is használhatják.

A célországnak tiszteletben kell tartania az emberi jogokat. A tagállamoknak tartózkodniuk kell olyan katonai technológia licencének exportjától, amellyel kiprovokálható egy fegyveres konfliktus, vagy meghosszabbítható egy olyan, ami már zajlik.

A szabályok ismeretében nézzünk rá az európai fegyverxport-térképre!

Franciaország, Németország, Spanyolország és Olaszország a fő exportőrök az EU-ban. Az elmúlt öt évben Franciaország Európán kívüli partnerei között vezető helyen van Egyiptom és Szaúd-Arábia, de Párizs az Egyesült Arab Emírségeknek, Algériának, Pakisztánnak, Izraelnek, Etiópiának, Afganisztánnak és más válságban lévő országoknak is adott el fegyvereket. Németország olyan országokba is exportált, mint Dél-Szudán és Szomália. Az olasz és spanyol kivitel egy része is hasonló krízisövezetekbe irányult.

Hogyan történhetett ez meg? A szakértők egy dologban egyetértenek: hogy a végrehajtás a nemzetközi szerződések gyenge pontja. Az Európai Parlament zöldpárti képviselője, Hannah Neumann elmagyarázta, hogy miért.

„Közös álláspontunk van az EU-ban a fegyverexportról, de ezt a 27 tagállam mind egyedileg értelmezi, és 27 kiviteli rendszerünk van, a megvalósuló exportok pedig egyre különbözőbbek” – mondja Hannah Neumann. „A közös álláspont jogilag kötelező érvényű, de ebben a pillanatban az EU-nak nincs semmilyen eszköze arra, hogy be is tartassa. A tagállamok döntenek arról, hogy milyen licenceket állítanak ki a fegyverexportra. A tagállami rendszerek pedig nagyon sokszínűek. Ez számos problémát okoz, rengeteg a kiskapu a vállalatok számára. A politikának éppen ezt kellene megakadályoznia.”

A védelmi ipart stratégiai jelentőségűnek tekintik az egyes kormányok. A világjárvány ellenére a nemzetközi fegyverkereskedelem mértéke továbbra is a hidegháború utáni időszak csúcsának közelében van. Az elmúlt öt évben a legnagyobb mértékben a közel-keleti országokba irányuló kereskedelem bővült, a növekedést a szaúdi, az egyiptomi és a katari kereslet hajtja.

A Párizs déli részén működő ARQUUS büszkén hangoztatja, hogy a céljuk a világ biztonságosabbá tétele. Legnagyobb vásárlójuk a francia kormány.

„Az ARQUUS piacvezető Franciaországban, ami a könnyű és közepes páncélozott járműveket illeti. A hadseregben jelenleg 25 ezer járművünk szolgál, ami nagyjából a teljes kerekes járműpark 90 százaléka- mondja Marin Tollet. „Az ARQUUS-nak régi vásárlói vannak Afrikában és a Közel-Keleten, ahogy Európában és Észak-Amerikában is.”

Azért, hogy versenyképes legyen a nemzetközi piacon, a vállalatnak beruházásokra és fejlesztésekre van szüksége. Ehhez pedig kulcsfontosságú az export, ami az éves forgalmuk 20-50 százaléka. Megkérdeztük a cég elnökét, honnan tudják, hogy termékeik nem kerülnek rossz kezekbe.

„Ez egy kicsit már a határán van annak, amire mi képesek vagyunk” – mondja Emmanuel Levacher. „Azt mindenképpen tisztázni szeretném, hogy a védelmi ipar, az európai és francia védelmi ipar teljes mértékben felelősen működik, és betartja az előírásokat. A mi felelősségünk, hogy valóban megfeleljünk a szabályoknak. Ezen túl azonban már nem tudjuk fizikailag nyomon követni a termékeinket. Ezek az eszközök évekig, évtizedekig használhatók. Tehát ez egy valódi probléma, de nincs rá praktikus megoldás.”

A legtöbb európai cég ugyanezt állítja. Betartják a nemzetközi szerződésekből eredő kötelezettségeiket olyan mértékben, ahogy azt a nemzeti jogszabályok megkövetelik tőlük. De akkor végső soron ki vállalja a felelősséget a háború sújtotta országokba irányuló fegyverexportért?

A fegyvergyártóknak a kormányok adnak exportengedélyeket és sokszor részesednek az eladásokból. Miért kéne betartaniuk a nemzetközi szerződéseket?

„A katonai ipar nagy része az államé” – szögezi le Francesco Vignarca. „Mindig megkísérlik az export megkönnyítését kormányközi egyezményekkel. Vagy megkönnyítik a lehetőségét a nagy cégek számára, hogy még olyan helyzetekben is eladjanak, amelyekben a törvényekben lefektetett kritériumok ezt nem tennék lehetővé. Mindig lehet nemet mondani, de ezesetben az emberi jogok megsértése nincs hivatalosan elismerve vagy a konfliktus bejelentve. Ez a probléma.”

Ami érvényes Olaszországra, az igaz sok más európai államra is. Az Amnesty Internationalnek ez a véleménye Franciaország jemeni szerepéről:

„Egyfelől a külügyminiszter piszkos háborúnak nevezte ezt a konfliktust, másfelől pedig a katonai alapanyagok szállítása folytatódott, és folytatódik a két fő országnak, amelyek ebben a háborúban részt vesznek” – mondja Sarah Roussell. „Szóval igen, azt mondhatjuk, hogy Franciaország képmutató.”

Az Amnesty International szerint azzal, hogy fegyvereket szállít a szaúdiak vezette koalíciónak, Franciaország bűntárssá válik.

Spanyolországban a kormánynak többször is felelnie kellett a parlament előtt azért, mert fegyvereket exportál Szaúd-Arábiának. Madrid 26 exportengedélyt bocsátott ki tavaly Rijádnak. Ez az üzlet 215 millió eurót ér. Mind az ENSZ mind az Európai Parlament hivatalosan kérte, hogy ne szállítsanak több fegyvert Szaúd-Arábiának a jemeni háborúban játszott központi szerepe miatt. Madrid így reagált:

„Nincs embargó, nincs exporttilalom. Európai Uniós szinten sincs tilalom” – mondja Xiana Mendez kereskedelmi államtitkár. „Ezt pedig muszáj egyértelművé tenni, mert máskülönben megszegnénk a nemzetközi szerződéseket, egyezményeket és határozatokat, amelyek köteleznek bennünket. És ebben az értelelmben minden félelem nélkül mondom, hogy betartjuk azokat.”

A másik oka annak, amiért a fegyvereladások konfliktusövezetekbe majdnem zavartalanul zajlanak, az, hogy a fegyverszállító hajókat – akár európaiak akár nem- nem vizsgálják át rendesen az európai kikötőkben.

A nemzetközi jog nem csak azt tiltja meg az európai államoknak, háborúban háborúban álló országoknak adjanak el fegyvereket. A szerződések azt is kikötik, hogy harmadik ország által gyártott fegyvereket nem lehet átszállítani Európán.

Az olaszországi Genova kikötőmunkásai az elsők között voltak, akik észrevették, hogy a szaúdi tehervállalat, a Bahri hajói nem átlagos rakományt szállítanak- ez 2015, vagyis a jemeni háború kirobbanása óta zajlott.

Jose Nivoi egyike azoknak a dokkmunkásoknak, akik aktívan gyűjtötték a bizonyítékot a rakományokról, és jelentette is azt. Ez a tevékenysége tavaly az állásába került. Ma szakszervezeti igazgatóként dolgozik.

„Mindenféle dolgot látunk: robbanóanyagot, tankokat, támadóhelikoptereket, lőszeres ládákat, drónokat. A kikötőn valóban bármilyen fegyver átmegy.”

Ezeket a fotókat a kikötőmunkások szakszervezetének Facebook-oldalára posztolták és az olasz médiában is megjelentek. Főleg a Bahri-hajókon készültek.

„Konténerekben vannak vagy ömlesztve, mint a Bahri-hajókon. Ha itt bemegy a fedélzetre, láthatja a lőszeres dobozokat vagy az ágyúk ívét, de akár még géppuskákat is. Dobozokban vannak, klasszikus faládában.”

A kikötőmunkások arra panaszkodnak, hogy a hatóságok hallgatnak ezeknek a hajóknak a mozgásáról, ráadásul hiányzik az ellenőrzés is.

„Ha megkérjük a kikötői rendőrséget és a kikötői hatóságot, hogy végezzék el a szükséges ellenőrzést, akkor csak azt nézik meg, hogy a biztonsági követelményeket betartják-e. Nem vizsgálják meg az adott árukat. Azt például megnézik, hogy a rakomány veszélyességét jelző címke megfelel-e annak, amiről szól. Megnézik azt is, hogy a rakomány biztosítva van-e. Csak ezeket vizsgálják.”

A kikötői rendőrség nem akarta, hogy felvegyük, amit mondanak, de megerősítették, hogy csak azt ellenőrzik: egy adott hajó betartja-e a biztonsági előírásokat a veszélyes áruk szállításával kapcsolatban.

A külügyminisztérium azt mondta: a helyi kormányzat az ilyen ügyek egyik felelőse. Ez utóbbi pedig azt mondta, hogy nem akarnak a témáról a médiával beszélni. A hajókat körbevevő titkolózás tehát valóban létezik.

Minél több bizonyítékot mutattak a dokkmunkások az évek során fegyverrakományokról, annál hangosabbá váltak a tiltakozások Európa-szerte. Civilek nyomására és jogi lépések hatására sikerült gátolni néhány exportengedély kiadását, egyes esetekben pedig módosítani az úgynevezett “háborús hajók” útvonalát.

Spanyolországban a Háború itt kezdődik mozgalom által vezetett tiltakozásoknak sikerült elérniük, hogy a Bahri-hajók elkerüljék Bilbao kikötőjét. Aktivisták szerint azonban dél-spanyolországi kikötőkben továbbra is járnak hajók fegyverrakománnyal.

Franciaországban emberi jogvédő csoportoknak több alkalommal is sikerült megakadályozniuk, hogy Bahri-hajók fegyvert rakodjanak fel. Párizsban pedig számos tüntetés volt a jemeni exportok ellen.

Genovában a szaúdi hajók többé nem rakodnak fel fegyvereket. A legutóbbi izraeli-palesztin konfliktus ismét aktivizálta az európai pacifistákat. Májusban egy hajó, ami állítólag fegyvereket szállított Izraelbe, megállt Livornóban. A kikötőmunkások nem voltak hajlandóak a rakományt feltölteni. Ilyen először történt Európában.

Egy hónappal később Livorno felé tartunk ezzel a genovai dokkmunkással. Helyi kollégáik emberi jogvédőkkel szerveztek találkozót, hogy a kikötőkben felbukkanó fegyverek elleni akciókat tervezzenek.

Egyre szervezettebb az a hálózat, amely olasz szakértőkből, dokkmunkásokból és pacifista mozgalmakból áll. Más hasonló európai szervezetekkel is elkezdtek kapcsolatokat kiépíteni. Le akarják leplezni azt, amit az olasz civil szervezet, The Weapon Watch (A fegyverfigyelő) háborús üzletnek hív.

“Lassan felszínre kerül, ami az átláthatóság hiánya miatt eddig rejtve maradt: az ellátási lánc, ami fegyvereket szállít a világ legsúlyosabb háborúinak helyszíneire. Ez az üzlet saját magát fedi fel a háborús üzlet kedvéért” -véli Carlo Tombola, a szervezet képviselője.

Németországban is próbálnak változást elérni. A Green Peace Beluga II nevű hajója a fő német kikötőkben jár, szigorúbb exporttörvényt követelve.

“Ez a törvény szigorúan tiltana minden kivitelt az EU-ból. 2019-ben Németország 136 országba exportált fegyvereket. Világszerte exportált olyan államokba, amelyek háborúztak, krízis-sújtotta régiókban fekszenek, és amelyek emberi jogi jogsértéseket követnek el” – mondja Alexander Lurz, a Greenpeace Peace and Disarmement aktivistája.

A Greenpeace aktivistái mindenhol gyűjt aláírásokat az új exporttörvény érdekében, ahol megállnak. A civil szervezet fényképeket is mutat arról, milyen egy fegyvervásár, ezzel exkluzív bepillantást nyújt egy egyébként a nagyközönség számára nem bejárható eseményről.

Ezek a fotók gondolatébresztőek. Vajon mi a végső célja az európai védelmi iparnak? Az emberek védelme? A profit? Geopolitikai kontroll? Versenyképesség? Hol van mindebben helye az emberi jogoknak? Egy dolog biztos: a fegyvereket nem lehet úgy kezelni, mint bármilyen más rakományt.