Mellkasig ér egy átlagos termetű férfi számára a Békás-tó – derül ki a szocialista országgyűlési képviselő, Varga László Facebook-bejegyzéséből. A politikus nem lubickolni ment Miskolctapolcára, az egyébként is tilos a Békás-tóban, azért mászott a tóba, hogy azt megtisztítsa. Bejegyzése szerint a tó őre, Tóth Pál hívta segíteni.
A miskolctapolcai Békás-tó egy volt kráterben helyezkedik el, melyben csaknem 50 hőforrás található. A leghidegebb 36 °C, a legmelegebb pedig 47 °C. A tóból folyamatosan gázok törnek fel a felszínre. A meleg víz miatt jól érzik magukat a békák, halak és vízililiomok is. Egy kis sziget található a tóban, amely a „szerelemsziget” nevet kapta, hiszen a monda szerint aki odalátogat párjával, többet nem tud elválni tőle.
Megtalálta a neki való munkát.
Kunhalmit keresték???
” Heuréka! Kék a béka!”
az szőr a pofáján, vagy valami undorító hínár?
Ja kérem, kampány van! 🙂
„Ja kérem, kampány van!” Milyen kampány, Te szerencsétlen, már régen le van zsírozva, hogy ki kapja meg jövőre a mínuszos GDP-s országot. Ugye nem gondoltad komolyan, hogy negyedszerre is brüsszeli pénzek nélkül is kell az ország, leadja Ő magától. Tök mindegy hogy miért voltak a tóban, kitakarították, rendes dolog tőlük. Lehet, hogy Te beleállnál derékig (mert ugye kampány van, Miskolc amúgy a kutyának sem kell) én biztos, hogy nem. Amúgy kössz nekik.
Basszus! a 47 000 milliárd GDP az mínuszban van, az évi 1200 milliárd EU-s pénz meg pluszban, mi? Ha, nagyságrendileg ennyit tévedsz vagy ne akarj rezsimváltást.
Nyugodj meg! A nettó befizető országok vigyáznak a polgáraik adóbefizetésére.
Egyébként is kell a pénz az eladósodott francia, spanyol, olasz stb nemzetgazdaságnak.
Basszuspatkány napi ostobasága letudva.
Ki mondta? Bingóné?
Nem,hanem mindenki aki nem nerfingon él.
„De hát mit csináljunk, ha a szemkilövető 15 évvel vetette vissza az országot?
Ne felejtsd el, hogy csoportelsőként vette át tele kasszával, pörgő gazdasággal, csak Medgyesiék telehazudtak minden médiát, hogy majd ők jobban csinálják.
Aztán pár év alatt földbe állították az országot.
Megyót kinyírták, Gyurcsány meg még rontott rajta egy sort.
Aztán a csalással megnyert választás után le is betonozták.
Az ÖSSZES pénztermelő ágazatot a SEMMIBŐL kellett felépíteni, hogy közben emelkedjen az életszínvonal is.
Nézd meg, 2002 és 2007 között az összes szomszéd gyorsulva fejlődik, csak Gyurcsányék kúrnak el mindent amihez nyúlnak.
2006-ra leáll a növekedés, amikor mindenki más szárnyal!
De ezek az utolsó gazemberek nem egyszerűen leállították a növekedést, hanem SZÉTVERTEK MINDENT amiből az ország pénzt csinálhatna.
EZÉRT tartott sokáig visszaépíteni a szemkilövetők rombolását !
És arrogánsul, gyomorforgató módon még a Fideszt hibáztatják hogy nem elég gyorsan javítja ki, amit a ballib kib@szottul elqrt !”
„Ha, nagyságrendileg ennyit tévedsz vagy ne akarj rezsimváltást”. A lényeg nem az, hogy én itt Miskolcon mit szeretnék, amúgy a politikusukkal kapcsolatosan semmit nem szeretnék. Nem a képességeivel van baj, eldöntötte 2018-ban, hogy ez lesz az utolsó felvonás. Ezért lett az ifjú „vőlegény” is használva és sok más cucc is erre a döntésre utal. Egyébként nekem teljesen mindegy, hogy melyik rezsim uralkodik. Nagyon hittem 90-ben, aztán még 2010-ben is, sőt még tettem is nem keveset. Ma már egy szánalmas bohócnak tartom magam, 30 évvel ezelőtt kellett volna – Tiszát, Hortobágyot, Petőfit kitörölve szívemből – itt hagyni ezt a helyet.
Hajrá! Menj!
„Az ohioi bányában megbicsaklik kezed
A csákány koppan és lehull nevedről az ékezet
A tyrrheni tenger zúgni kezd s hallod Babits szavát
Krúdy hárfája zengi át az ausztrál éjszakát
Még szólnak és üzennek ők, mély szellemhangokon
A tested is emlékezik, mint távoli rokon
Még felkiáltsz: „ Az nem lehet, hogy oly szent akarat …”
De már tudod: igen, lehet … És fejted a vasat
Thüringiában. Posta nincs. Nem mernek írni már.
Minden katorga jeltelen, halottért sírni kár
A Konzul gumit rág, zabos, törli pápaszemét
Látnivaló, untatja a sok okmány és pecsét –
Havi ezret kap és kocsit. A Mistress s a baby
Fénykép áll az asztalán. Ki volt neki Ady?
Mi volt egy nép? Mi ezer év? Költészet és zene?
Arany szava?… Rippli színe? Bartók vad szelleme?
„ Az nem lehet, hogy annyi szív …” Maradj nyugodt. Lehet.
Nagyhatalmak cserélnek majd hosszú jegyzékeket.
Te hallgass és figyelj. Tudjad, már él a kis sakál
Mely afrikai sírodon tíz körmével kapál
Már sarjad a vadkaktusz is, mely elfedi neved
A mexikói fejfán, hogy ne is keressenek
Még azt hiszed, élsz? … Nem, rossz álom ez is.
Még hallod a hörgő panaszt: „ Testvért testvér elad …”
Egy hang aléltan közbeszól: „ Ne szóljon ajakad …”
S egy másik nyög: „ Nehogy ki távol sír e nemzeten …”
Még egy hörög: „ Megutálni is kénytelen legyen.”
Hát így. Keep smiling. És ne kérdjed senkitől, m i é r t?
Vagy: „ Rosszabb voltam mint e z e k ? …” Magyar voltál, ezért.
És észt voltál, litván, román … Most hallgass és fizess.
Elmúltak az aztékok is. Majd csak lesz, ami lesz.”
Lacika, a szőrtelenített felsőtest a szivárványosoknak szól?
Nem lehet mindenki olyan maszkulin macsó állat mint alakszai.
birkózhatnának egyet :), na azt leadná még a cnn is – szilveszterkor 🙂
A pletykák szerintXXXXXXXXXXXXXXXXX nem is szokott elhajolni egy kis fiúbirkózástól…:):)):):)
ótvaros bolsevik suttogó propaganda.
Ezek vagytok.
Perelj Telegatya Zotyó ha nem tetszik valami.
Nem hiszem hogy érintett lehet.
De ez a nóta jutott az eszembe:
https://m.youtube.com/watch?v=3FqbUJYmhzw
Egész életében semmit sem csináltál. A helyedre kerültél. Mi lesz így a családdal LACI????
Remélem ott is marad…
Tavaly,tavaly előtt is televolt
hínárral…….igaz akkor nem
következett országgyűlési választás.
Ezt nem kellett volna, kedves Pali!
„De hát mit csináljunk, ha a szemkilövető 15 évvel vetette vissza az országot?
Ne felejtsd el, hogy csoportelsőként vette át tele kasszával, pörgő gazdasággal, csak Medgyesiék telehazudtak minden médiát, hogy majd ők jobban csinálják.
Aztán pár év alatt földbe állították az országot.
Megyót kinyírták, Gyurcsány meg még rontott rajta egy sort.
Aztán a csalással megnyert választás után le is betonozták.
Az ÖSSZES pénztermelő ágazatot a SEMMIBŐL kellett felépíteni, hogy közben emelkedjen az életszínvonal is.
Nézd meg, 2002 és 2007 között az összes szomszéd gyorsulva fejlődik, csak Gyurcsányék kúrnak el mindent amihez nyúlnak.
2006-ra leáll a növekedés, amikor mindenki más szárnyal!
De ezek az utolsó gazemberek nem egyszerűen leállították a növekedést, hanem SZÉTVERTEK MINDENT amiből az ország pénzt csinálhatna.
EZÉRT tartott sokáig visszaépíteni a szemkilövetők rombolását !
És arrogánsul, gyomorforgató módon még a Fideszt hibáztatják hogy nem elég gyorsan javítja ki, amit a ballib kib@szottul elqrt !”
Na.Kiszomorkodtad magad, mehetsz vissza krumlit zabálni.
Varga Laci nyilván e ismeri a Városgazda közszolgálati szerződését, hiszen ha ismerné, akkor azon munkálkodna, hogy azt betartsák!
„Varga Laci nyilván e ismeri a Városgazda közszolgálati szerződését”. Pusztán rossz indulatú, tipikus magyar hozzáállás.
Szerintem szerződésektől függetlenül nyugodtan lehajolhatunk és kivehetünk pl: egy közterületi virágágyásból egy szemetet. Egyébként a Tiszából kinek lenne kötelessége a tonnányi műanyagpalackot kitakarítani, mert azt pl. civilek takarítják évek óta. Ha felveszek egy fémdobozt a villamossínről akkor beleavatkozok egy közszolgáltató ügyébe? Meg van nekem tiltva, hogy szemetet felvegyek, mert egy szervezet szerződés szerinti kötelessége. Jajj, jajj, de nagy baj van velünk.
Igazad van, csak ezt nem 4 évente kampánycéllal kell.
Vajon a csónak tárolónál lévő vállalhatatlan putri és a két gondozatlan szerencsétlen kutya feltűnt esetleg? Vagy a legvágott-leszakadt ágak, a híd állapota …. egy igényes vezető aranybányát tudna csinálni Tapolcából. De ez a nem törödömség borzasztó és mindegy ki a városvezető.
A jó barát Simon hogyhogy nem virít ott mellette?