Fel a gleccserhez: Iseltrail, az alpesi antikánikula-túra
Aki a fárasztó olvasás helyett zuhanyozni szeretne a vizesebbnél vizesebb, frissen zubogó képekben, nézze meg a helyszínen készült túravideót:http://https://www.youtube.com/watch?v=lF6SMxXB06Y&t=2sAz osztrákok tavaly alakították ki a 73 kilométer hosszú Iseltrailt, ami több szempontból is érdekes, ráadásul nincs is nagyon messze Magyarországtól. Kánikula idején különösen célszerű ráfordulni erre az ötnapos túraútra, mert az egész utat uralja a bőven áradó-zúgó-zuhogó, friss, tiszta patak és folyóvíz, az út végét meghatározó magashegyi klímáról nem is beszélve. Elmentünk, kipróbáltuk.
A kelet-tiroliak tavaly jöttek rá, hogyha összekötik az Isel folyó melletti kisebb-nagyobb túrautakat, és a teljes útvonalat felvezetik a drávai torkolattól az Umbal-gleccser aljáig, ami lényegében az Isel forrását jelenti, akkor egy nagyon szép, egységes, 73 kilométeres túraútvonalat kapnak. Az Isel folyóra fűzött útvonal, az Iseltrail jelentőségét külön kiemeli, hogy az Isel az egyetlen olyan folyó Ausztriában, amihez – nagy csaták árán -, de végül nem nyúltak hozzá, és nem építettek rajta gátakat, vízi erőműveket. Hanem csak egyszerűen meghagyták a maga szépségében.
A túra tehát a középkorban alapított Lienzből, a tiroliak által Sonnenstadtnak, azaz a Napfény városának becézett településről indul, szinte a vasútállomás mellől, onnan, ahol az Isel és a Dráva egymásba folyik. Ebből kiderül, hogy a túrára vonattal is el lehet jönni (mintegy 9 órás út Budapesttől), ha az ember nem akar hét órát autózni a magyar fővárosból.
Aki a fárasztó olvasás helyett zuhanyozni szeretne a vizesebbnél vizesebb, frissen zubogó képekben, nézze meg a helyszínen készült túravideót:
A torkolatnál zúg mindkét folyó, alig hallani mást. Érdekes, hogy az Isel (így júliusban) sokkal nagyobbnak tűnik a Drávánál. De nemcsak tűnik, hanem a hó- és gleccserolvadás idején valóban négyszeres a vízhozamai Lienznél, mint a Drávának, és csak azért nem Iselnek hívják a határfolyónkat, mert a Dráva Lienzig hosszabb. Lienz egyébként színes, vidám, jó hangulatú kisváros és a két folyó mellett még egy nagyon erős természeti hatás uralkodik rajta (felette): a Lienzi Dolomitok szaggatott, kétezres csúcsai.
Az első nap egy 14 kilométeres szakaszt kell megtenni, ami nagyjából 4 órás kényelmes séta, nagyon kevés emelkedővel, némi kerékpárúttal, és sok vízparti ösvénnyel. Sok helyen egész a part mellett halad az út, számos fából ácsolt, benyúló parti pihenőn lehet szusszanni és egy igazi, homokos partú szabadstrandot is kipróbálhat az, aki nem fél az 5-10 fokos víztől és vad sodrásától. Az utat sok helyen befolyó patakok keresztezik, folyadékot tehát nem kell vinni. Az Isel vize a helyiek szerint végig iható, de ezt tanúsítom én is. Sőt, már az első nap egy szép vízeséssel is lehet találkozni: a Dabererrel.
Az első napi szakasz-végállomás magyar vonatkozású érdekessége, hogy St. Johann im Walde falucskában az egyetlen megfizethető árú szállást egy magyar raftingos, Béla kínálja, hostelszerű, de szinte teljesen eredetiben meghagyott (kissé spártai) vendégházában. Mi a délig elhúztuk az időt esőruha-vásárlással Lienzben, mert hirtelen rájöttünk, hogy öt napos esőzést jósol a meteorológia, de aki reggel idejében indul, délutánra simán betervezhet magának egy gumicsónakos hullámlovaglást az Iselen.
A második és harmadik napi szakasz is hasonló az elsőhöz azzal a különbséggel, hogy a folyó menti menetelést egyre gyakrabban szegélyezik zúgók és zuhatagok. A friss, illatos levegőbe gyakran pára keveredik a dübörgő folyóból. A madárfüttyöt sokszor elnyomja a folyamatos zúgás, amit lassan megszokik a fül.
A pihenőket úgy alakították ki, hogy elmélyülésre, leeresztésre, akár meditációra is alkalmasak legyenek. Én például legalább annyira bele tudok feledkezni a vadul kavargó hullámok látványába, mint a tábortűz nyelveinek táncába vagy a fecskék véletlenszerű égi cikázásába.
Sokan vannak így ezzel bizonyára, ezt jelzi az Isel zúgó mellett emelt kőbabák sokasága, amik mozdulatlan egyensúlyukkal tökéletes kontrasztot adnak a nyugtalanul örvénylő folyónak. Harmadik nap legvégén kellett csak felrántani a drága valután vásárolt esőnadrágot, de a nadrágba úgy tűnik, ennyi pénzért esőriasztót is varrtak, mert végül teljesen megúsztuk a záport.
Érdekes a tiroliak erdei kreativitása, szinte kilométerenként érdekes faragványokba, installációkba lehet ütközni, amit csak úgy, a maguk és mások szórakoztatására kihelyeztek a túraút mellé. Nem láttam még soha például az itteniekhez hasonlító morbid, fordított fákat, amiket gyökerestül kiemelnek a földből, letisztítják a gyökérzetet, majd a törzsükkel lefelé visszadugnak a földbe – így a gyökérzetet megtéve lombkoronának. De a bizarr madáremberekkel telerakott csupasz fa láttán is szaladgált a hideg a hátamon.
Matrei után elkezd igazán emelkedni az út, változik a flóra. Uralkodó lesz az összezáró, az utat hűvös árnyékba borító, gyantaillatú alpesi fenyves. Gyorsul, keskenyedik az Isel, egyre több gyaloghíd. A beömlő patakok feltámadó ereje jól látszik egy-két otthagyott, elpusztított fahídon. Ezen a részen haladunk el az Isel-szurdok mellett, amiben mélyen gomolyog a folyó, de sajnos csak néhány helyről lehet bepillantani – de annál jobban hallani a dübörgését.
Mi itt továbbmentünk pár kilométerrel a hivatalos szakaszhatárnál, egészen Hinterbichlig, itt találtunk szállást. A szállásokról el lehet mondani, hogy 35 eurótól felfelé (sokszor jóval felfelé) foglalhatók, de Hinterbichlig mindenhol van kemping, ahol jóval olcsóbban lehet sátrazni. A nehezebb, meredek hegyi szakasz innentől kezdődik, de fent már csak egy (aránylag olcsó) menedékház van, ezért a sátrat lent lehet hagyni valahol Hinterbichlben. Az étkezést a szálláshoz hasonlóan meg lehet oldani fapados verzióban, a nagyobb településeken mindenhol van olcsó szupermarket, ahol be lehet vásárolni.
A negyedik napi hegyi szakaszra csatlakozott hozzánk Emanuel, a Hohe Tauern Nemzeti Park természetvédelmi szakember. Ő mesélt arról többek között, hogy az Isel az egyetlen érintetlen osztrák folyó, megmutatta a legjobb erdeimálna-lelőhelyeket, rágcsálható gyógynövényeket. Tőle tudtam meg, hogy az alpesi tehenek teje állítólag négyszer egészségesebb, a hegyi legelőkön elfogyasztott gyógynövények miatt. Magyarázatot adott arra is, miért látunk rengeteg kidőlt fenyőt a hegyoldalakon: mint sok más, ez is a klímaváltozás miatt van. Az enyhébb telek miatt nem fagy meg a föld a hó alatt, és olvadáskor sokkal könnyebben dőlnek a fák.
Ha eddig látványos volt az út, innentől a látvány megsokszorozódik. Egymás után jönnek a pazarnál pazarabb vízesések, párafelhő, szivárványok. A leglátványosabb a hatalmas Umbal-vízesés, aminek örvényei fölé 30 méter magas acélszerkezeten lehet kisétálni. Feltűnnek az első, lassan olvadó, télről itt maradt hónyelvek. A mélyben kanyargó Iselt is egyre gyakrabban szegélyezik hófalak, sőt egyes szakaszain teljesen elbújunk a hídként megmaradt, keményre zömült hóréteg alatt. Az út végén gyakran megy el mellettünk a völgyben egy helikopter, ami az épp a hosszú téli szünet után a napokban kinyitott Clarahüttét tölti étellel-itallal, egyéb üzemeltetéshez szükséges dolgokkal.
A Clarahüttét Karin és Juraj üzemelteti két éve. Karinék a szlovákiai Trencsényből érkeztek ide, és igazi otthont varázsoltak a menedékházból. Aki nem volt még magashegyi menedékházban, nehéz elmagyarázni, hogy milyen az a családias klubhangulat, ami ott uralkodik, és amit még tovább fokoz, ha az üzemeltetők olyan lelkes-vidámak mint Karinék. A Clarahüttében reggelente Karin gitárral kíséri a früstüköt.
Az ötödik napra lényegében csak egy öt kilométeres magashegyi szakasz jut felfelé, ami alapesetben nem túl nehéz, mert hegyi ösvényen lehet egyre feljebb hágni az Umbal-gleccser aljáig, ahol a gleccser átvált folyóba. Esetünkben nehezítette az utat, hogy az egyik fontos átkelőhelyet még nem volt idejük visszaépíteni Jurajéknak, ezért úgy vágtunk neki az utolsó szakasznak, hogy nem volt biztos a siker.
A folyó bal felén haladtunk felfelé, elmentünk a hiányzó híd mellett, és reméltük, hogy feljebb lesz egy olyan gázló, amin mezítláb veszélytelenül átjuthatunk a túloldalra. A megoldás végül egy elég roskatagnak látszó hóhíd lett, amin beszakadás nélkül átkelt előttünk egy tapasztaltnak tűnő, és nagyjából hasonló súlyú osztrák túrapáros. A folyón azért kell átkelni, mert csak arról az oldalról mászható az a sziklafal, amin felhágva először egy szétterülő gleccsertóhoz, majd magához a gleccserhez eljutunk. A mászás egyébként nagyon könnyű, de még így is fix drótkötelek segítik több helyen. A visszahúzódott gleccser által hátrahagyott, majd felszínre került, évezredek alatt gömbölyűre mart, csiszolt sziklákon erekben húzódnak, ezüstösen-vörösesen csillognak a különböző ércek.
A gleccser aljának környéke mintha egy másik planétán lenne. 2500 méteren vagyunk, kő, hó és jég mindenhol, a láthatárt körbe csúcsos hegyek lyuggatják. A több négyzetkilométeres völgyteknőben mindössze négyen voltunk, kizökkent az idő, úgy elröppent egy fél óra, mint pár perc. Itt van az Iseltrail vége, amit amit egy kövekkel kirakott vasgúla jelez, valamint egy kis fadoboz, ami a teljesítőpecsétet rejti.
Inne visszafordulva útba ejtettük ismét a Clarahüttét, majd legyalogoltunk egészen Hinterbichlig, ahonnan busz visz vissza egészen a starthelyig, Lienzig. Érdemes ellenőrizni mindig a menetrendet, általában 5-kor megy az utolsó busz, amin egyébként úgy kell fizetni, hogy letöltünk egy applikációt a mobilra és azon vásárlunk jegyet. (A jegy 15 euróba kerül, ha jól emlékszem.)
Tippek: Igen, mi megúsztuk, de a hegyek között mindig jöhet egy moslékká áztató gyors eső, ezért az esőkabát, poncsó, esőnadrág legyen a hátizsákban. Egy plusz polárpulóver elég, azt is alig használtam. Az első három lankásabb, könnyebb szakasz miatt jobb inkább a kevésbé merev talpú túracipő, mint a bakancs. Bár a folyó könnyen követhető, és elég jól kitáblázták az Iseltrailt, egy telefonra letölthető túratérkép hasznos tud lenni, nekem a mapy.cz vált be.
(A cikk elkészítéséhez elfogadtuk a Tourismusverband Osttirol felajánlását, a szervezet fizette újságírónk kint tartózkodásának költségeit. A teljes egészében szerkesztőségi tartalom készítésére a szervezet semmilyen befolyással nem bírt.)