Nem áll módjukban. Bazinra pikkel a kormányhivatal
Bazin Levente, a Velünk a Város önkormányzati képviselője újabb sajtótájékoztatót tartott hétfő reggel.

Az eseményen felidézte, hogy június 4-én adott be közérdekű adatigénylést a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal részére. Koronavírus-járvánnyal kapcsolatos információkat, számokat akart kikérni. Ezeket máig, két hónap elteltével sem kapta meg. A kormányhivatal először a rendelkezésükre álló tizenöt napos válaszadási időt hosszabbította meg négyvenöt nappal. Most, egy adatpontosítást követően újabb negyvenöt nappal eltolták a válaszadást.

Az indok: a kormányhivatal a rendelkezésre álló erőforrásait elsősorban a pandémia megfékezésével kapcsolatos feladatokra fordítja. Úgy fogalmaztak, a hivatal népegészségügyi szakterülettel foglalkozó kollégái a védekezési és oltási feladatok koordinációjában vesznek részt, ezért nem áll módjukban a közérdekű adatigénylésre időben választ adni.