http://ite.hu/kormanyparti-es-fuggetlen-ellenzeki-weboldalak-latogatottsaga-2021-ben-i-resz/
Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Hihetetlen, mert a többi csak hatalomátvételt akar, nem igazságot.
Az itt látható felvételt csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk megtekintésre, számukra is kizárólag saját felelősségre, de előtte nem árt, ha megkérdezik kezelőorvosukat, gyógyszerészüket. Amit itt látnak ugyanis, az a kormányhoz közeli sajtó színvonaltalanságából is kiemelkedik. Úgy is fogalmazhatunk, hogy látlelet a papagájkommandó nyomorúságáról. Gyakorlatilag az történik, hogy a Pesti Riporter nevű műsor le akar járatni valamit, de kiderül, hogy amin gúnyolódnának, az a saját maguk által készített produkció.
A cél az volt, hogy az ellenzéket ekézzék, ezért találtak egy dalt, ami egy magánember youtube csatornáján hallható, amit – a Magyar Hang nyomán – a Pesti Riporter az ellenzék kampánydalának nevezett.
A dalt egy zenészekből álló társaság készítette, egyelőre a maga örömére. Akár még kampánydal is lehet belőle, de jelenleg nem az, és az sem biztos, hogy valaha az lesz. Mindez nem zavarja a Pesti Riporter című műsor vezetőjét, aki bejátszik a nótából egy részletet, mellé vágnak egy korábbi képsort, amelyen ellenzéki pártvezetők valamilyen dokumentumot írnak alá.
Ezt kell Varga Ádámnak kommentálnia, erről kellene valami szellemeset, de legalábbis okosat mondania. Hősünk nagy lendülettel lát a feladat végrehajtásához, elmondja, hogy a dallal nemigen szeretne foglalkozni, az olyan, amilyen, nyilván milliárdokba került, nincs vele dolga az elemzőnek. Hanem a videóklip, mondja az akkor még gyanútlan Varga Ádám, az valami borzasztó. Látni lehet rajta, teszi hozzá, hogy az ellenzék az összes vágóprogramját – mind az egyet, mondja viccesen – bedobta a siker érdekében.
Itt egy kicsit megfagyott a levegő a stúdióban, mert kiderült, hogy a Pesti Riporter lejárató kommandója árnyékra vetődött, pestiesen szólva: felköpött a levegőbe és aláállt. „Azt a képsort mi tettük a dal alá” hebegte-habogta a jobb sorsra érdemes Vincze Emília, „eredetileg nem volt hozzá semmilyen videóklip”.
Vincze műsorvezető is éber volt, s miután észlelte, hogy nagy a baj, és most már sokadszorra is kiderült, hogy nemcsak alávalók, de alkalmatlanok is egyben, gyorsan a következő témára terelte a szót.
Akkor csak napi 250 látogatód van valójában?
Ennyi nem kormánypárti weboldal van!?
Brüsszelben tudják ezt?
De akkor hol a diktatura?
Mégis van sajtószabadság?
Nem értem.Vagyis de!?
És hány ellenzéki médium van a közmédia berkein belül? Olyan amely nem a fideszt hallelújázza?
Az index az élen mint „nem kormánypárti” :):):):):):)Eddig olvastam
Nem kormánypárti, csak a Lőrincé.
Már a kérdésed is értelmezhetetlen.
Mintha azt kérdezném,hogy mennyi főzős műsor van a Sport1-en.