FOLYTATNÁ A PANELPROGRAMOT MISKOLCON IS A DEMOKRATIKUS KOALÍCIÓ

Önrész befizetése nélkül, a rendelkezésre álló uniós források felhasználásával folytatná Miskolcon is a Fidesz által leállított panelprogramot a Demokratikus Koalíció – hangzott el a párt szerdai sajtótájékoztatóján.

Sokáig sikertörténet volt a 20 évvel ezelőtt elindított panelprogram, amit azonban 2011-ben bizonytalan időre felfüggesztett a második Orbán-kormány. A program célja a kezdetektől az volt, hogy a házgyári technológiával épült lakóházak korszerűtlen energiafogyasztását műszaki megoldásokkal – a házak külső szigetelésével, illetve a nyílászárók cseréjével, épületgépészeti beavatkozásokkal – korszerűbbé és hatékonyabbá tegyék.

A belvároshoz közeli Szent István utcában több mint kétszáz lakást újítottak fel 2010 előtt. Bartha Tamás, a Szökőkút Lakásszövetkezet elnöke azt mondta, ahogy máshol, úgy itt is külső szigetelés történt, és lecserélték a régi ajtókat, ablakokat. A pozitív hozadékok közül két dolgot emelt ki: egyrészt pénzt tudtak megspórolni a családok, másrészt a külső zaj sem szűrődött be eztán a lakásokba.

A Demokratikus Koalíció (DK) folytatná a programot, a felfüggesztés okairól a kormányt is kérdezték, de levelükre érdemi választ nem kapott Varjú László. A DK alelnöke – aki az Országgyűlés Költségvetési bizottságának is az elnöke – szerint sokkal komolyabb eredményeket lehetne elérni a családok támogatásában, mint amit a „rezsihazugsággal” kaptak.

– Hazánk 17 ezer milliárd forintot kaphat a következő uniós ciklusban, a program elindításához tehát rendelkezésre állnak a szükséges források, csak politikai akarat kell: egy másik kormány, ami valóban az emberek problémáival foglalkozik – hangsúlyozta az ellenzéki országgyűlési képviselő.

Előválasztási miniszterelnök-jelöltjük, Dobrev Klára programjába is beemelte a panellakások felújításának folytatását, a DK részéről szeretnék, ha a 2022-ben felálló új kormány is legalább ekkora hangsúlyt fektetne rá.

– A miskolciak is megérdemlik, hogy az emeletesházakat geotermikus energiával, napelemekkel kiegészülve korszerűsíteni tudjuk – ezt már a DK, a Jobbik és a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) által támogatott Hegedűs Andrea mondta. A megye 2-es választókerületében induló előválasztási országgyűlési képviselőjelölt annak a véleményének adott hangot, hogy az embereket a lakhatási körülményeik foglalkoztatják leginkább – kevésbé „húsbavágó” számukra, hogy kormánypárti politikusok urizálnak, de a lehallgatási és más botrányok is kevésbé érdeklik őket.

– Olyan programot indítunk 2022-ben, ahol nem kell önerőt fizetnie a miskolciaknak a lakásuk korszerűsítésénél, hanem uniós forrásból fedeznénk a költségeket – emelte ki Hegedűs Andrea. – Sok olyan ember él Miskolcon, aki az önerőt nem tudná biztosítani, hiszen több százezer forintos terhet jelentene egy-egy családnak. Nekünk az a feladatunk, hogy ezt biztosítsuk majd 2022 után.