A zenész szerint „semmi nem akadályozná már meg a közvetlen demokrácia létrejöttét, ki kellene találni lassan, hogyan kellene csinálni.” Lovasi András azt mondta, pofázni luxus lett, de neki még szabad.
Szerintem nemcsak nekem van, mi különben is boomerek vagyunk, nem szorongunk, de az utánunk következő generációknak látványosan van. De minél öregebb valaki, annál kevésbé szorong. Dühös vagyok a politikumra, az ő felelősségük lenne megoldásokat keresni. De ők mindeközben szánalmas és hülye üzenetekkel bombázzák pró és kontra az embereket. Pedig ennél sokkal fontosabb lenne a térségünket felkészíteni arra, ami a következő évtizedekben ránk vár
– mondta Lovasi András a Transindexnek adott interjúban arra a kérdésre, van-e klímaszorongása.
A zenész hozzátette, az elmúlt két-három évben semmilyen gyümölcsöt nem tudott betakarítani, a szőlője hatvan százalékát pedig elverte a jég. „(ezek)… nekem sokkal fontosabb kérdések, minthogy megfogja-e a négy méteres kerítés a migránsokat vagy sem. Miközben tudjuk, hogy nem…” – tette hozzá.
Lovasi sokszor megszólal a közélettel kapcsolatos ügyekben is, azt mondja, egyre világosabban látja, hogy ezek a megnyilatkozások inkább tiltakozások az ellen, hogy a politika olyan legyen, amilyen: „hogy ilyen egybites, pró meg kontra dolgok hangozzanak el, és hogy az emberek azt higgyék, ezek fontos kérdések. Lehet, hogy annak látszanak, de a fontos dolgok messze nem itt kezdődnek (…)
Én anarchoszindikalista álláspontot képviselek: szerintem nincs szükség a politikára így, ahogyan mostanság láthatjuk. (…) Minél gonoszabb egy társadalom, annál kevésbé tud bármit is ajánlani az embereknek, ehelyett különböző dolgokkal tömik el az emberek agyát, érzékeit. Szerintem lassan meg kellene üzenni a politikusoknak is, hogy már nincs szükség rájuk, legalábbis ilyen fajta működésre. Semmi nem akadályozná már meg a közvetlen demokrácia létrejöttét, ki kellene találni lassan, hogyan kellene csinálni”
– tette hozzá, ám arra a felvetésre, hogy vajon hat-e a rajongóira az, amit a közéletről mond, Lovasi elmondta: azt gondolja, nagyon nem hat. „Nem kíváncsiak erre. Pofázni luxus lett, nekem még szabad.”
Mindenki egy igazságos bírói ítéletére vár a politikusoknak, meg a szereplőknek, nemi gyalázóknak, de nincsen az országban olyan jelenleg, aki átvenné a hatalmat.
Jaj, dehogy nincs rájuk szükségünk! Mi lenne velünk nélkülük? Hiányuk esetén nem lenne, aki tövig rombolná Kiliánban a mókusligetet és a végén még békében élhetnénk.
„Áll a király új erkélyén
Onnan néz le Pestre
Minél nagyobb a hatalma,
Úgy hájasabb a teste.
És mióta befészkelt.
Az egykor dicső Várba,
Pont úgy néz le a népére,
Mint juhász néz a nyájra, „
legyen mókusliget, maradjon a megszokott avítt rendelő.
Az új rendelő épüljön fel másutt.
anarchoszindikalisták ha találkoznak ?????
csak neked
„Pozsony központjában vandálok LMBTQ-jelszavakat festettek helyi templomokra és kolostorokra. Vörös feliratok jelentek meg a régi városházán is. A vandálok angol nyelven olyan szlogeneket festettek a keresztény épületekre, mint „Isten transznemű”, „Jön a homoszexuális forradalom” vagy „Homoszexuális erő” – olvasható a Körkép.sk cikkében.
A történésekről először a Postoj.sk konzervatív szlovák lap internetes kiadása számolt be, több képet is csatolva a cikkhez. Egyelőre nem tudni, hogy egyszerű vandalizmusról vagy valami tervszerűbb megmozdulásról van-e szó. Simeon Peter Brindzák ferences rendi barát elmondása szerint a reggeli órákban vették észre a feliratokat, majd hívták a rendőröket.
Mi és a hívők közössége is megdöbbentünk a történteken
– mondta. Azt is elárulta, hogy ellenőrizték a videokamerák felvételeit, de nem találtak rajtuk semmit. Júliusban Pozsonyban Szivárványos Pride megmozdulásokat tartottak. A koronavírus miatti korlátozó intézkedések miatt harminc kisebb akciót hirdettek meg a szervezők, a főprogramot július 24-én csak online tartották meg.”
megszólalt a drogos.
Azok után,hogy tönkretette egy család életét jobb lenne,ha egyáltalán nem ítélkezne senki felett!