Hiába a tiltakozás, kezdődik a Kilián-déli egészségház építése

 

Az új egészségház építése augusztusban megkezdődik. A jelen fejlesztéssel egy kb. nettó 415 m2-es, kor-
szerű, energiahatékony új orvosi rendelő kerül kialakításra, akadálymentes megközelítési lehetőséggel, par-
kolóval. Az új orvosi rendelő épületében 5 felnőtt, 2 gyermekorvosi és 3 védőnői körzet kap majd helyet.

A jelenlegi, Kandó Kálmán utca alatt működő gyermek –és felnőtt háziorvosi rendelők 2 db egymás mellett

elhelyezkedő épületrészben találhatóak, amelyek elavultak, a szellőztetés nem megoldott, a helyiségek szű-
kösek, ráadásul nincsenek akadálymentesítve. Ezek fenntartási és működtetési költsége rendkívül magas,

illetve az akadálymentesítés is csak nagyon magas költségvetéssel lenne megoldható, hiszen a rendelők az
első emeleten helyezkednek el, azaz lépcsőn megközelíthetőek. A korszerűsítés során liftet kellene beépíteni

és a két épületet folyosóval összekötni. Az épületszerkezetileg avult műszaki állapotú, és építészeti szem-
pontból kedvezőtlen elhelyezkedésű intézmények rekonstrukciós felújítása így nem lenne gazdaságos.

A projekt eredményeként a betegellátás minőségében jelentős javulás következik be, a betegek valamint az
ellátó személyzet komfortérzetének javításával.

A „Miskolc, Otthon téri egészségház építése”” című projekt 100%-os mértékben az Európai Unió és a Magyar
Állam hozzájárulásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. A
támogatás összege bruttó 339 305 645 millió forint.