Jordán Adél az életéről szóló előadásban árulta el, hogy meleg

Csütörtökön mutatták be a Jordán Adél című előadást, ami a színésznő életéről szólt. (Ez volt az utolsó, a 14. előadás, amit a Színház- és Filmművészeti Egyetemen 2003-ban végzett, Máté Gábor és Horvai István osztálya vitt színpadra, minden nyáron színpadra vitték valamelyikük életét.)

A HVG írt arról, hogy Jordán Adél az előadásban az útkeresése során eljut a mai, nyugodtnak és önazonosnak tűnő helyzetéig, és egy egy jelenetben a Székely Krisztát (a Katona József Színház rendezőjét) játszó színész azt mondja a Jordán Adél anyját, Lázár Katit játszó színésznek, hogy egymásra találtak Adéllal, és őszintén szeretik egymást.

 Jordán Adél (balra) és Szandtner Anna az AlkalMáté Trupp Fenyő Iván című előadásának próbáján a budapesti Jurányi Ház színháztermében 2018. július 25-én.  Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI/MTVA

Erre az anyuka azt mondja, „de Adél lány, és te is lány vagy, és ebben semmi nem stimmel”, a jelenet végén viszont mégis azt mondja, ha tényleg igaz, hogy ez a nő szereti, óvja és a párjaként boldoggá teszi a lányát, akkor az igazából épp elég is.

Jordán Adél azt mondta, örül, hogy csak most készült el az előadás, mert mostanra jutott el oda, hogy már nagyjából rendben van, és igazán készen áll.

Jordán Adél egy hete Veiszer Alinda műsorában azt mondta, hogy „körülbelül egy, másfél héten belül megtörténik”, „beleáll” a melegeket ért gyűlölethullámba, és a saját életéről fog beszélni. (HVG)