“Egykori pályatársa, Poór Péter úgy gondolja, szilikonmelle végzett Harangozó Terivel.”
Poór Péter specialista az uborkaszezonban
“Egykori pályatársa, Poór Péter úgy gondolja, szilikonmelle végzett Harangozó Terivel.”
Poór Péter specialista az uborkaszezonban
Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
https://plasztikai-sebesz-budapest.hu/kiszakadt-mellimplantatum-tunetei/
1958-ban kezdték Omega Varsányijával és Debrecenijével a Debrecen és környéke kitermelését, együtt a lassan népviseletbe öltözött falvakéval Kósa néven berendezett könyv alapján, meg a világzenei koncertet. Mivel azt hitte a Rákóczi tér, hogy mi németek vagyunk, lezárták vasfüggönnyel, ide érve a bibliájukkal az Őrházas, sorompós berendezéshez a Habsburgokkal Táncdalfesztivál megrendezésével, a világ összes történelmi korának ismétlésével, elpöröléssel minden Istentől, néptől. Poór Péter margaréta szájjal karmikusként került kitermelésre, mint akinek a tetteit ismételték, Feketevonat számával kezdték a római egyház legyőzését ellenem romániai cigány sátánistákkal. Ezt ismételték még háromszor, az összes szereplő betegségével, szerepével, torzulásával, nemi betegségével együtt, azzal, hogy én tehetek arról, hogy ők hibásan voltak megteremtve. Most már a lengyel nép is karmikussá válik, ha a betegségeket engedi megszületni. Ők más eredettel bírtak.