Hosszú csúszás után végre elkezdődhet a Szárhegy és a Várhegy közé megálmodott függőhíd kivitelezése. Áprilisban még eredménytelenül zárult az önkormányzat által kiírt tender, mert a kivitelezők többet kértek a rendelkezésre álló 2,8 milliárd forintnál. Mostanra úgy tűnik, megemelték a keretet, ugyanis az újabb közbeszerzés már sikeres lett. Öt pályázó közül a Graboplan Industrie Kft. nettó 4 milliárd forintos ajánlattal nyerte el a megbízást – ez több, mint a cég elmúlt 5 évnyi összes árbevétele. De az övék volt a legolcsóbb ajánlat: a Duna Aszfalt például 5,9 milliárd forintot, az A-Híd pedig 6,1 milliárdot kért a munkáért.

Sátoraljaújhelyre 2017-ben üveghidat álmodott a kormány 2,5 milliárd forintból, ám a megvalósulás mostanáig váratott magára. Az eredeti elképzelés függőhídra szelídült, ám annak is csak a tervei készültek el. A híd építését engedélyező közigazgatási határozatot ugyanis néhányan megtámadták azzal az indokkal, hogy a kötélhíd a lakóházaik felett fog elhaladni, ezért az ügyben per indult, ám a bíróság végül 2020 novemberében elutasította a lakók keresetét.

Kevés volt 2,8 milliárd forint a sátoraljaújhelyi függőhídra, egyelőre nem kezdik el építeni

Ezt követően, 2020 decemberében a sátoraljaújhelyi önkormányzat közbeszerzési eljárást indított a kötélhíd tervezésére és kivitelezésére. Ahogy arról idén áprilisban beszámoltunk, ez a tender eredménytelen lett, mert az önkormányzat rendelkezésére álló 2,8 milliárdnál drágább ajánlatok érkeztek be. Mindössze két cég pályázott a munkára: a Szíjj László tulajdonában lévő Duna Aszfalt Zrt. és az Apáthy Endre érdekeltségébe tartozó A-Híd Zrt. Akkor nem tették közzé, hogy melyik cég mennyiért vállalta volna a megbízást.

Valószínűleg valahonnan szerzett pénzt az önkormányzat, mert a kötélhíd kivitelezésére április közepén már ki is írták az újabb közbeszerzést, ami ezúttal eredményes lett:

A kötélhíd építését nettó 4 milliárd forintos ajánlattal a Graboplan Industrie Kft. nyerte.

A 2010-ben alapított győri cégnek nincs honlapja, nettó árbevétele pedig az elmúlt öt évben összesen nem volt annyi, amennyit a sátoraljaújhelyi önkormányzattól fognak kapni a függőhídért.https://orszagszerte.atlatszo.hu/4-milliardbol-epul-meg-a-satoraljaujhelyi-fuggohid-ami-25-milliardrol-indult/?fbclid=IwAR1IMl-Z-bJF4u4NtypiqGjXiP7Oh3HNHZ3pc4iCa2P7T_0RhXADzoITS2U