Ez egy kapitális baromság, a miőr is jogosult lenne intézkedésre, rendszámot is lekérdezhet. De a váltás óta még tovább tökéletesítették a láthatatlansági mellényüket, gyakrabban látni fehér hollót, mint intézkedő rendészt.
A helyi agymosás következménye, ha valaki ebben is OV felelősségét keresi, van neki épp elég, a roncsokat helyi szinten kell kezelni a miőr vezetőjét Veresék nevezték ki.
A 30-40 éves hamukát kretén komcsik terjesztik, bezzeg ha a valóság azon arcát látják, amikor eldugott falvakban áramot lopnak kisebbségiek, egyből előtör a rasszista énjük, és mindjárt sokkal kevésbé megértőek a szegénység iránt. Sőt még a közkutat is sajnálják a valódi mélyszegényektől. Csak egy roncs ébreszti fel bennük a részvétet ?
Az igazi hülyeség meg a matrica megszüntetése volt, a rendszámra pillantva a szín alapján rögtön látszott, hogy nincs érvényes forgalmija.
Mellesleg érvényes forgalmi nélkül rendszámot “viselni” nem meríti ki a hatósági jelzéssel visszaélés fogalmát? Miben különbözik egy lejárt rendszámú jármű pl. egy sátortól? Akkor tehát sátrat is verhetek az utcát elfoglalva? És Véres szájú komcsik akkor is OV-t szidják majd, az emberek a lakásukat sem tudják fenntartani?
Csendben megjegyezném, nem vagyok fideszes, de komcsi sem, valamiféle alapvető RENDET szeretnék látni a városunkban, bármelyik oldal legyen is az, amelyik megvalósítja.
Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
„Valamiféle rendet…” 2021 március vége, dúl a járvány. Utazom a villamoson, mellettem 2 városi rendész, egyiküknél jó hangosan megszólal az adó-vevő készülék: A Martinkertvárosban X utca Y szám alatt zugban kinyitott egy kocsma, tucatnyi ember a járványügyi előírásokat megszegve dáridózik. Megszólal az egyik rendész: Nahát, micsoda emberek vannak, hogy feljelentgetik egymást. Ennyit a rendről…
írói munkásságod része az asztalfiókból
A VV-frakció minden pártja RENDPÁRTI. a VV-frakció ellenzéke is RENDPÁRTI
Mit akarsz még?
A VV-t meg 2400 ember kedveli, a nem kedvelők vannak vagy 150 ezren
Velünk a Város
@velunkavaros.miskolc
Kezdőlap
A Facebookon a Velünk a Város oldal több tartalmát láthatod.
Bejelentkezés
2315 ember kedveli.
Highlights info row image
2379 ember követi.
NévjegyAz összes
Highlights info row image
Kapcsolatfelvétel a Messengerben: Velünk a Város”
Hiányzik a Janiczák-program? Azt is beszopikáltátok
„nagyáruház a külföldi hipermarketek mintájára, de a helyi termelőknek, vállalkozóknak kedvezve
helyi mezőgazdaság fejlesztése, munkahelyteremtés a képzetleneknek is
szabadalmi bizottság az ózdi feltalálók ötleteihez
szélkerekek a dombokra, napelemek a háztetőkre
kilakoltatni a „mélyigénytelenségben” élő önkormányzati bérlőket és a jogcím nélküli lakókat, az ingatlanok felújíttatása velük
az ingatlanokat „a társadalom számára hasznos” pároknak akár ingyen kiadni
pályázatokhoz segítség a vállalkozni akaróknak
az oktatásban az integrált oktatás ellentéte, ún. differenciált oktatás
nappali tagozatos felsőoktatási intézmény Ózdon
a sok kicsi helyett egy nagy városi sportegyesület létrehozása
létrehozni a Művészetek Kertjét: „Képzeljenek el egy csendes, ligetes kertet szobrokkal, találmányokkal látványos újdonságokkal!”
városi tömegközlekedési vállalat létesítése
turizmusfejlesztés, állatkert jellegű „Békekert”, borturizmus, termálfürdő fejlesztése, a gyári hagyatékból „vonzó szálláshelyek” kialakítása
cigányság: az érpataki modell Ózdra fordítása, kutyákkal, lovakkal, quadokkal megerősített városőrség, megalakuló mezőőrség”
Nyugi van, libernyák! Majd majmoljuk Pestet
https://index.hu/belfold/2021/08/11/ors-vezer-ter-felelem-galeri-banda-keregetes-eroszak-abuzus/
„Abúzus, abúzus, abúzus
” sajnos az Örs vezér téri történések és a gyengébbek ellen elkövetett vérlázító utcai erőszakok itt egymásba érnek. Kinga nevű olvasónk a következőkről számolt be:
A lányom (26 éves) az Ikeával szemben lévő házban lakik. Június 30-án hazafele menet a Zöld kancsó söröző és a Flakon között lévő parkban haladt el a szökőkút mellett, amikor hátulról utolérték, leteperték a földre, letépték a blúzát, a cipőjét, elvettek tőle mindent, és ott a földön továbbra is rugdosták. Halálfélelme volt, mert már nem volt mit elvegyenek tőle, és mégis tovább rugdosták. Szögi Lajos esete jutott az eszébe. Amikor elhaladt a csoport mellett, nem nézett rájuk, nem szólt hozzájuk, tehát a cselekménynek semmilyen előzménye nem volt. Addig rugdosták, amíg egy idősebb cigány ember a segítségére sietett, ezúttal őt teperték le és rugdosták. Ezalatt a lányom összekapkodta a holmiját, elszaladt a Flakonig, ahonnan hívta a rendőrséget. A rendőrök, katonák két percen belül, nagy erőkkel ott voltak, és elkapták a tetteseket. Amikor ott volt a sok rendőr, jött még két lány, akik elmondták, hogy azelőtt őket tépték meg, de ők elszaladtak és elbújtak, így ennyivel megúszták. Ők is vallomást tettek, a lányom is, a megtámadott cigány ember is, és még egy fiatalember, aki már neki segített. Azóta a lányom nem mer kimenni az utcára, pszichológushoz jár, és ami a legrosszabb, a helyzet a téren azóta is változatlan. Elfogadhatatlan, hogy 2021-ben Budapesten fényes nappal ilyen előfordulhat. Nem normális, hogy a támadók, a zaklatók, az abnormálisan viselkedők jogai előnyt élveznek a normális állampolgárokéval szemben.”