Csenyétén (Borsod), ahol mindenki (100 százalék) a Fideszre szavazott és mindenki cigány,  csak a polgárok 5 százalékának van oltási igazolványa

http://https://www.youtube.com/watch?v=LgddOW7TwmYEgy kormányinfón kiderült, hogy Gulyás Gergely miniszter már hetekkel korábban látta a megyei adatokat, amiket végül velünk is megosztott. Ezekből az látszik, hogy július 9-én Budapesten 60 százalékos volt az oltottság, Borsodban és Szolnok megyében viszont nem érte el az 50-et.

Szél Bernadett független képviselő az Emberi Erőforrások Minisztériumáról és a Miniszterelnöki Kabinetirodáról is lepattant ebben a témában. Pedig fontos lenne megismerni a részletesebb adatokat, hogy lássuk, hol lesz nagyobb a járványveszély a negyedik hullám idején.

 A kistelepülésekre oltóbuszokat küldtek tavasszal  Fotó: Komka Péter/MTI/MTVA

Szél végül a Fővárosi Kormányhivatalnál próbálkozott, hiszen szerte az országba onnan postázzák a védettségi igazolványokat. Ezekről már kapott adatokat települési bontásban, bár az adott térségbe kiküldött plasztikkártyák száma nem feltétlenül egyezik meg az oltottak számával.

Egyrészt azért, mert nemcsak az oltottak, hanem a fertőzésből felgyógyultak is kapnak igazolványt. Másrészt sokan valójában nem ott laknak, ahová a kártyájukat postázták. Akárhogy is, ez a legtöbb, amit elárultak eddig ebben a témában. Szél Bernadett így foglalta össze az adatokat:

  • Országosan a lakosság 66 százaléka kapott igazolványt.https://444.hu/2021/08/13/van-olyan-falu-ahol-csak-az-emberek-ot-szazalekanak-van-vedettsegi-igazolvanya
  • A megyék közt már jelentős eltérések vannak: Budapest 78,4%, Győr-Moson-Sopron 72,2%, Vas 69,8%, Pest 68,5%, Fejér 67,7%, Veszprém 67%, Csongrád 66,7%, Komárom-Esztergom 66,4%, Zala 64,3%, Baranya 63,4%, Somogy 63,4%, Tolna 63%, Heves 62%, Nógrád 61%, Hajdú-Bihar 60,3%, Bács-Kiskun 60,1%, Békés 58,7%, Szabolcs 56,5%, Szolnok 55,7%, Borsod 54,9%.
  • A főváros 78 százaléka mellett a megyei jogú városok lakóinak 72 százaléka, a városok lakóinak 64 százaléka, a községek lakosainak 57 százaléka rendelkezik védettségi igazolvánnyal.
  • A győri, a budakeszi, a dunakeszi és a szombathelyi járásban a legmagasabb az igazolvánnyal rendelkezők aránya (75%).
  • A kunhegyesi járásban ez 40%, a mezőcsáti és ózdi járásban 41, a hajdúhadházi és a csengeri járásban 47.
  • A legmagasabb és legalacsonyabb arányokkal rendelkező járások között 35 százalék a különbség.
  • Találni 100 százalékos településeket: ilyen a Pest megyei Ipolytölgyes és Márianosztra, valamint a somogyi Nemeskisfalud.
  • Csenyétén (Borsod) csak 5 százaléknak van igazolványa, Uszkán (Szabolcs) 12 százaléknak, Farkaslyukban (Borsod) 22 százaléknak, Tarnabodon (Heves) 25 százaléknak, Tiszabőn (Szolnok) 26 százaléknak, Sajónémetiben (Borsod) 28 százaléknak.
  • 65 faluban 30 százalék vagy az alatti az arány. Az első 100 településen átlagosan 78 százalék a védettségivel rendelkezők aránya, az utolsó 100 átlaga 27 százalék, azaz több mint 50 százalékos a különbség.
  • A megyei jogú városok közül Veszprém és Székesfehérvár az első (79 százalék), utána jön Győr, Szombathely, Szeged és Kaposvár.
  • A városok közt Zamárdiban 82 százalék kapott igazolványt, Tokajon 80 százalék, Gödön 79.
  • A falvak közt Ipolytölgyes, Nemeskisfalud és Márianosztra az első.