Hollósy Madár Bandi: fair menetrendet a miskolciaknak

A sok miskolci dolgozó, aki az esti órákban végez a munkahelyén, nem tud hazautazni, aki pedig korán reggel kezd, nem tud eljutni munkába a miskolci tömegközlekedéssel.

– Azok az egyetemisták, akiknek este érkezik meg a vonatuk Miskolcra, nem tudnak eljutni az egyetemre, azok pedig, akik a belvárosban akarnak beülni egy étterembe, este már csak taxival mehetnek haza – fejtette ki Hollósy András, aki arra is figyelmeztetett, hogy hamarosan véget ér a nyári iskolai szünet, és szeptembertől már egyre több gyermekre is vigyázni kell utazás közben, emiatt nőni fog a felnőtt utazóközönség létszáma is. – Mindezek okán felszólítjuk a városházát és a miskolci baloldalt, hogy állítsák vissza a tisztességes, fair menetrendet és a biztonságos utazási körülményeket. A közbiztonsági problémák orvoslása érdekében ugyancsak felszólítjuk őket, hogy haladéktalanul hozzanak létre speciális közlekedési rendészetet, ami a járműveken és a megállókban biztosítani tudja a rendet, és meg tudja védeni az egyedül utazó gyermekeket is – közölte a szóvivő.

 

Nem először szembesül Miskolc a közösségi közlekedés káoszával. Tavaly egyszerre zárták le a főbb csomópontokat felújítás miatt, amely forgalmi dugókhoz vezetett, sőt

másfél év alatt csaknem ötvenszer változott a tömegközlekedés menetrendje.

Több járat törlésére, ritkításokra is sor került, amelynek megoldása közel két éve várat magára.