Küzdelem a Covid utáni nihillel


Hiába kaptuk vissza a szabadságunkat, sokan még mindig nem tudunk vele mit kezdeni

Még tart a nyár, feloldották a legtöbb korlátozást és oltási igazolvánnyal ismét élvezhetjük a szabadságot, mégis sokaknál megmaradt a szorongás, a kilátástalanság érzése, és a kedvtelenség. Bakonyi Panni jógaoktató, művészetterápiás szakember hónapokig tanulmányozta a járvány utáni szorongás okait és elárulta, hogy hogyan lehet hatékonyan túljutni rajtuk.

“Rengetegen tapasztaljuk, hogy hiába kaptuk vissza az életünket, általános kedvtelenség, rossz hangulat maradt a bezártság után.” – kezdi a szakember. “Volt munkám, ami hirtelen megszűnt. Azt hittem, hogy én nem kaphatom el, mégis elkaptam, vagy hittem abban, hogy a párom kitart mellettem, mégis elhagyott. A korábban biztosnak hitt egzisztenciális és érzelmi kapaszkodók alapjaiban rendültek meg, mi pedig szép lassan lemerültünk az állandó bizonytalanságtól. A gond az, hogy tudjuk, hogy újra kell alkotnunk ezeket a sarokpontokat, de nem tudunk hozzájuk elegendő erőt meríteni saját magunkból.”

Hideg zuhannyal a lelki egyensúlyért

Sok pszichológus, coach és egyéb segítő kezdett el foglalkozni a Covid okozta elakadások feloldásával, ami terápia szinten nagyon hasznos lehet. Ugyanakkor léteznek egyszerű, mindenki számára könnyen adaptálható módszerek, amikhez nem kell szakember. “Az, hogy milyen az aktuális lelki/mentális állapotunk nagyban függ az idegrendszerünk állapotától, amit célzott gyakorlatokkal saját magunk is képesek vagyunk fejleszteni. A 37 gyakorlatból álló Újraalkotom Önmagam program ereje éppen ebben rejlik: segítségével könnyen be tudjuk azonosítani, hogy milyen lelkiállapotban vagyunk éppen, és ennek megfelelően aznap milyen gyakorlatokat végezhetünk el, hogy jobban érezzük magunkat. Lényegében egy eszköztárat adok a saját belső erőforrásunk megtalálásához.”

Nem is gondolnánk, hogy egy 10 perces légzésgyakorlat, egy fülmasszázs, vagy akár egy hideg zuhany milyen gyorsan rendbe tudja szedni az idegrendszert, hogy aztán újult erővel tudjunk nekilátni a napi teendőknek.

Panni szerint, ha például úgy érezzük hogy összeroskadunk a napi teendők alatt, érdemes egy tűzlégzéssel egybekötött hideg zuhanyt venni. Mielőtt beállunk a zuhany alá, vegyünk 20-30 gyors levegőt orron át, mint amikor a bika fújtat a viadalon. Ezzel a gyakorlattal “felpumpáljuk” magunkat a “küzdelemre”. Ezután álljunk be a zuhany alá és nyissuk meg a hideg vizet. Valószínűleg el fogunk kezdeni vacogni, és kapkodni fogjuk a levegőt. A cél az, hogy néhány vacogás után “megfogjuk” a légzésünket, és egy nagy kilégzéssel elkezdjük uralni egészen addig, amíg egyenletesen, orron át nem tudunk 1-2 percig lélegezni.

Ezzel a gyakorlattal arra a belső állapotra kondicionáljuk magunkat, hogy képesek vagyunk a külső hatásokkal megküzdeni, és visszaállítani/megőrizni a saját belső egyensúlyunkat. A hideg zuhany után képesek leszünk motiváltan és proaktívan megküzdeni a napi feladatokkal.

A Covid sokunkban lerombolta a biztonság érzését, ezért meg kell találnunk a mindennapokban azokat a kis kapaszkodókat, amik visszaadják ezt a biztonságot nekünk. A szakember szerint már az is elég, ha minden nap szánunk 10 percet olyan dolgokra, amikben komfortosan érezzük magunkat. Ha ez annyiból áll, hogy egy jó kávéval ülünk a teraszon és nézünk ki a fejünkből, vagy zenét hallgatunk, az is segít visszatalálni önmagunkhoz, ha tudatosan és rendszeresen tesszük.