A boon.hu megkérdezte Szunyogh Lászlót, hogy mi ennek az oka, ő azt válaszolta: úgy ítélték meg, hogy az a terv, ami a főtérre készült, olyan kevés újdonságot, fejlesztést tartalmaz, hogy az arra való összeget inkább egy következő uniós ciklusban és jobban átgondoltan teremtik meg.
A miskolci főtér ügye így most újra halasztódik. Több évtizedes (mondhatni fél évszázados) adóssága ez már a mindenkori városvezetésnek: Miskolcnak ugyanis nincs főtere, a Szent István tér nem tekinthető igazán annak. Az elmúlt évtizedekben sokféle terv született a kialakítására, de előbb vagy utóbb mindegyik az asztalfiókban végezte.
Egy főtér kialakítását nagyban befolyásolja – és Miskolc esetében nehezíti –, hogy nem mindegy, mi épül annak térfalaként. Márpedig Miskolcon a tér melletti terület magántulajdonban van. Korábban az Ikeron Zrt.-é volt ez a terület, a 2000-es évek második felében 158 szobás szállodát terveztek odaépíteni, de a tervek túl monumentálisak voltak, végül a miskolciak tiltakozására átterveztették.
Később – valószínű, ebben a 2008-as világválság is közrejátszott – lemondtak a megépítéséről.
A terveket megtámadták a környéken lakók és civil szervezetek is, mondván, nem illene az épület – az Avalon Business Center – a belvárosi műemlékkörnyezetbe. A történet hosszú, a lényeg: végül ez sem épült meg. A beruházó Avalon Center Kft. nem a főtér mellett, hanem az Északterv volt épületéből, a Zsigmondi utcán épít luxusirodaházat.
A Szent István tér melletti terület még mindig az övék, azaz továbbra is kérdés, mi épül a leendő főtér térfalaként.
boon.hu infó
Ahogy elbaszta volna a sámán, ezzel a szar projekttel tényleg az a legjobb, hogy elhagyták. Végre kezd megjönni az eszük, rájöttek, hogy a sámán hülyesésére csak rábaszni lehet