A koncert egy pontján három nőnek öltözött férfi lépett a színpadra. Nagy Feró azzal vezette fel a produkciót, hogy őket Angela Merkel küldte, és ők a német vokál. Majd hozzátette: „Nagyon melegek a csávók. Azt mondja, hogy nem buzik? Ki mondja, hogy buzik? Ezek transzvesztiták. Azt sem tudják, hogy fiúk vagy lányok.”
Majd közösen elénekelték Boney M-től a Daddy cool című számot. A Kossuth-díjas művész ezzel zárta a különösen aktuális intermezzot:
„Mindenki tartózkodjon attól, hogy lebuzizza őket, ők LMBTQ-tagok.” Majd a péniszét megragadta, és elbúcsúztatta a parókás statisztákat: „Ezt a Q-t odaadom nekik.”
Itt egy nem túl jó minőségű felvétel a jelenetről:
A rendezvény főszervezője a jobboldali újságíró, Csúri Ákos korábban így fogalmazta meg a rendezvény üzenetét: „A KŐFESZT egyedülálló a térségben abban a tekintetben, hogy teljesen ingyenes, és kizárólag igényes, magas színvonalú, értéket közvetítő produkciókat, programpontokat kíván elérhetővé tenni mindenki számára. A cél pedig: „nem az öncélú magamutogatás – legyen szó előadóról vagy közönségről –, hanem a mosolygós, gondolkodtató, érték- és élménygazdag szórakozás és szórakoztatás a közös nevező a fellépő, a szervező és idelátogató, vagy éppenséggel a helyben élő között (…) A Kőfeszt nem a pénzről, a merkantilista szemléletről szól.”
A rendezvényt többek között az EKF, tehát az Európa Kulturális Fővárosa, a Magyar Turisztikai Ügynökség, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyarságkutató Intézet is támogatja.https://444.hu/2021/08/14/ezeket-merkel-kuldte-nagyon-melegek-a-csavok
Szájer ott csápolt legalább az első sorban?
Ja és egy kicsit sem szégyellte magát, amilyen jellemóriás.
Hányok tőle;
„Bródy János kapta idén az Európai Hazafi Díjat – közölte Ujhelyi István Facebook-oldalán.”
És? Kit érdekel hogy te mitől hánysz?
Ja, ja SZEVIÉP; „A tévedés abban volt, hogy az összegből nem a szőregi, hanem a badacsonytomaji ingatlanát újítathatta fel UjXXXXXXXXXX
Előtte kié volt a badacsonytomaji ingatlan? Mesélj róla.
„1949 tavaszán a Badacsony egyik legszebb kilátópontján, a régi bánya 70-80 méter magas sziklafalai alatt szögesdróttal körülvett, szigorúan őrzött tábort létesítettek a kőbányában dolgoztatott foglyoknak. A tábor magja egy elhagyott bányászlakás volt, ebben volt az iroda, a raktár és az őrség helye, a mellé épített lapos tetős, L alakú, börtönszerű épületben pedig a rabokat zsúfolták össze….
A badacsonyi táborba 1951-ben az internáltak után főleg kuláknak minősített alföldi gazdák kerültek, majd munkaszolgálatos kiskatonák. Ők reakciós szülők fiaiként nem foghattak a kezükbe fegyvert, helyette munkával szolgálták a Népköztársaságot. Hatvan forintot kaptak havonta: a felét azonnal le is vonták, a maradék nagyjából egyenlő volt az errefelé szokásos napszámbérrel.”
Jajatulok ismét mesél. Ha munkaszolgálatosokról akarok olvasgatni, elolvasom a Kövér család visszaemlékezéseit.
Szeviép kapcsán hány sajtópert is buktatok el eddig?20-30 at?Újhelyi már csak ebből simán megélne balfäszok..:):):):):)
„A táblabíróság jogerősen elutasította Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője helyreigazítási-kérelme érdemi részét, ítéletében kimondta, a Délmagyarország nem híresztelt valótlanságot a korrupció gyanújába keveredett politikussal szemben. Egy tanú azt is állította, hogy Ujhelyi kérésére folyósították a 38 milliós hálapénzt.
A Szegedi Ítélőtábla – az első fokú bíróság ítéletét megváltoztató – jogerős döntése értelmében a Délmagyarország nem híresztelt valótlanságot Ujhelyi István szocialista politikusról. Ugyanakkor azt is rögzítette, hogy a politikus szeged-szőregi házának felújítása nem a Szeviép Zrt. pénzéből történt – derült ki a táblabíróság sajtóperben hozott múlt pénteki ítéletéből. Azt már a perbe hívott médium kommentárja teszi hozzá, abban tévedtek, hogy nem Szőregre, nem is Debrecenbe, hanem Badacsonytomajba mehetett az építőipari cég 38 millió forintja.”
„2020. július 30.
Új eljárást kell indítani a Szeviép-ügyben
A Pécsi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte a Szegedi Törvényszék másodfokú döntését és új eljárásra utasította a törvényszéket a Szeviép-ügyben csütörtökön. Az ügyészség csődbűncselekmény elkövetésével vádolta meg az út- és magasépítéssel, vízépítési létesítmények kivitelezésével foglalkozó, felszámolás alatt álló Szeviép Zrt. három egykori vezetőjét, akik a cselekményt azzal követhették el, hogy a társaság vagyonának másfél milliárd forintos csökkentésével meghiúsították a hitelezők kielégítését.”
Ez kimaradt öcskös? Mág hazudni sem tudtok úgy hogy ne bukjatok bele…:):):):)Trógerek.
„Helyreigazítás: Lapunk 2019. augusztus 6-i számában „Elveszítette a helyreigazítási pert Ujhelyi Szeviép ügyben” címmel megjelent cikkében valótlanul állítottuk, hogy elveszítette Ujhelyi István a Délmagyarország ellen kezdeményezett sajtó-helyreigazítási pert, továbbá, hogy a Szegedi Ítélőtábla helyreigazítási kérelme érdemi részét utasította el, valamint valótlanul állítottuk, hogy a sajtóperben a Szeviép-ügy másik vádlottja, Pistrui László megerősítette Baranyi állítását.”
Ha semmilyen azonosító cuccot nem írtatok volna meg, szerintem akkor is kitalálta volna sokunk, hogy kiről is van szó. Nagyon jellemző a stílus reá és azokra is akik Kossuth-díjra érdemesnek tartották. Tudom, hogy régen le van már alázva a Kossuth-díj, de ezt még mindig nem sikerült megemésztenem. Azt nem tudom milyen zenész, de a kommunikációja primitív és közönséges.
ja, ja. Írd be a „magyar” helyébe „zsidó” szót, aztán küld be a magyar-magyar
viszályszító 444-nek.
“Esterházy Péter: Így gondozd a magyarodat!
A csokorba kötött magyart szétbontjuk, és éles késsel ferdén visszavágjuk. Kivétel a fásszárúak, mert azokat törjük vagy kalapáccsal zúzzuk. Nehogy megrohadjon a magyar. Az összement magyart a savó leöntése után túrónak használhatjuk…
A magyar emlős. Egy magyar nem csinál nyarat. A magyar a sötét, ahová Európa ugrik. Ki tartson magyart? Kezdő magyarbarát inkább kanmagyart tartson, ne szukát! Tanácsosabb fajtiszta magyart beszerezni, mint valami bizonytalan származású magyart.
Öreg magyart ne vegyünk! A magyart következetesen dicsérjük vagy dorgáljuk! Lágy, barátságos hang: jól van, jó magyar, illetve keményen, határozottan: pfuj, magyar, helyedre! A magyar a tartós fogyasztási cikkek kategóriájába tartozik.
Olcsó magyarnak híg a leve!
A magyartartás csak akkor gazdaságos, ha a törzsállományunktól szaporulatot nyerünk, és azt fölneveljük. Az erogén zónákat piros-fehér-zölddel jeleztük…”
„ja, ja. Írd be a “magyar” helyébe “zsidó” szót,” A nagy zenész, beszélni nem tud, sokszor nem lehet érteni, hogy mit mond, nyög, dünnyög, hümmög. Agyilag mély sötét.
Ja,ja. Akkor azért figyeltétek
„A Beatrice frontemberének rengeteg kellemetlenséget okoztak a besúgók! Több száz oldalnyi megfigyelési dokumentum készült róla, nagy részét olvasta, ám azzal csak most szembesült: xxxxxxx is jelentett róla!
Az átkos rendszerben sokaknak arról kellett dönteniük: engedelmeskednek a felsőbb hatalmaknak, és titkos ügynökök lesznek, vagy vállalják, hogy a „felkérés” megtagadása miatt ellehetetlenítik őket. xxxxxxx nem ellenkezett: súgott kollégáiról!
„III/III-as ügynök voltam! A lakásomra jöttek a nyomozók, átvittek egy szállodai szobába, ahol közölték: ezentúl minden olyan tevékenységről be kell számolnom, amik károsak és veszélyesek a Magyar Népköztársaságra nézve. Aláírtam a beszervezési papírt. Nem bántam meg. Tulajdonképpen szerintem csak kevesekről mondhattam olyat, amiből káruk származhatott. Én viszont védelem alatt álltam. Nem akartam én senkit sem bántani, és szerintem nem is tettem” – vallotta be lapunknak a 69 éves zenész, aki elárulta, többek között Nagy Feróról is szolgáltatott híreket. Felhívtuk a Beatrice énekesét, tudott-e a történtekről….”
Besúgó ügyben fordulj Varga Judithoz.Lehet hogy apa tud ezt azt az ügyről….:)
Hobó a nerköcsögről:
„A legnagyobb kamu azonban Nagy Feró. Diszkókirályból üldözött lett, majd egy röpsasszéval becsusszant a Hal a tortán című műsorba, korcsolyázni is szokott a tévében, és zsűritag, sőt mások mentora lett. Ez az igazi bravúr! De hagyjuk is ezt!”
Mindig csíptem Ferót!!!! 😀
Persze.Mert ő is szereti a nerf@szt mint te.
Mindig csípted Ferót? Azt ne kérdezzük, miért szereted úgy sem tudnád elmondani, hiszen ösztönlények vagytok mindketten. És szegény József Attiláról mi a véleményed, tudod Ő is Kossuth-díjas. Szégyen és gyalázat egy csoportba tenni két ilyen embert.
Komcsikám, söpörj a saját Kossuth díjasaid körül.
vagy
„Talán dünnyögj egy új mesét, fasiszta kommunizmusét „
Nagy Feró is az. Ha nem hiszed fordulj Orbán kisz titkár viktorhoz, pintér párttitkár sanyihoz, vagy Kövér „komcsi” lacihoz és még igen hosszú a lista.
Ba+! A 800 ezer mszmp tagból név szerint átsoroltok a fideszhez vagy 30-at. Maradt a szövetségeseidnél…
Ez a lista 2006-tól kontraproduktív. Tele vagytok politikai
innovációval; Tóth Berci, Komjáthi, Korózs, Kunhalmi
Még jó, hogy a „buta” Hillert megtűritek a pártban
Felőlem. jó lesz ez még a negyedik 2/3-adhoz.
Ezek a kismonológokat kinek nyomod ide nerbetyárkörte? Írj a gazdádnak, hogy te még hiszel a 2/3 adban. Jót fog röhögni rajtad.
Kedves Fitymás Sz@rcsimbók!
Igyekszem az elvtársaid kedvébe járni.
Szájer helyében, mármint ha emberi lény lennék (ő már csak egy darab XXXX) felmentem volna a szinpadra és lepofoztam lerugdostam volna azt a csicskát aki engem gyaláz
Szunyogcsődör!
Az ámerika-majmolók ilyenkor hova teszik a beszélgetést felvevő mobiljukat?
Azt nem tudom, de jocó a seggébe.
Igen, IQ-bajnok Sermer elvtárs
„Tudva, hogy nemrég kilépett Orbán Viktor állampártjából, elképzelhetőnek tartom, hogy Ön is aktívan részt kíván venni a magyar társadalom érdekeit szolgáló kannabisz-legalizációs törekvéseinkben. Amennyiben be is szeretne lépni az egyesületünkbe, úgy a legalizalj.hu weboldalon keresztül jelentkezzen, és a soron következő elnökségi ülésen demokratikus döntés fog születni a potenciális tagságát illetően!
Ha biztosak lehetünk abban, hogy Ön mindig csak felnőttekkel, és kizárólag közös megegyezésen alapuló intim kapcsolatot létesít, és végül elfogadásra kerülne a belépési szándéka, megígérhetem, hogy köztünk soha senki nem fogja kérdőre vonni a legmélyebb magánügye – a szexuális hovatartozása miatt. Tőlünk azzal, vagy azokkal éli szerelmi életét, akivel, vagy akikkel szeretné, ha megígéri, hogy többé nem alkot egyetlen homofób, kirekesztő, jogfosztó törvényt sem a magyar állampolgárok számára, és akár egyesületen belülről, akár azon kívülről mindent megtesz a kannabiszt érintő reformok felgyorsításáért.
Kezdjen tiszta lappal, segítse a küzdelmünket, harcoljon velünk a kannabisz hazai reformjaiért!
Nyilván most az ünnepi időszak alatt, és a járvány miatt a közeljövőben sok aktivitást nem tudna kifejteni, ráadásul nyilván elég sűrű napok is vannak most Ön mögött, így nem akarok türelmetlen lenni – ha Önnek is megfelel, várjuk visszajelzését legkésőbb 2021. januárjában!
Addig is békés, kellemes ünnepeket kívánok!
Legalizálj!
Tisztelettel,
Sermer Ádám
Legalizálj Egyesület – elnök”
terelsz kutya?de ugass is közben, a gazdád biztos szereti a vonításod
Az ámerika-majmolók ilyenkor hova teszik a beszélgetést felvevő mobiljukat?
„ha emberi lény lenne”, na itt a bökkenő
ezek már régen nem tekinthetők embernek
megszállott elvakult zombik
akik segítenek abban hogy „tönkre fogom tenni ezt az országot!”
„Felőlem. jó lesz ez még a negyedik 2/3-adhoz”
Kitömitek a félistent , mint lenin apátokat?
Ennyire bánt, hogy 30 éve sem kormányon, sem ellenzékben nem találtok fogást rajta?
fogdossa őt a halál, ne gusztustalankodjál
Kit érdekel? Hiába adta el a lelkét az Ördögnek, csak rusnyább lett, nem örökéletű.
Vége lesz előbb utóbb, és ahogy már most kinéz, nagyon ronda vége lesz.
Aztán Nemzeti Ünnep!
Tankokat nem tudnátok behívni? Idegen erők segítségével még mindig tudtatok győzni. Miniszterelnök jelöltet is mindig kívülről választotok.
Semmi saját termés?
mint a barnabőrű román migráns lókupec útonálló ivadék?
Tény, hogy 1986-os győzelmekor Magyarországnak csernobili üzenetével, véget ért a medve Kata kommunista kor, együtt a munkásosztályéval, a szaturnuszival. Már csak a román kommunizmus maradt sátoraljaújhelyi főszereplőjük helyetti áldozásommal. Odaértek Molnár Csilla Vörös Oroszlános karmikus csillag főszerepéhez, majd utána egyből jöttek a rendek, mint a rózsakeresztes fertelmével az I. emelet együttesnek, hatalmas erővel és nemi győzelemmel együtt a világ urával, mint a magyarok királyával, őskígyóként, meg az Isteni színjáték küszöb őreivel, sárga rózsás miskolci Mária főszereplő helyetti áldozásukban, meg még ki tudja, hány szerepükkel a kommunisták mellett, mert a miskolci Rákóczi tér vaskommunistái folytatták, mai napig tart az áldozásuk. Rengeteg szerepből áll a magyarok világkönyvtára, mint világ felett álló irányítókaré a sátán összes népével együtt, melyeket tisztítanak szappantisztító sorozatokban, szívével a miskolci Rákóczi térnek. Az ötvenes évek óta készültek a fogadásomra, rock az óra körül kezdetével a pokol angyalainak, meg a Hunnia elmeosztályával Miskolcnak, lezárva az egészségüggyel az országot nagy közös kivégzéshez, azzal hogy szerepeiket nem hajták végre többet, ők szabadságharcosok, mártírok, amik elestek áldozásuk közben.
Nagy Feró fogdossa azt a nemi szervet, amivel meggyalázták a Talmud szentjeit, amit Tádé névvel ismételtek. Nincs különbség a liberalizmust játszó Rákóczi téri nemi népek és a narancsok között, amik minden gyalázást és tömeghipnózist végrehajtottak a Főnix utcanépével, Müllerékkel, értelmiség legyőzésük 85 éve alatt, a szőke esztergályos és fonodai munkások kezdetével indult fejtámadásaik és nemi gyalázásaik mellett. Míg nem lesznek megígélte együtt, a két oldal képviselői, addig végtelenül játszanak, mert valamennyi nemi nép és nemi szerv helyett megáldoztak engem hosszú éveken keresztül, minden kurva nemi deformációival együtt. 63 éve tart a magyar felvett nevek áldozása, két terv miatt: Egyik trianon előtti nagy-Monarchia visszaállítása a honfoglaló református bolondokkal, sátán teljes népével, a miskolci Rákóczi térrel és börtön bűnözőivel Patakynak. Másik terv a narancsok Istvános hamis történelme világ-Magyarországaként minden nemi csapásával a perverz vallásaiknak, amik vallásosságot játszanak, vas-Babilonként nemeseivel együtt a Nagy Karola volt hunyadi nemes Carlo varys nemesi népének. 1990. óta emelkednek tovább Wass Albertre hivatkozva a kurváikkal együtt. Wass Albert, ha élne, ugyanúgy meglepődne, mi történik, mint Kossuthja Sátoraljaújhely berendezésének. Nemi gyalázásért és villágapokalipszis végrehajtásáért kapják a díjakat, mint az emberi méltóság, európai jellem, meg különféle címszavai alatt a Hunnia börtön elmeosztályának, amelyik négyszer hajtotta végre a világ történelmét. MIvel valamennyien Magyarország legyőzését ünneplik, a várba költözéssel, kisvonatjával medvének is, meg Mészáros nevével a Bertalan utcának gázszerelőként, csernobili győzelem emlékére, nincs mit beszélni rajta, én legszívesebben bevonultatnám a világ minden országát, bíróságot állítanék, bár visszaadni az elmúlt 85 évet az ország honfoglalóinak, melyek nagyrészben Ázsia barbárai, a többi romániai eredettel bír, nem lehet. Ünneplik tor temetői ünnepben a Hunnia börtön feletteseivel, az összes elmeosztályukkal az emberiség halálát, minden betegségük végrehajtásával, a belőlem született betegségek szeretetben tartásával. Pontosan azt adták nekem német irányítással, amit leírtak Hitler elméleteiről, hogy kik ellen akart menni, éppen az általuk felsoroltak áldoztak közösen, mivel tudták, hogy árja a családom, így volt beállítva a médiában is.
Nagy Feróék áldoztak a narancsokkal, amit be is mondott a médiában, hogy mondtam Évának, hogy ne tegyen olyat, amiért a többiek azt mondták rá, hogy jó szíve van. Ugyanis a fél ország közönséges nemi csapás. 1986 óta tort ülnek, akár a médiájuk. Végtelenül hosszabbítanak 1983-as kezdettel a miskolci névtár alapján politikusokkal, celebekkel, hogy trianoni Moharchiát sátán utcanépével az élen létrehozzák. Ez volt a németek terve 85 éve, amikor anyámat megteremtették.
„Az ámerika-majmolók ilyenkor hova teszik a beszélgetést felvevő mobiljukat?”
Azt nem tudom, de jocó a seggébe. 🙂
Ma hallottam éppen a Kossuth-díjas úrtól, hogy …………en hívő. Nehezen tudta ugyan elmondani, de csak sikerült kikeverednie a tőmondatból. Hiteles hívő, nemrég még a két lába között, kézzel szimbolizálta a véleményét az azonos neműek vonzalmairól. Ha életében beszélt volna olyannal aki hiszi ……., akkor tudná, hogy ítélkezni csakis kizárólag kinek lehet. Egy igazán hívő ember soha nem fog a hitével hivalkodni, ízléstelen dolgokat tenni és mondani. A Biblia olvasás hatására képes lesz érthetően beszélni tartalmilag és artikulációban egyaránt. Egyre gusztustalanabb, egy ilyen korú embernek már nem illik a szexualitásról nyilvánosan véleményt alkotni. Nagyképű vén h……., éppen olyan, mint a 60 éves hosszú hajú szőkített Barbik. Mondanám, hogy szerencsétlen bohóc, de a hány millát is? Az asszony azonnal intézte a pénz sorsát. Ő maga dünnyögte el nagy nehezen a zárt fogsorával, majd hátradőlt a karosszékében, vállon veregette magát és röhögött a saját humorán.