Márki-Zay: Egy olyan miniszterelnök, akinek adott esetben lehet, hogy az egyik gyereke homoszexuális…

Erős és megosztó politikai témát vett elő az elmúlt napokban Márki-Zay Péter: Hódmezővásárhely polgármestere és a Mindenki Magyarországért Mozgalom vezetője, miniszterelnök-jelöltje a feleségét ért támadások, valamint a kormány melegellenes népszavazására reagálva a kormánypárt soraiban ülő melegekről, illetve Orbán Gáspárról is beszélt.

Márki-Zay részéről a téma nem új keletű. A politikus már tavaly október végén kijelentette a borsodi időközi választás előtt, hogy „a Fideszben van a legtöbb meleg”, majd miután Szájer József lemászott az ereszcsatornán, ismét erről értekezett az oldalán. Az elmúlt napokban azonban magasabb fordulatszámra kapcsolt a politikus, aki egyébként javában kampányol, és a jelenlegi kutatások szerint nincs sok esélye bejutni az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek előválasztásának második fordulójába. Márki-Zay a témáról feltöltött egy önálló videót, beszélt erről a Zshowtime csatornának adott interjúban, majd szerdán egy rendkívüli sajtótájékoztatót is szentelt a kérdésnek.

 

Márki-Zaynak két fő állítása van a kormánypárti melegségről. Az első szerint nem az a baj, hogy a Fideszben melegek vannak, hanem az, hogy a kormánypárti melegek nem vállalhatják fel magukat, a párt pedig eközben melegellenes politikát folytat. A második pedig szó szerinti idézetként a videójából:

Az aggaszt, hogy egy olyan miniszterelnök, akinek adott esetben lehet, hogy az egyik gyereke homoszexuális, hogyan lehet annyira erkölcstelen, gonosz és embertelen, hogy melegek ellen folytat gyűlöletkampányt. Vajon milyen mesekönyvet olvasott Orbán Viktor Orbán Gáspárnak? Vajon mi történhetett, ami őt ebbe az érdeklődés irányába terelte?”