Magyar borok. Egy kudarc

A magyar borexport értéke 2020-ban csupán 122 millió eurót tett ki, a csúcson, 2018-ban is mindössze 124 millióig jutott, ami a teljes magyar export 0,1 százaléka.

Ennek az összegnek ráadásul több mint felét nem a palackozott, hanem a nagyobb kiszerelésű, olcsóbb borok teszik ki. Részben ebből is következik, hogy a magyar bor fajlagos, literenkénti exportára is rendkívül alacsony. A helyzeten pedig a támogatások sem változtatnak, a villányi pincészetek például 2014-2018 között alkalmazottanként átlagosan 18,4 millió forint pályázati pénzt nyertek el, de sem foglalkoztatás, sem export tekintetében nem fejlődtek.

A jelenség okait illetően számos potenciális magyarázat van, az alacsony birtokmérettől és az országos szinten is korlátozott termelési volumentől kezdve a termelők szerint elégtelen bormarketingen keresztül az exportkényszer hiányáig. Utóbbit jelzi, hogy a belföldi fogyasztás aránya 2017 előtt jellemzően a termelés 80 százaléka felett volt, azóta 66-70 százalék körül mozgott (mennyiségi, és nem áralapon).

Mindazonáltal a boripar globális ellátási és értékesítési láncaival foglakozó kutatások egy további, fontos elemét is megvilágítják a kérdésnek: a boripar mára globalizált, erősen standardizált nagyipari üzletté vált, a szektort jellemzően nagy kereskedőcégek és a növekvő fontosságú hipermarket-láncok irányítják, a termelők, különösen a kisebb szereplők alkuereje pedig folyamatosan csökken. Azaz a piacon csak a nagy, tőkeerős és hatékony cégek rúgnak labdába, a felsőbb árkategóriák kivételével pedig Európa nem áll jól ebben a versenyben az „újvilági”, azaz egyebek mellett amerikai, ausztrál, chilei, argentin, új-zélandi termelőkkel szemben.https://g7.hu/vilag/20210809/nem-veletlen-hogy-magyarorszag-nem-rug-labdaba-a-borpiacon/?utm_source=HL&utm_campaign=HL20210814