Jócskán megnyúltak egyes Budapestre érkező és innen induló járatok le- és felszállási útvonalai – írta meg repülési adatok és pilóták beszámolója alapján a Hvg.hu, amely szerint a jelenség július vége óta érzékelhető. Nagyjából azóta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök rendeletben tiltotta meg, hogy a légi irányítók sztrájkolhassanak.
A Hvg.hu szerint azóta a repülők a korábbi – a lehető legrövidebb – útvonal helyett gyakran nagyobb kanyarokat, hurkokat tesznek meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelében. Az útvonalról nem a légitársaságok döntenek, azt minden esetben a légi irányítók jelölik ki a gépek számára.
A Dubaj–Budapest járat útvonala például májustól júliusig szinte nyílegyenes volt, augusztusban viszont már jókora kanyarokkal érte csak el Ferihegyet”.
– olvasható a portál cikkében.
A lap szerint a szakemberek a NER kedvenc magángépével, az OE-LEM lajstromjelű Bombardier-vel sem tettek kivételt.
A portál azt írja, hogy hosszabb útvonalakat jellemzően csak akkor jelölnek ki a gépeknek, ha például túlságosan megtelik a város fölötti légtér. Tavalyhoz viszonyítva ugyan jelentősen megnőtt a forgalom Budapest légterében, de a 2021-es adatok így is elmaradnak a 2019-ben mért rekordszámú gépmozgástól. A portál forrásai ezért nem is a forgalmat vélik felfedezni a jelenség mögött, szerintük inkább „masszív munkalassítás” folyik, a légi irányítók „bosszúja”. A légitársaságoknak ugyanakkor komoly extrakiadást jelenthet a hosszabb útvonal, és még egy pár perces késés is a menetrend csúszását okozhatja.
Ezt írja a hvg, a heti viktor gucsmoló? ????? akkor igaz a tiltás, hiszem diktatúra van.
Akkor nyilván már perelt is a Orbán igaz zülledék?Gazsival mi van?Nagy a csend…:)’):):)
Orbán minek perelne?
30 éve , kormányon , ellenzékben mocskoljátok.
Ennyit tudtok.
Már 30 éve? Szegényke. Biztos nehéz neki. Majd hatvanpusztán kipiheni magát ez az elnyomott fiú, te meg majd kommentelhetsz tovább a panelből krumpliért..:):):):
ja,ja
Orbán bukásáért égetik a kerozint és védik a légkört, semmi nem jut a tavakba a körözéssel.
sokan még a harmadik világháborút is bevállalnák csakhogy bukjon az Orbán.
Nagy úr az orbánfóbia veszélyhelyzet (járványhullámok) alatt.
„Mikor érdekelte a magyarellenes oldalra állókat az ország?”
vagyis; nem újság. Súgott valamelyik légiattasé aspiráns ????
„szerintük inkább „masszív munkalassítás” folyik, a légi irányítók „bosszúja””
Melyik a magyarellenes oldal?És ki szerint?
Milyen a „korrupciós érzet”? Definiáld.
„Könnyű bactatni a NAV-ot, hogy nem deríti fel az ÁFA csalásokat, csak éppen nettó hülyeség egy jogalkalmazó szervezetre kenni a dolgot amikor a törvények 1989 óta inkább ementáli sajt szerűek, lukasok , büdösek. Arról nem beszélve, hogy pont az EU akadályozta meg a fordított ÁFA kiterjesztését. Gyakorlatilag mindenre ki kellene terjeszteni , s megszűnne az ÁFA csalás. Az EU bíróság hozta azt a határozatot , hogy a NAV-nak kellene bizonyítania, hogy a fiktív számla befogadója tudta vagy tudhatta volna , hogy akitől a számlát befogadta az a cég nem képes elvégezni a munkát, nem létezett, nem állíthatott ki számlát…etc. Azaz ezekben a karusszel kereskedelmi, utaztatásos ügyekben a NAV-ot maga az EU hozta lehetetlen helyzetbe, bizonyíthatatlanná téve hagyományos eszközökkel a bizonyítást, talán nem véletlenül! A mai körülmények között csak titkosszolgálati eszközökkel lehet elcsípni a nagy gazembereket, de akkor még ott vannak a dörzsölt sztár ügyvédek, a nyugdíjaztathatatlan bírák, a múltból itt maradt potentátok, hálózatok…”
Te ma nagyot mész, cica. Reggel fölkeltél, megfogadtad, hogy hülyét csinálsz magadból.
bandicica
Így tűnik három fideszesnek az az egy nyomorult, aki harmadszorra sem tud valami értékeset írni.
Te csak maradj a Jakab-Pálinkás tengely mentén, majd Klárika eligazít.
„Pálinkás József a Jobbik parlamenti frakciójába ülhet be
2021. augusztus 17. 13:04
Ha Pálinkás pártja nem tud önálló parlamenti csoportot alakítani, úgy Jakab Péteréknél folytatná a munkát.”
Kussolj Bandi, ha nem tudsz hozzászolni a témához, inkább kussolj!
Juszt is igazad van. tehetséges újságírók csak a baloldalon vannak. A jobboldalnak van egy-két silány minőségű propagandistája.
„Mészáros Stroman Lőrinc több állami támogatást kapott egri szállodája felújítására, mint Eger összesen. A város 825 milliót a kiesett bevételeinek pótlására, míg a hotel 2,8 milliárd forintos állami támogatásban részesült” – kezdi bejegyzését Juszt László.
Kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét
A megmondóember szerint ki kell mondani, hogy „aki Egerben ezek után is a Fidesz-re voksol, az valószínűleg nagyon ki lett fizetve. Ha valaki ezt a két számot látva még mindig a PufiPuskást vezetésre érdemesnek gondolja, az kérdezze meg kezelőorvosát, vagy gyógyszerészét.
Rettenetesen kíváncsi vagyok arra, hogy mi az egriek véleménye.
Valami olyan pofátlanul köpte őket arcon Orbán, hogy annál látványosabban már nem is lehet” – vélekedett a korábbi műsorvezető.
Kép forrása: Juszt László Facebook-oldala”
Mr. Beanhez hasonlította Orbán Viktort, amiért visszaküldte magának a Nemzeti Konzultációs ívet, hatalmas sikere lett
Bejárta a közösségi felületeket Orbán Viktor videója, amelyben éppen saját magával levelezget. Itt a válasz!
A miniszterelnök a videóban gondosan kitöltötte a Fidesz konzultációs ívét, majd borítékba zárta, aztán vissza is küldte magának.
Igazuk van: szívatásért szívatás. Ha a törvény nem számít, akkor nincs más megoldás. És ez a fegyver mindenkinek a kezében van, csak élni kell vele. Előírták – betartom/betartatom – akkor is , ha hülyeség.
Mészáros Lőrinctől grandhotel, Adnan Polattól napelempark, Balázs Attilától erdélyi beruházások kerültek a vő közelébe.
Figyelni kell az 1996-os Gyurcsányra. Béke van. ??? Havi 6 millióba kerül a miskolci történelemtanár , a Parizeus.
„Tíz év múlva a világot Magyarországon sem a politikusok fogják irányítani. A politikusok azért vannak, hogy az országban élők érdekeit olyan módon hangolják össze, hogy béke legyen. Kinek lesz akkor nagyobb az érdekérvényesítő képessége? Annak, aki alkalmazottként százezer forintot keres, vagy aki mögött egymilliárd forint van? Nyilván az utóbbinak. (…) Nagyon fontos a pénz! Nem hiszek azoknak, akik morálisan akarják megváltani a világot. Abból előbb-utóbb hazugság lesz, a hazugságból meg zsarnokság. Azokban hiszek, akik azt mondják, én ilyen vagyok, ezek az érdekeim, s ezért viselkedek így” – fejtegette 1996-ban a KÁPÉ című gazdasági hetilapnak. „