Visszalépett az előválasztástól a judapestező Bíró László

A „nemzet érdekében” visszalép az ellenzéki előválasztástól a jobbikos Bíró László.

A politikus Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6. számú választókerületében indult volna, de Facebook-posztja szerint úgy döntött, hogy „meghozza azt az áldozatot”, amiről úgy érzi, hogy „megköveteli a haza”, és visszalép, az előválasztáson pedig Jézsó Gábort, az MSZP jelöltjét támogatja, akiről úgy gondolja, alkalmasabb nála a Fidesz legyőzésére.

Bíró volt az ellenzék közös jelöltje a 2020-as időközi választáson. A jelölése utólag nagy feszültségeket keltett, azt követően, hogy nyilvánosságra kerültek a képviselő kirekesztő és antiszemita kommentjei, amelyekért aztán később bocsánatot kért, illetve lehúzásgyanús varrodaprojektjéről is cikkeztek. Bíró akkor vereséget szenvedett a Fidesz jelöltjével, Koncz Zsófiával szemben.