Hogy néhány amnéziásra támaszkodva próbáljátok meg elhitetni (hogy kivel szerintem ti sem tudjátok) hogy itt, ebben a városban jól mentek a dolgok, az egészen egyszerűen nevetséges és sértő azokra nézve, akik itt éltek a “gyönyörű” Kriza érában. Én nagyon szeretem ezt a várost, de már úgy éreztem, hogy elvették tőlem, tősgyökeres őslakosként nekem kell elmennem, ha nem akarok azzal a mérhetetlen mocsokkal találkozni, amit a már említett polgármester és sleppje kitermelt és amibe naponta ütközött az ember, bármerre is indult. A Miskolci Napló olvashatatlan volt a városi tévé nézhetetlen, az utak ugyanolyan vacakok, a közbiztonság egy szikrával sem jobb, mint most stb.stb. Sikerült elűzni az évtizedek óta nálunk otthonra lelt Kalákát, az értelmetlen várépítési projekt elkúrása miatt (azt hiszen eléggé szofisztikáltan fejeztem ki magam) ellopni a Kocsonyafesztivált, csehót és egyfajta másodlagos Majális parkot csinálni a Népkertből, hadd bolonduljanak meg a város szívében lakók a zajtól. Az Ifjúsági Ház mizériájáról nem is szólva. Nem sorolom, mert, aki tudja, annak így is fáj, aki pedig nem, az nem tudom hol élt. Rohad a város állítod, de nekem nem úgy tűnik, hogy az előző vezetés rendelkezésére álló források célnak megfelelően lettek felhasználva, legalábbis nem látszik a városon. Akkor volt kormányzati hátszél, most meg nem. Az utóbbi idők összes zsibbadt beruházását azért kellett kivitelezni, mert a már említett “szakértő” gárda tervezte meg, hozta tető alá. A Szentpéteri kapui kerékpársáv miatti pusztítás és a kiliáni fakivágás is mind ehhez a csupaszív, csupa lélek – szerencsére kimondhatjuk egykori – városvezetéshez kapcsolódik. (Nem beszélve arról, hogy folytatnátok a baromságokat, most pl. az ITC székház lebontásával és nem újrahasznosításával, felújításával, amit annyira,de annyira ígértetek és a lóvé is megvolt rá, csak ezek a fránya miskolciak nem kértek a további dilettantizmusból, ami jellemezte azt a gittegyletet és elhajtottak titeket)
Ami pénzt ez a város kapott (vagy kaphatott) az előző vezetés alatt, annak töredéke sem a miskolciak javát szolgálta, legfeljebb egy szűk érdekcsoportét. Hangsúlyozom, nem látom beépítve Miskolc köztereibe, közintézményeibe azt a tömérdek és szívesen hivatkozott pénztengert, amivel a Gazda ellátta városunkat. Akkor, hogyan is van ez?
Szóval maradjunk annyiban, hogy mélységesen szégyelljétek magatokat!
Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Igazad van !!
Mennyit fizetett neked ezért az írásért a moslék?
Ez így mind pontosan igaz. Ezért takarítottuk el a rizsa maffiát a választásokon. De a csicskáik eltakarítása már Pali dolga lett volna. Ehelyett nyalni kezdte a rizsa maffia ikonikus alakjainak a seggét. Két évig hizlalta a városházán a sámánt, Pflieglert kitüntette. Ezek után hiteltelen tőle, ha visszamutogat. Az a baj, hogy ugyanolyan alkalmatlan, mint rizsa volt.
„Ismerjük ezt a típust, Petike!
Már a gimiben is találkoztunk vele. Ő az a fontoskodó, akit senki nem kért, senki nem hatalmazott fel egy ügy elintézésére. Ráadásul már bizonyította, hogy nem ért a kérdéshez, a múltkor sem tudta elintézni, egyébként is van az ügyintézésre kijelölt felelős. Ez azonban őt nem zavarja, fontoskodik, beleszól, bekavar, ha már használni nem tud, legalább árt. „
Most is ugyanolyan olvashatatlan hulladék fos, csak most más előjellel hazudik.
Olyan ismerős ez a stílus:
„1. Nem kedvelem Veres Pált. Sőt, XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX
2. Varga Judit nem azért hívta meg a kuratóriumba 800 000 forintos havi díjazásért a polgit, mert ebből a városnak bármi haszna volna. Jól ismerjük Varga Juditot. Rágalom volna tisztességes embernek nevezni őt. Ha a Fidesz támogatni akarná Miskolcot, Veres kuratóriumi tagsága nélkül is megtehetné, ha viszont nem akarja, akkor Veres csak arra kell, hogy hitelesítse a gazságot. És tényleg csak arra, kizárólag arra, semmi másra nem kell. A gettókat uraló náciknak is csak arra kellett a varsói vagy a budapesti Zsidó Tanács, hogy ezek a tanácsok hitelesítsék a népirtást.
3. Azt a gazságot hitelesítse Veres, amellyel szemben harcolva a maguk eszközeivel, más intézmények kuratóriumi tagjai kiléptek a kuratóriumból. Amellyel szemben demokrata diákok és nem diákok hónapok óta tiltakoznak, vállalva ennek egzisztenciális következményeit is. Miskolc polgármesterének kutya kötelessége lett volna velük vállalni szolidaritást, nem lehet olyan érdeke Miskolcnak, ami felülírhatja ezt. És nincs is. Veres Pál áruló. Az árulást szeretni szokták a diktátorok, az árulóktól viszont azonnal megszabadulnak, amint csak lehet. Ahogy a már említett tanácsok tagjait sem kímélték annak idején.
4. Veres Pált a miskolci választópolgárok választották meg. egyik párt vagy egyik civil szervezet – mily érdekes, hogy Feketéné történelem tanárnő, a DK helyi úrnője, csak a pártokat említi nyilvános közleményében – sem választópolgár. Veres Pál a választójogi törvény értelmében csakis a választóinak tartozik jogi és politikai felelősséggel. Kár, hogy Feketéné, aki fiatalokat hülyített történelem tanítás címén, leragadt valahol Werbőczy hármaskönyvénél, és még mindig azt hiszi, hogy a DK azonos a főnemességgel, amelyet megilletett az első éjszaka joga.
5. Honnan veszi Feketéné, hogy Veres Pál nem utasíthatta el Varga Judit ajánlatát? Ha vannak erre vonatkozó bizonyítékai – pl. a TEK főbelövéssel fenyegette meg Verest, és előzetesen felgyújtotta a házát – , akkor ezeket a bizonyítékokat miért nem tárja a nyilvánosság elé, ovis szintű nyivákolás helyett? Azért, mert hazudik. Veres bármikor visszautasíthatott volna egy ilyen aljas ajánlatot, ha nem lenne áruló. Albert Einstein, akihez ez a kis gyáva, hataloméhes Veres nem is hasonlítható, bocsi, Einstein, visszautasította Németország ajánlatát, hogy vegyen részt a vegyi fegyverek fejlesztésében, amit be akarnak vetni az angolok ellen az első világháborúban. Einstein tudta, hogy ezért ki fogják őt rúgni az egyetemről, mert megfenyegették. Mégis visszautasította, igaz, nem a hatalmas és dicsőséges Miskolc, hanem az emberiség érdekeire hivatkozva. És bár részt vett az atombomba fejlesztésében, az utolsó pillanatig hitte, személyes szabadságát is kockáztatva kiállt e nézete mellett, hogy a bombát nem fogják bevetni. Veres mi mellett állt ki eddig? Ha leszámítjuk, hogy barom módjára feloldotta a maszkviselés kötelezettségét Miskolcon. Ha a miskolci DK szerint Veres nem utasíthatta vissza az ajánlatot, akkor mifaszról konzultált volna másokkal?
6. Veres havi XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX