Raymond L. Burke amerikai érsek XVI. Benedek pápa idején lett bíboros, majd a vatikáni legfelsőbb bíróság vezetőjeként a katolikus egyház legbefolyásosabb vezetőinek egyike. Ferenc pápa fokozatosan szorította ki a hatalomból az őt sokszor burkoltan, néha nyíltan kritizáló bíborost, aki a pápa egyik legfőbb ellenlábasának számít az egyházon belül.
Korábban is voltak hírhedt megszólalásai, a melegeket és az elváltakat például gyilkosokhoz hasonlította, mivel egyaránt a legsúlyosabb bűnöket követik el. Jellemző lépése volt 2007-ben, hogy kilépett egy katolikus kórház felügyelőbizottságából, mert a kórház javára szervezett jótékonysági koncerten fellépett Sheryl Crow, aki támogatja az abortuszt választó nőket.
A koronavírus idején is szembehelyezkedett az oltáspárti vatikáni irányvonallal. Tavaly decemberben arról prédikált, hogy a „vuhani vírust” arra használják „bizonyos erők, a családok és a nemzetek szabadságának ellenségei, hogy végrehajtsák gonosz terveiket”. Hangoztatta azt az összeesküvés-elméletet is, hogy
a vakcinákba mikrochipeket tesznek, hogy aztán irányítani tudják a lakosságot. Kritizálta azokat a katolikusokat is, akik nem hisznek benne, hogy Jézus megvédi őket a fertőzéstől.
A 73 éves bíboros, aki gyakran járt maszk nélkül Rómában a pandémia alatt, múlt héten jelentette be, hogy elkapta a covidot. A mai hírek szerint lélegeztetőgépre került Wisconsinban, ahonnan származik. (WaPo)
Nem lélegeztetőgép az, hanem ott megy a microchipre a szoftver.
Az Orbán kormány miért nem rendel el nemzetközi elfogatóparancsot rémhírterjesztés miatt?