„Meg akartam változtatni a világot. Sikerült. Rosszabbá tettem”
– összegezte életét a Fidesz legfontosabb kampánytanácsadója, a 2017-ben elhunyt Arthur Finkelstein. Orbán Viktor 2015-ben beindította a gyűlöletvonatot, amit a Fidesz azóta is különböző, előítélettel övezett kisebbségi csoportoknak vezet neki |
Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
A nagypán Pszichografológiai elméleteit is antiszemita művészek írták, aminek nagy közös áldozatává tettek engem valamennyi Ágnese helyett a vasnépnek. Mindegyiket el kell ítélni, különösen veszélyes apokrífekkel, futuristákkal együtt, de valamennyi lírai karámtagjával a Hunniának miskolci elmeosztály központjával.
Kínos bakit követett el a Magyar Nemzet: a kormánypárti napilap honlapján megjelent egy cikk a Budapest Fórum a Fenntartható demokráciák építéséről címmel rendezett kétnapos konferenciáról, amit több szálon is Soros Györgyhöz kötöttek.
A konferenciáról múlt időben írtak, Karácsony Gergely elhangzott nyitóbeszédét is említették – holott az eseményre csak szeptember 16. és 17. között fog sor kerülni.
Azaz nagyjából egy hónappal korábbra időzítették az eseményről szóló szűkszavú beszámolót, mint hogy az megtörtént volna. A cikk már kedd éjjel megjelent, és szerdán délután 14 órakor még mindig olvasható volt a portálon – továbbra is múlt időben.
A cikket a PestiSrácok is átvette, az alábbi címmel: Nahát, a Budapestről elüldözött CEU-n rendezett konferenciát a fővárosi önkormányzat, miként legyen minden “újra a régi”, de az ő oldalukon később már nem volt elérhető az írás.
Köztudott, hogy a zsidók között vannak a legnagyobb antiszemiták. Ez analóg, inverz módon Orbánra is érvényes, aki az ezeréves magyarságával harsogja tele a világot, miközben soha nem látott mértékben pusztul a nemzet.
Azt hittem, az Illés állandó honfoglaló apokalipszisben szereplő dalokból az István a királyba tett Mondd, te kit választanál mondat egy olyan valakire vonatkozik, aki megváltja a sötétségtől az országot, akit megáldoznak közösen, meg Istvánt csak Románia koronázhatta meg, övé volt a latin nyelv nagyon sokáig a Bibliájával Károly kezdetével a magyarság elleni harcnak. Sátán ezer éves állandóan szocializmussal kezdődő aszkéta ünnepi cirkusza, mint világapokalipszis kommunistákkal, vallási népekkel, egykori történelmi időkkel, amiket egymás mellett hajtanak végre, végtelenül, kezdve mindig elölről Első villamossal jelenti a jelen Magyarországot. Orbánék pedig a perverz ide tartozó vallásokkal akarnak Rákóczi téri világ-Magyarországot, a honfoglaló reformátusok külön vannak. A Talmud reformátusaival Romániának együtt van Orbánékkal. Nem tudom, hogy az antiszemiták miért készültek előre olyan elméletek végrehajtásával, amkről Szerb Antal, a Magyar Irodalom története szerkesztője és írója is azt mondta, hogy ezt a XX. században lehetetlen végrehajtani, de nekik sikerült, legyőzni a semmiről sem tudó embereket, mint emberiség ellenes csapások. Ezt ünneplik 1997 óta. Nem lehet megérteni az antiszemitákat, de az avangardokat, apokrív állandó feszületes Krisztusos versek íróit és végrehajtóit sem, hogy ez gonoszság, vagy mi által vezérelt terv és annak kivitelezése.
Állítólag Jékely és Radnóti is antiszemiták voltak. Nagy dolgot hajtott végre ezer éves sátán Magyarországa, visszament négyszers világtörténelem végrehajtása után egyetlen nagy közös áldozásban Trianon előtti időhöz, nagy-Monachida létrehozásához, amiért az ukránokat mndig is fizették, németekkel kezdtek 85 éve, a romániai Mónika Show kivitelezésében, tik sem vagytok magyarok kiabálásuk mellett. Ilyen könnyen még nem maradt meg egyetlen olyan ország sem, amelyik világapokalipszist hajt végre állandóan világkönyvtára berendezésével az egész Földön. Sőt mártírok valamennyien.