Fotó: Archív. Az ITC-ben. Alakszai Zoltán Zárug Farkastól megtudja, hogy veszített

Csöbör Katalin, a Fidesz miskolci országgyűlési képviselője arról beszélt, bár korábban szó volt az épület helyreállításáról, átalakításáról, ez sokkal többe kerülne, mint a bontás. Építészek bevonásával születik végső döntés a terület újrahasznosításáról, és figyelembe veszik a miskolciak igényeit is – hangsúlyozta a képviselő.

Alakszai Zoltán felidézte, a területet az 1970-es években az MSZMP elvette a miskolciaktól és pártszékházat épített rá, amelybe a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, járási és városi pártbizottság költözött. A rendszerváltást követően nemzetközi kereskedelmi központ (ITC) működött az épületben, amely már nagyrészt üresen áll. A fejlesztés egyszerre szolgálja a miskolciak érdekét és a város egyik szakrális központjának helyreállítását, a területet, amelyet a pártállam egykor elvett a miskolciaktól, a kormány visszaadja – fogalmazott Alakszai.

Közösségi oldalán a kormánymegbízott azt írta: „Lenin remélhetőleg végleg elhagyja a várost”. A volt pártszékház az utolsó olyan köztulajdonban álló épület, amelynek egyik helyiségében faragott Lenin dombormű található. Most hétfőn a kormánymegbízott arról számolt be, hogy folytatták az ügyben februárban elkezdett egyeztetést Veres Pál polgármesterrel. „Egyetértünk, hogy a terület komplex fejlesztése komoly előrelépés lehet Miskolc számára” – emelte ki.

A februárban kezdődött egyeztetés fényében érdekes, hogy a helyi balos sajtó meglepetésként értékelte a bejelentést, s a városvezetés is úgy reagált rá. A három alpolgármester nyilatkozata szerint „Miskolc városa nem támogatja az ITC-székház lebontását”. Varga Andrea alpolgármester közölte, elfogadhatatlannak tartják, hogy „a városvezetés a közösségi médiából értesüljön egy, a szakma és a miskolciak feje felett meghozott döntésről”.

Egy épület lebontásának, felújításának, vagy hasznosításának kérdése természetesen soha, semmilyen körülmények között nem lehet politikai kérdés, nem dőlhet el ideológiai alapon, ez ugyanis olyan rossz emlékű korokat idéz, amikor vallási, politikai vagy nemzetiségi okokból romboltak rezsimek porig épületeket Magyarországon” – figyelmeztetett. Szopkó Tibor, momentumos alpolgármester jelezte, a városvezetés helyi népszavazás kezdeményezésének lehetőségét vizsgálja. Badány Lajos alpolgármester a bontást alátámasztó szakmai anyagok nyilvánosságra hozatalát sürgette, valamint független építészek bevonását.

Mindezek után a szocialista Simon Gábor, a Velünk a Város frakcióvezetője petíciót indított a székház bontása ellen „Rombolás helyett építés! Mentsük meg az ITC-székházat!” címmel, az indoklás szerint a bontás értelmetlen, és a közvagyon elherdálása, ráadásul „az ott élők környezetét többszörösen szennyezné az épület elpusztítása” (?).

A petíció az MSZP honlapján található, aláírói pedig felhatalmazást adnak arra, hogy személyes adataikat a párt kezelje…
Varga Andrea baloldali alpolgármester „rossz emlékű korokról” szóló eszmefuttatásával egyébként érdemes párhuzamba állítani, hogy a szóbeszéd szerint annak idején nem véletlenül építették a pártszékházat éppen a templommal szemben, s Alakszai Zoltán posztja alatt az egyik kommentelő arra emlékeztetett, előfordult, hogy a pártházból átszóltak a templomba, hogy zavarja őket a harangszó. Igaz, az atya jól megválaszolta, „sajnálom, mi voltunk itt előbb”, és letette
a telefont. Fotó: Archív. Az ITC-ben. Alakszai Zoltán megtudja, hogy veszített

https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20210819-lenin-elhagyna-miskolcot-a-varosvezetes-marasztalja