Két politológus egy idén megjelent vaskos kötetben fejtegeti a liberális demokráciák válságának okait. Az egyik fő problémának azt tartják, hogy a hidegháború után a liberalizmust sok képviselője az egyetlen követendő példának, a világ lehető legjobb rendszerének állította be, ezzel pedig dacot és ellenállást váltott ki a demokratikus berendezkedést tanuló és utánozni próbáló országokban és politikusokban. A könyvben példaként szerepel Orbán Viktor, Vlagyimir Putyin, Donald Trump és Jaroslaw Kaczynski is, akiknek migránsellenessége mögött a szerzők a nemzeti identitás elvesztésétől való félelmet és a népességfogyás miatti aggódást látnak.
Ivan Krasztev (1965) bolgár politológus, a szófiai Liberális Stratégiai Központ igazgatója, a bécsi Társadalomtudományi Intézet állandó tagja. Rendszeresen publikál a The New York Times hasábjain. Stephen Holmes (1948) amerikai jogász, politológus, a New York-i Egyetem Jogi Iskolájának professzora. Fő kutatási területe az európai liberalizmus és antiliberalizmus története.
A két politikatudós közös könyvet írt arról, hogy szerintük miért került válságba a liberális demokrácia világszerte. A meglehetősen baljós címet a szerzők a Dzsungel könyve című művéről ismert Rudyard Kiplingtől kölcsönözték, aki 1890-ben fejezte be A fény kialszik címet viselő első regényét. „A szerelemről, művészi becsvágyról és fokozatos megvakulásról szóló történet kétféle változatban jelent meg. A rövidebbiknek boldog a befejezése, a hosszabbiknak tragikus. Nekünk nincs lehetőségünk, hogy kétféle befejezéssel publikáljuk ezt a könyvet” – olvasható jelen kötet végén.
Ivan Krasztev – Stephen Holmes:
A fény kialszik
Park Könyvkiadó, 2021
368 oldal, 4499 Ft
Bár a cím arra utal, a könyv egyáltalán nem állítja, hogy a liberalizmus világszerte tapasztalt megingása és megkérdőjelezése valami hatalmas katasztrófa lenne, ami az emberiség végét jelenti. Inkább arra keresik a választ, hogy mi vezetett odáig, hogy a hidegháború után a szovjet blokkból kiszabaduló országok (köztük hazánk és a lengyelek) a kezdeti lelkes nyugatmásolás után mostanra illiberális vezetőkkel működnek, és az egykor demokráciamintának tartott Amerikai Egyesült Államok lakosságának is megingott a hite a liberális eszmékben.
Bár a szerzők politológusok, meglepő módon leginkább pszichológiai megközelítésben foglalkoznak a témával. Hosszan és sok példán keresztül vizsgálják a posztszovjet államok viselkedését, és viszonylag egyszerű, teljesen logikus lelki folyamatokkal magyarázzák a Nyugathoz egykor nagy lendülettel csatlakozott országok fokozatos szembefordulását a liberális értékekkel.
Meglátásuk szerint Európa keleti blokkja a hidegháború után lelkesen és nagy reményekkel vágott bele a nyugatosodásba: abban bíztak, hogy ha átveszik a demokratikus intézményrendszert, akkor hamarosan náluk is olyan jólét lesz, mint azokban az országokban, amelyeket utánozni próbálnak.
Ez azonban egyrészt nem következett be, másrészt pedig a nyugati liberális tanítóktól lenézést és önteltséget tapasztaltak, ami sértettséget és dacot váltott ki a kelet-európai államokban, amelyek attól is tartottak, hogy az egyetlen elfogadhatónak mondott liberalizmus átvételével eltűnik a saját nemzeti identitásuk és kultúrájuk, amelyeket ugyan hagyományaikkal és értékrendjükkel együtt a Nyugat maradinak és rossznak tartott, számukra a mindent jelenti: hazájuk jellegzetességét és történelmi kapcsot a múltjukkal, az őseikkel.
„Örök fájdalmuk, hogy a nyugati értékek, attitűdök, intézmények és gyakorlatok utánzása kényszerré és kötelességgé vált.”
Egy idő után az utánzó országok „dafke” módon, már csak azért is szembefordultak az egykor eszménynek tekintett liberális eszmerendszerrel, hogy megvédjék a Nyugat által lenézett nemzeti sajátosságokat, s az azok által képviselt történelmet, egyediséget és értékeket, hiszen ez a patrióta büszkeség fontos egy ország létezéséhez, a magyar vagy bármilyen más identitás fenntartásához.
Ugyanez a nemzetféltés, az ország térképről való eltűnését vizionáló félelem tükröződik a szerzők szerint Magyarország és Lengyelország illiberális vezetőinek bevándorlásellenes megszólalásaiban és tetteiben is: attól tartanak, hogy a tömeges migrációval végképp eltűnne, de legalábbis erősen kisebbségbe kerülve beolvadna az egyébként is fogyatkozó magyar/lengyel nép. Ez pedig érthető módon egy nemzeti tragédia lenne, és ez a katasztrófától való rettegés a bevándorlók elleni agresszív retorikában jelenik meg.
A populista propaganda pedig kárörvendően számol be a nyugat-európai migrációs problémákról, és a magát egykor felsőbbrendűnek tartó Nyugat végromlásáról beszélnek, ami egyfajta jóleső bosszú is a sértetteknek.
„Az országot lerohanni készülő, nem létező bevándorlóktól való hisztérikus rettegésben egy kimondhatatlan valóságos veszély (az elnéptelenedés és demográfiai összeomlás) egy képzelt veszéllyel (a bevándorlással) való behelyettesítése nyilvánul meg. (…) Orbán nem árul zsákbamacskát: »Nekünk magyar gyerekek kellenek« (Kossuth rádió, 2020. július 3. – a szerk.)
Hosszasan foglalkozik a könyv az Amerikai Egyesült Államokkal is, amelyre sokáig a demokrácia bölcsőjeként és iskolapéldájaként tekintett a világ. Az utóbbi években azonban az USA lakóinak is megingott a bizalma a liberális értékekben, s emiatt az ezeket nyíltan gyalázó és semmibe vevő Donald Trump nyerte az elnökválasztást 2017-ben.
Amerikával kapcsolatban Krasztev és Holmes ugyanazokat a hibákat látja, mint Európa esetében: a kommunizmus bukása után túl öntelten gondolták és állították, hogy a liberalizmus a világ legjobb, mindenkinek fejlődést hozó és emiatt követendő politikai rendszere, ami egyszerűen fájó sértés volt mindazoknak, akik másként gondolták. Akkor is az lett volna, ha igaz lett volna, de ráadásul nem is volt az.
„Az, hogy az egész emberiségnek kötelező a liberális demokráciára törekednie, sértő nyugati koncepció.”
Az idő ugyanis előhozta a liberalizmus hibáit és tökéletlenségeit. Ugyanúgy vannak visszaélések, ha nem is annyi vagy akkora mértékű, mint egy diktatúrában, nem lett mindenki gazdag, a 2008-as gazdasági válság pedig megmutatta, hogy a demokráciákban is létező fogalom az anyagi nehézség és a pénzügyi csőd.
Amerika ráadásul önteltségében saját magának állított csapdát – vagy visszaéltek a jóhiszeműségével, ez nézőpont kérdése. A liberális demokrácia terjesztésével ugyanis az USA volt a példa a világ jelentős része számára. Könnyedén elérhetők információk az amerikai politikáról, intézményrendszerről, választásokról, hadseregről, kultúráról és bármiről. Rengetegen megtanultak angolul, miközben egy átlag amerikai egy nagyobb európai vagy ázsiai ország létezéséről sem tud, nemhogy a nyelvét beszélné.
„A világ sokkal jobban ismeri Amerikát, mint Amerika a világot.”
Mindez pedig kiszolgáltatott helyzetbe hozta az Egyesült Államokat, és rengetegen ki is használták ezt a sebezhetőséget, például a kommunista Kína, ami lenézett elmaradott országból fokozatosan az USA gazdasági versenytársa lett, elemzők szerint pedig hamarosan letaszítja a trónról Amerikát, ami újabb pofon a liberális felsőbbrendűségnek.
Az USA másik nagy ellenlábasa, Putyin egy egészen különleges kategória a könyvben, a szerzők ugyanis úgy vélik, hogy az orosz elnök soha nem is akarta valóban átvenni a nyugati demokratikus értékeket és intézményrendszereket, csupán külsőleg másolta le őket, s ezt a mímelést arra használja, hogy görbe tükröt mutasson a nyugati világnak: lám-lám, mégsem annyira tökéletes ez a liberalizmus, sőt.
Krasztev és Holmes szerint Putyin mesteri trollkodását, amivel kihasználja, és a Nyugat ellen fordítja a nyugati rendszer gyengeségeit, egyértelműen a Szovjetunió szétesése, a nagyhatalmi pozíció elvesztése miatti bosszú fűti, valamint az a törekvés, hogy újra egyenrangú ellenfele legyen Amerikának.
„Washington úgy élte meg a hidegháború végét, mint győzelmet és igazolást, míg Moszkva úgy, mint irányvesztést, demoralizálódást és szuperhatalmi rangjának elvesztését.”https://szakirodalom.atlatszo.hu/2021/08/19/a-liberalisok-onteltsege-nagyban-hozzajarult-a-demokraciak-mostani-valsagahoz/?fbclid=IwAR3xBwZL7233eCeMMdnEgb3xnQLm_qpz5LXLrOw123yVQJeMeuIDwdkn9p4
Nem értem, bár már egyszer megírtam, de nem jelent meg. Nem csodálkozom rajta, hiszen ország érdekeket sért a történelmi korok ismétlése közben felszámolt országok jelen helyzete. Ez történt volna Lengyelországgal borsodi Kótai-Psota vasfüggöny berendezése szerint, amikor lezárták az országot,hogy lemészárolják az értelmiséget, elsöpörjék az Isteni hatalom teremtéssel bíró Lengyelországot Fenyő név állandó berendezése mellett, ugyanis a Fenyő a Magas-hegyi Isten egykori náciját jelenti, ezért adták Hitlernek a miskolci elmeosztályról ezt a nevet és mentek a németek felszámolni az oroszokkal együtt az egykori népeket, mint árjának magukat gondolók.
Semmi köze Magyarország legyőzőinek, mint világapokalipszis állandó végrehajtóinak sátán népeként Lengyelországhoz,hiszen ellenségek, római egyház ellenes apokalipszist jelentenek irigység kezdetével a spanyokkal együtt hazugságuk kezdetével, melyeket tisztítanak és gyógyítanak az egészségüggyel 63 éve érzékenyítéssel, amit a liberalizmusa a francia vas toronynak jelent, hogy nagy közös áldozással tisztítják a vas népeket a sátán országaival és népeivel együtt. Lengyelország ellenségei a pokol angyalai voltak rockként, amivel kezdtek az ötvenes években, rock az óra körül kezdettel, ami a Földanyát jelenti. Ezt vették át a magyar felvett nevűek szabadeurópa kezdetével nyugati Főnix utcanépének rockjával és valamennyi stílusával, mint feketemágus mozgalom képviselői, amik legyőztek engem 1986-ban Csepregi Évájuk helyett, mely szerint 85 éve tart a világ meggyalázása részükről. Orbán vircsaft népe az ózdi hamis prófétát jelenti, amelyik népével együtt jöttek Ázsiából a horvátokkal, egy part voltak Cseh szerint egykor. Állandóan ismétlik a horvát történelmet Horváth nevek berendezésével, kezdete óta az ottani lakosság felszámolásának, akár bármelyik országa a világnak, mint Görögország, ahol tigris volt azelőtt, vagy az amerikai atlantiszi földrengés utáni honfoglalókat sorozatokban bemutatták a meggyfürtős teremtőjükkel együtt, amelyik Új Éva főszerepét nagy közös áldozással hajtotta végre Dorothy Livesay írása alapján. Németország hosszabbít ukránokkal, sátán országát létrehozva a Szabókkal, amelyet filmsorozatokban is berendezett azzal, hogy szegény magyar puszta, segítségre van szüksége. Ahogyan Ady írta, neki a halál jutott, ezt nem vállalták a világkönyvtár szereplői, amik jártak a világban, szaporodtak, majd visszajöttek páran gazdagként, szobrokat, emlékhelyeket emelve a szereplőknek, ebből látni, hogy mi Magyarország valójában. Ha leállítják Hofis kezdettel a szereplők sorsának végrehajtását sánták miatti lábmegrántásom után, akkor abba hagyták volna még a hatvanas évek elején, hogy ilyet nem lehet megtenni, gyalázatával a főszereplőknek. Nincs liberalizmus, egyszer volt Franciaországban a nemesek elleni mozgalomban, nem lehet állandóan történelmi korok ismétléséből élni világapokalipszis állandó újra kezdésével, különösen nem érzékenyítésével az érzelem és szív nélküli emberiség elleneseknek.
Ki az a csaj köztük, megpöckölném XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX
aki egy ilyen táblához odaáll, azt inkább xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
Jakab testőre vagy valami kampány segédmunkatárs lehet. Biztos, hogy nem Teplán
„Soros György egyik embere még a kisebb pártrendezvényekre is követi Jakab Pétert. Forrásaink szerint a CEU alapításában is részt vevő Teplán István legutóbb a Jobbik miniszterelnök-jelöltjének a Keleti pályaudvarnál tartott lakossági fórumán tűnt fel. A milliárdos spekuláns bizalmasa éppen akkor jelent meg a helyszínen, amikor Jakab – a baloldal szokásos lózungjának számító – kormányzati lopásról beszélt.
Forrásaink szerint Teplán a Jobbik nyári értelmiségi rendezvényén is feltűnt, a hallgatóság soraiban ült, amikor Jakab Péter azt próbálta meg érvekkel alátámasztani, miért álltak össze Gyurcsányékkal.” /MN/
Csodálkozom, mi mindenre van idej egyes embereknek?
A Fideszes narancsosok önteltsége pedig kiművelt egy érdekes és furcsa fejes emberfőt amolyan minden idők legnagyobbikát Mr Wolf Orbán változatát aki nem csak mindent megold de mindent is és nem csak mindenhez ért de mindenhez is még kétharmados győzelmek állandó megnyerésének halmozásához is ért. Mi a titka? A cselezés. Nem hiába foci mániás. Már-már mint egy istenségnek képzelve magát mint ő egyben a teremtő és teremtmény is egyben egy amolyan „legnagyobb közös többszörös”. Viktóriusz Diktatórikusz.
Hja, önteltség…
Hogy volt pofátok a templom elé felépíteni azt a pártházat, min valami meredező xxxxx?
A harangszó miatt gyengült meg a szerkezete.
„az egyik kommentelő arra emlékeztetett, előfordult, hogy a pártházból átszóltak a templomba, hogy zavarja őket a harangszó. Igaz, az atya jól megválaszolta, „sajnálom, mi voltunk itt előbb”, és letette a telefont.”