Ideje visszaszokni a maszkhordásra

Magyarországon még nem robbant be olyan sebességgel a negyedik hullám, mint ahogy azt a környező országokban már láthatjuk. Elkerülni viszont nem fog minket, a szakemberek szerint pedig most tehetünk sokat azzal, ha visszaszokunk az elővigyázatossági szabályok betartásához. Dr. Lénárd Ritát, a Magyar Orvosi Kamara alelnökét kérdeztük a szervezet ajánlásairól.

Bár egyelőre a hétköznapi életünk legtöbb helyszínén nem kötelező a maszkhordás, Lénárd szerint zárt térben ajánatos visszatérni a használatához. Még ha be is vagyunk oltva, érdemes felvenni a tömegközlekedésen, bevásárlásnál, a moziban és a színházban is.

„Ilyenkor azt kell megnézni, hogy mi az, amit nyerünk, és mi az, amit adunk érte. A világon semmi gondunk sem lesz abból, ha a maszkot felvesszük, ha megbetegszünk, abból viszont komoly baj lehet.”

Az alelnök hangsúlyozta, hogy a szakemberek szerint valamilyen formában hosszabb távon is velünk fog maradni ez a vírus, ezért nem árt, ha hozzászokunk, hogy a maszk is a mindennapjaink része marad. Lénárd szerint ez a megelőzés fontos része, amit egyszerűen meg kell tanulni és el kell fogadni.

Nyitott helyeken a járványügyi helyzet egyelőre nem feltétlenül indokolja a maszkhordást, ha a távolságtartás megoldható. Tömegbe viszont nyílt tereken sem érdemes maszk nélkül menni – ez érvényes a koncertekre és az olyan tömegeseményekre is, mint a tűzijátéknézés.

Ha idős szülőt, nagyszülőt látogatunk, a fentiekhez hasonló szabályt érdemes tartani: kertben, séta közben elég a távolságtartásra figyelni, de ha bemegyünk a lakásba, vegyük fel a maszkot.

Az, hogy a beoltottak is újra alkalmazni kezdjék ezeket a szabályokat, több szempontból is fontos. Lénárd elmondta, hogy teljes biztonságban a kétszeresen oltottak sincsenek, a harmadik oltás hatékonyságáról pedig most érkeznek az adatok. A vírus továbbra is folyamatosan változik, ezért az oltásainkat is újra és újra felül kell bírálni, nem lehet hátradőlni és teljesen elfelejteni a járvány létezését csak azért, mert már beoltattuk magunkat.

A delta variáns nagyon könnyen terjed, aki oltottként fertőződik meg, akár tünetmentesen is szórhatja tovább a vírust, ezért az egyéni biztonságunkon túl az oltatlanokat és a veszélyeztetettebb csoportokat is védenünk kell.

Az, hogy kávézókba, étterembe mennyire járunk el, egyéni mérlegelés kérdése kell hogy legyen: a legnagyobb biztonságban nyilván akkor vagyunk, ha nem megyünk sehova, de ha nekünk és a velünk élőknek is van védettsége, akkor nem kell kihagyni minden ilyen lehetőséget. Lénárd szerint ideje lenne védettségi igazolványhoz kötni az éttermek belső tereinek használatát és a színházak, mozik látogatását – ez növelhetné az oltási hajlandóságot.

A fiatalok esetében nehéz kérdés, hogy mennyire érdemes szabályozni őket a járvány miatt, hiszen ha elzárjuk őket a társas érintkezéstől vagy a sporttól, akkor sokat veszítenek társadalmi beilleszkedésben és szocializációban.https://444.hu/2021/08/20/ideje-visszaszokni-a-maszkhordasra