Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kati néven voltak berendezve Kati és a kerek perc kezdettel a kommunista médiánál, a Vörös Oroszlános két gyerekemmel hosszabbítóval, amelyik vasfüggönyt emelt Psota-Kótai kiliáni berendezésével, meg Varga-Varsányi neveken folyamatosan, megállás nélkül, mint ahogyan most is, együtt a Habsburgokkal, amikkel sorompót tettek az emberek elé miskolci Őrház bibliai berendezésével.1989 óta vitték ki közösen a megyéből a Vörös Oroszlános médiáikhoz a miskolci nem média tagokat, ezért hosszabbítottak a miskolci médiákkal, Győr és Eger kitermelésével, ugyanis a vasnácik, mint Wass Albert szintén ebben a könyvben van, így mindent együtt hajtottak végre, jelenleg is ők vannak kormányon, együtt a Talmud reformátusaival, amik Bárányként és Jézusként áldoztak, együtt a miskolci elmeosztályával a világ összes szerepének, amiket látványosan ismételtek 1997 óta az összes írásommal, megjelent könyvvel, a Dörmögővel együtt, melynek egyik borítóján Törőcsik Mari volt látható a kommunista vezetőjével margaréta szájjal, az övéké volt a kukoricás berendezés Bulgárföldön, anyám és az anyja sorsával együtt Jancsis kezdetükkel. Övé az egy általam ismert főszereplő, Frei Tamás, jelenlegi világpolgár. Övéké a rózsakeresztes rend, amelyik megtámadott Sátoraljaújhelyen a két általuk hosszabbított gyerekem előtt a főszereplő M. Nóra miatt, mert kisfiú beavató erkölcstelen volt, I. emelettel volt beállítva az űrhajójuk. Övék Eperjes a farizeusokkal, amelyik stadiont töltött meg a bibliai szereplőkkel, ahogyan Bárdos be is mutatta, övék a szadduceus, az Apostol kezdet és számainak végrehajtása, övék az összes feketemágusa Angliának Harry Potteri központként, Győr teljes egésze, amiket Fónagyék tettek híressé a Színes Hírnök idején, mint liberális elméletet képviselők, amik nemi gyalázásból vannak római egyházat latrokként. Mellettük van Hunnia elmeosztály Hungária néven, Fenyős lengyel történelem négyszeres végrehajtóiként, számomra érthetetlen oknál fogva, az ország lezárásával együtt, nagy közös ember áldozás céljából az egészségügy berendezésével együtt. Valamennyien emberiség ellenes csapások, minden apokalipszisükkel, amit végrehajtottak az első embergyilkosságuk és gyalázásuk kezdetével, tetteik és szerepeik, deformációk, betegségeik miatti támadással megállás nélkül, mint ahogyan most is történik, még mindig tisztulnak az afganisztáni nemi népek együtt a termékenységi népek után Ázsia migránsai. Alföldit Murányi üzlet berendezésével és Murányi névvel kínzásom és gyalázásom közben vitték a médiába az összes többi Bertalan utcához tartozó perverzzel együtt. Kutyafuttató berendezésével hosszabbítanak a médiájukkal, miután az egész világot megtisztították bűneitől, világfeszületre téve engem, közös nagy feltámadás és emberré válás örök életre reményében. Hát ezért szidalmaznak engem és elmebetegeznek a miskolciak együtt a Vörös Oroszlános médiával.
Bollóaljától szabadultak meg először, miután ide hoztak hatalmas erővel az űrpusztítójukkal, hipnózisban és bolt, közlekedés fóbiájával a náciknak a városba. Késelős cigányság volt, hozzájuk tartoztak. Az elmebetegek, amik elkezdték az Ébredő játszótér vallásainak kezdetét G. Maczó Ágnes szerepében Illésékkel, mint Románia halálnépével, sünöknek, meg kapufának mutattak be engem magyar kislány jelmezben a hatvanas évek elején. Ez olyan perverzió, amit nem lehet szavakban kifejezni sem. Éppen olyan, minthogy Nacsa gumifigura főszerepét S. Ilona II_es ideg főorvosának szervezésében végrehajtották, kezdetben az ózdi fekete angyalok támadásával éjjelente még az amerikai meggyfürtös óriás teremtő és Müllerék és a Rákóczi tér feketemágiája mellett minden részemben, gyalázva éjjel-nappal születésem óta szinte a világ fertelmesei emelésével. Ezzel minden ország egyetért, egy sem mondta, hogy elég a sátán népe áldozásából, amik ünneplik közösen Magyarország legyőzését az én lemészárlásommal 1997. óta a miskolciak főszervezésében a kormányával István a királynak. Az összes cigánya és romája áldozott Romániának, valamennyi halálnépével az élen, amik a tüdőmet állították le éjjelente a kilencvenes években. A Rákóczi tér győzött, most is folytatja a véráldozását, amit a Pszichografológiájuk jelent, az elmeosztályról, amit tud mindenki, senki semmiti sem tesz az érdekemben.
Cserben hagyott Lengyelország, valamennyi ország nagykövetségével, segítség nyújtás elmulasztásával és közös nagy ember áldozáért cinkosok és felelősek.
Hát ezért szidalmaznak engem a miskolciak, hogy milyen szert szedek, minden fórumon, a tisztátalan lelkeivel együtt a nemi csapás újságíróknak, amiket emeltek az én csúfolásommal lelki betegként a hetvenes évek óta, ami ismétlődött a II_es elmeosztálya szereplői által Miskolcnak tíz éve, értelmiséggé téve mindegyiket. Németország a Szabó család világkönyvtárával és sötétkapujával, amelyik helyett szívemet átszúrták ezer éves aszkéta ünnepi cirkusz kezdetével, Busta folytatásával Müllerék cigányaival, hogy mit nekünk a versek, létrehozta Orbán Viktor patológiáival az élen a világ-Magyarországát a sátánnak. Nem tudom, hogyan mondjam el mindezt a gyerekeimnek, akiket tönkre tett a Rákóczi tere Miskolcnak, hosszabbítva a nagyobbik lányommal. Magyarország jól kitalálta ezt, hogy megmaradjanak a mártírok, mint világégés állandó szereplői és végrehajtói világ-Magyarországként, trianon előtti elme állapotukban.
Mit szívsz, hogy állandóan ilyen „színes” gondolataid támadnak?
ez mióta rockfesztivál? ez nem esélyegyenlőségi folklór délután?
Fagyasztott hallal vágták fejbe a szerverszobában a beszédhibás informatikust, aki azt kiabálta:
„Hekkeltámadás!”
Mindig szomorú, ha egy nagy emberről kiderül, hogy kisember…
Egyszer volt Fudan kutyavásár…
Régi szép idők, amikor téli hajnalokon a szomszéd bácsi NDK kisbuszát melegítette…
Barkasordító hideg!
Semmi másról nem szólnak ezek a programok, csak a támogatások elkötéséről. Sajnálatos megtapasztalások.
Ez annyira gáz. A kilencvenes évek elején még elmentek ezek az amatőr módszerekkel összetákolt fesztiválok. Ma ez már iparág, profikkal, marketinggel, branddel. Még ha drága is, de kapsz élményt és minőséget (mondjuk nem kajából, mert az általában nettó lehúzás) a zenéből, egy-két mainstream előadóval vonzóvá téve az egész rendezvényt. Vannak kiegészítő események, szolgáltatások amik színesebbé teszik az egészet. Ja és vannak kidobók, akik a képen szereplőket jó eséllyel távozásra szólították volna fel. Nekik ez nem való, arra vannak a falunapok Bódi Guccival, Grófóval, Fásyval meg a többi nagyszerű előadóművésszel, esetleg megkoronázva egy igazán fain kis tömegverekedéssel. A rendezvényeknek drágának kell lenni, mert az szelektál. Amit magunknak akarunk tudni, pl.: fűrdők, mozik, stb. azok jegyeinek az árát tartsuk magasan. Nem fogjuk megbánni.
…van az a pénz, amiért Váradi Alehandró, meg Budai Jessica a rockot választja Dögös Robi helyett 🙂