„Nagy Feró nyakig merült a kormányzat transzellenes kampányában. Nem pusztán egy komplett blokkot szentelt a témának „a nyugalom fesztiválján”, az értékalapú, konzervatív, hagyományőrző Kőfeszten, de még ahhoz is érzett magában energiát, hogy a show csúcsra járatásához normális hajlamú férfiakat világ csúfságára parókában küldjön fel a színpadra, hogy azok kappanhangon vonítva egészséges nőket imitáljanak. Egy pillanatra aztán maga is kiesett a szerepéből, amikor „a családok mosolygós, gondolkodtató, érték- és élménygazdag szórakoztatására” szolgáló eseményen megmarkolászta a péniszét, és felajánlotta azt a női ruhás csávóknak. Bizonyára tökös, homofób gesztusnak szánta ezt, de inkább tűnt kétségbeesett kapuzárási pániknak.

Nagy kár, hogy amikor Feró a Hősök terén Csurka István felszopójakent parádézott, még nem voltak a maihoz fogható anyagi lehetőségei. Ha már akkor ilyen jól szaladt volna a szekér, bizonyára belefért volna, hogy a színpadra hívjon három kaftános zsidót, és közölje velük, hogy „legfeljebb a brémet kaphatjátok meg, de az országomat visszaadjátok”.

Sajátos, hogy Nagy Feró évtizedeken át nevezte magát a nemzet csótányának, holott amikor azt gajdolta, hogy „gyere, kislány, gyere, a diszkó klubban szól már a zene”, még nem is állhatott volna messzebb attól, hogy egy nemzet csótánya legyen – mára azonban, hogy Kossuth-díjas rendszerszolgává vált, épp azt a sorsot teljesíti be, ami ellen fiatalon úgy lázadt. Úgy tűnik, a név mégiscsak közelez”