Az író egy magánkórházban van, de dolgozik az új könyvén.
„Még dolgozom, pedig azt gondoltam, már kiírtam magamból mindent” – mondta Moldova György a Blikknek. A Kossuth-díjas, Karinthy-gyűrűs író a tavaly elhunyt feleségéről írja az új, ősszel a boltokba kerülő könyvét Két szerelem címmel. Az előző, a felesége halála után megjelent könyvében, a Hátsó lépcsőben egyébként a nőkhöz fűződő viszonyáról írt.
A Blikk cikkéből kiderül az is, hogy Moldovának új párja van, az irodalmi szerkesztője, Pálos Katalin, miatta költözött be a veresegyházi magánkórházba.
Moldova azonban nemcsak a magánéletéről, hanem a közéletről is beszélt a lapnak. Az ország helyzetéről azt mondta, „lejjebb már nem süllyedhetünk ennél”
Még van mondanivalóm, bár amit látok, tapasztalok, sokszor elborzaszt. Úgy látom, Isten megunta ezt a világot, s elgondolkodott, érdemes-e ezt folytatni.
Elég lesújtó véleménye van a rezsimváltókról; „lejjebb már nem süllyedhetünk ennél”
Isten emlegeti a vén komcsi!?
Mindezt magánkórházból.
Hogy nem szakadt rá az ég?
Ide tartozik, valamennyien nagyon szép életet éltek, valamennyi kommunista kort és időt végrehajtva, melyről mai napig szocializmust hazudnak, így soha nem derül ki az igazság, így az sem, mennyi kommunista vezető van valójában, s hogy egy könyvben vannak a vas nemesekkel. Nem most kezdődött a miskolci nemi gyalázás, kurvázással, 63 éve, a 85 éves hosszabbítókkal Hunnia börtön elmével a szőke árja kiválasztottak és kurvák miatti gyalázással, amit ismételtek 1983. óta Gábor Zsazsa, Esztergályos Cecília, Törőcsik Mari kezdetével, miskolci kukoricás NagyPán Pszichografológiai nemi népének berendezésével, amikhez hozzárendelték a lírai karámjukkal az összes távol-keleti pusztítót, amit szaporodnak a kurvákkal, ezzel is kezdődött, hogy elviszi a terhesség az anyák fogait, fogtalanítva mindenkit. Áldozott úgy is, mint ide tartozó Halak szülött, állandó apokalipszis végrehajtójaként, feltételezés szerint mindig kommunista koré. Nem látok különbséget, játszanak, mivel a nemi csapások, perverzek is ide tartoznak, de 1989 után végtelen tisztítása miatt a világnak, végtelen kivégzősorozatuk megrendezése céljából többpártra szakadtak. A medvének üzennek Fábry római egyház ellenes irigység kezdetével berendezett világapokalipszisével az országnak változatlanul többszáz éve, minden magyar kislány gyalázásával. Ennyi kommunista van, amelyik nem csapás, sőt ennyi lehet az egész világban.