Mokrai Moki: Kormányzati központot szeretett volna kialakítani az ITC-ből a Fidesz, el is költött az áttervezésre közel százmillió forintot, ma már inkább lebontaná a „Szentháromság téren” álló irodaházat..
Csak zavart elmében születhet meg olyan elképzelés, hogy egy dombormű témája miatt le kell rombolni egy ikonikus épületet!
?
Két évvel ezelőtt még kormányzati központot szeretett volna kialakítani az ITC-ből a Fidesz, el is költött az áttervezésre közel százmillió forintot, ma már inkább lebontaná a „Szentháromság téren” álló irodaházat…
?
A terület önkormányzati képviselőjeként tiltakozom az esztelen elképzelés ellen, egyben felajánlom, hogy ha mégis felülkerekednének az őrült eszmék a józan ész felett, és megjelennének a munkagépek Miskolc központjában, én saját költségemen, szakszerűen leszerelem és elszállítom a mellékelt domborművet, és saját irodámban tárolom mindaddig, míg megfelelő helyet nem találnak rá a valódi szakemberek!
?
Mentsük meg az ITC-t!